A sokak által kedvet tanár úr az egyik különlegesnek nem igazán mondható szoba előtt várakozik, hátát lezseren a falnak dönti, éppen csak arra nem vetemedik, hogy cipője talpát is ott támassza meg. Vajon miért vannak odáig a fiatal lánykák ezért a férfiért? A charme-os arc, az illemtudó viselkedés, és a mögötte meglapuló veszélyes természet, éppen eléggé kielégítő válasz erre. Most éppen egy kulcsot a karikájánál fogva pörget az ujján és szinte fütyörészve várakozik, oda se figyelve arra, hogy a lánykák milyen tekintettel pillantanak rá, hogy hogyan súgnak össze, ha elmennek előtte.

Éppen ellököm magamat a faltól, és megigazítom öltönyömet a vállamon, mikor észre veszem, tanítványomat a folyosóra lépni. Még nem tanítok itt elég ideje, és még nem töltöttem elegendő időt diákjaimmal ahhoz, hogy pusztán a járásukról felismerjem őket, ám megragadok minden lehetőséget arra, hogy megismerkedjek velük. És éppen ez is a célom, hiszen ahhoz, hogy átfogóan tanulmányozhassam őket, hogy megismerjem a személyiségüket, minél többször kell velük találkoznom, éppen ezért, ha bármelyik tanár órán kívüli büntetést mér ki rájuk, akkor igen gyakran hozza úgy a sors, hogy átvállalom tőlük a büntetés végrehajtásának megfigyelését. Ha végre sikerült átfogóan feltérképeznem az iskolába járó diákokat, akkor jelentést fogok tenni a tanárnőnek. Biztosan célja van azzal, hogy ezzel a kéréssel fordult hozzám, de ezt a célt nem kötötte az orromra. Amúgy sem vagyok rá egyenlőre kíváncsi, már csak azért sem, mert nagyon jól tudom, hogy a titkok nem maradnak örökké titkok.
- Jó estét! Felkészült a büntetésére Westwood kisasszony? - mosolygott a lányra, a maga megszokott módján, melyből sose lehetett megtudni, hogy mégis mi járhat a vámpír agytekervényeiben. - Azt hallottam, hogy elég rendezetlenül viselkedett Emerald professzor óráján. Mégis mivel sikerült így felhúznia? - int az ajtó irányába egyik mutató ujjával, aztán várva a választ fordul meg, hogy a kulcsot a zárba dugja és feltárja maguk előtt a szoba rejtélyeit. Az ajtó nyikorogva adja meg magát a nyomásnak, mintha rettenetesen régen használták volna legutóbb.
- Attól tartok, hogy a tíz évvel ez előtti bújócska győztesét is megtalálhatjuk itt – próbálta jó kedvre deríteni a lányt egy humoros beszólással.

Bájitaltan óra. Felér egy kémia órával, az már egyszer biztos. Itt azonban sokkal érdekesebb minden, hiszen hasznos dolgokat tanulok. Nem mintha kémián nem tanulnánk hasznos dolgokat, de azért mégis más ez. Mert a jövőben minden nap hasznosítani fogjuk az itt szerzett tudásunkat. Imádom a bájitaltan tanárt, jó fej a diákokkal, türelmes és érthetően magyaráz. Könnyű vele együttműködni, az ő órájára mindig felkészül az ember, mert érdekes házifeladatokat szokott adni.
Az egyik csoporttársammal Sophie-val állunk az üst felett, és egy szürkés folyadékot kavargatunk, amiből állítólag olyan altatót tudunk keverni ami képes három napra is kifektetni azt aki megissza. Elgondolkodom hogy csenek egy keveset belőle, mert ugye mostanában nem nagyon megy az alvás bizonyos szellemek miatt.. Inkább hagyjuk is ezt a témát, nem akarom megint felidézni a rémisztő emlékképeket. Inkább magamhoz veszem az utolsó hozzávalót, egy világos-rózsaszín port, azt hiszem őrölt macskagyökeret, és azt is bele szórom az edénybe. Lila füst száll fel az üstből, majd megpillanthatjuk a most már világos lila színű folyadékunkat, az altató szérumot. Még főzzük pár percig aztán elzárjuk a gázt az edény alatt.
Mire a tanárnő odaér hozzánk és mosolyogva megdicsér, hogy ügyesek vagyunk, megszólal a csengő. Összepakolunk, és Sophie-val együtt lépek ki a teremből. A folyosón aztán elköszönünk egymástól, és mind a ketten más-más irányba indulunk. Megpillantom Mr. Crowe-ot a raktár előtti falnál ácsorogni, és rögtön sejtem hogy itt valami készül. Hamar ki is derül a turpisság, ugyanis ahogy mellé érek rákérdez hogy készen állok e a büntetésemre.
- Jó estét Mr. Crowe. Khm...igen készen állok. - mosolygok vissza zavartan a jóképű professzorra, és nem is bánom hogy vele kell letöltenem azt a büntit. Persze eléggé szégyenlem hogy az egyik kedvenc tanárom büntet meg, de ilyen az élet.
- Ami azt illeti, épphogy nem viselkedtem sehogy. - köszörülöm meg a torkomat, miközben figyelem ahogy bedugja a zárba a kulcsot, majd elfordítja. - Ugyanis, végig aludtam az órát. - vallom be lelkiismeretesen a tettemet. Tényleg elég ciki volt, és már bánom hogy megtörtént, de nagyon álmos voltam, mert már napok óta alig aludtam valamit, ráadásul Emerald Prof. olyan halkan beszél mindig, hogy szinte ő altatott el.
Elnevetem magamat a viccén, miközben kezdeti zavarodottságomat kíváncsi várakozás veszi át. Vajon mit keresünk a lomos szobában? Csak nem pakolászni fogunk? Vagyis én.. Mr. C gondolom csak felügyel.  

- Meg tudom érteni – próbálom együttérzésemről megnyugtatni a lányt. - olykor mindenkinek szüksége van egy kis pihenésre. Magam már idejét se tudom, hogy mikor aludtam utoljára egy jót – lévén vámpír vagyok, nem szokásom aludni. Ami egyrészt jó, mert így hasznosan tölthetem az éjszakáimat is, másrészt viszont ha nyomasztó gondolatok gyötörnek, akkor sokkal kínzóbbnak érezhetem az életemet, mint azt bármelyik más faj tagjai.
Belököm az ajtót, majd belépek rajta. Vámpír vagyok, ezért aztán a sötét nekem nem tud ártani, éppen elég jól tájékozódok ahhoz, hogy hamar megtaláljam a kapcsolót. Felkattintom a villanyt, mire félhomályban kezd úszni a szoba, mert a régi gázégőket még nem cserélte le senki, és a por meg a pókháló olyan vastag réteget alkotnak, hogy nincs tiszta fénye az izzónak.
- Jöjjön be, kisasszony – invitálom a szobába, mivel úgy látom, hogy semmilyen veszedelem se leselkedik rá. - Egy kitárt szárnyú baglyot kell megkeresni a tanárának – fűzöm még hozzá, hogy mikor a kíváncsi tekintet elkezd körbe lebbenni a szoba rendetlen egymás hegyén-hátán álló berendezésén, már azonnal keresni tudja a tárgyat.
- Azt hiszem, el fog tartani egy darabig... - vakarom meg a halántékomat. Hatalmas szoba terül el előttünk, és annyi lomot lehet látni, hogy azt még egy nagyobb kirakodó vásáros vagy egy antikvitás árus is megirigyelné. Egy pillanatra megakad a szemem egy letakart festményen, mely a közelemben van. Érdeklődésemtől vezérelve óvatosan megemelem a fehér leplet, mire felröppen egy halom por, összekoszolva szénfekete öltönykabátomat.
- Gondolom a takarító személyzetnek nincs kulcsa a szobához – mosolygok egy pillanatra a lányra, majd visszanézek a képre, mely az igazgatónőről készült, még halandó korából. Elragadó volt már boszorkányként is, és ezt a festőnek is sikerült megragadnia, ám nem legeltetem a szememet mások asszonyán, ezért tovább is lépek gyorsan.
- Vagy van valami tárgykereső varázslat a tarsolyában, kisasszony? - pillantok érdeklődve a lányra, szokásos mosolyommal megajándékozva tekintetét. Mivel az én koromban az ilyen korú lányok már jócskán eladósorban voltak, sőt már többségük anyaként élte életét, ezért nehezen szigetelem el magamat a diákjaimtól, és ezek a boszorkányok a legendákkal szemben mindig olyan csinosan képesek kinézni... na, nem nézek rá kocsányon lógó szemekkel, csak egy másodpercig, mintha nem is tanár lennék, mire végre figyelmeztetem magamat, hogy már a húszonakárhanyadik században vagyunk.

Ott toporgok mögötte a Lomos Szoba ajtajában, miközben arról biztosít hogy nem követtem el főben járó bűnt azzal hogy kicsit beszundítottam azon az órán. Na jó, a kicsit talán túlságosan is távol áll az igazságtól, mert ami azt illeti az egész órát az elejétől az utolsó percig végig szundítottam. Nem is akárhogy, hanem a padra borulva, a füzetemet meg a táskámat párnának használva. Amikor pedig kicsöngettek E Prof. órájáról, továbbra is húztam a lóbőrt. Nos, ezért és csakis ezért buktam le, egyébként megúsztam volna a büntit ha az óra végezetével felkelek és a tömeggel együtt kisétálok a teremből..
Elbambulok mert arra eszmélek fel, hogy Mr. Crowe (fura így szólítani amikor olyan fiatalnak látszik) beljebb invitál a helyiségbe. Hallgatok is rá, és rögtön belépek a félhomályos kacat szobába, s kíváncsi szemekkel nézek körbe. Még soha nem jártam itt, őszintén szólva egy diák sem járhat be ide engedély nélkül. Mintha olyan nagy titkokat őriznének itt. Igyekszem minden egyes bútordarabot megjegyezni hogy majd elmesélhessem HaJung-nak a titkos szoba tartalmát. Ugyanis sokszor gondolkodtunk már azon, hogy mi lehet idebent. Mert igazából még a tanárok se sokat nyitogatták ennek a lomos kis helyiségnek az ajtaját. Megpillantok egy hatalmas arany keretes tükröt, kitömött sasokat meg nyulakat, régi utazóládákat, hatalmas keretbe foglalt fekete-fehér képeket, és festményeket.
Hallgatom a tanár úr instrukcióit miszerint egy baglyot kell megtalálni, amely történetesen Emerald Professzornak kell.
- Igenis tanár úr, igyekszem teljesíteni a feladatot. - bólogatok nagyokat miközben óvatosan beljebb lépkedek a szobában. Megemelek néhány valaha fehér mostanra szürkévé vált leplet és bekukkantok alá. Hatalmas kódexek, könyvek és régi tekercsek köszönnek vissza nekem, bakelit lemez lejátszó, sőt még bélyeg gyűjtemény is fellelhető a helyiségben. Rá mosolygok ahogy a második poénját is ellövi, és bele gondolok hogy ő az egyetlen tanár aki viccelődik a diákjaival. Tetszik hogy így áll hozzánk.
- Tárgy kereső varázslat ugyan nincs de portalanító igen. - mondom miután felemelek egy leplet amiből apró kis porszemcsék szállnak a magasba. Köhögök néhányat ahogy belélegzem a dohos levegőt. Bár a mágiatan tanárnő kifejezetten megtiltotta hogy a mindennapi életben olyan varázslatokat használjunk mint takarítás,portörlés,rendrakás és a többi időspóroló ige, azt hiszem itt kivételt tehetünk.
Rám mosolyog amitől nekem is mosolyoghatnékom támad, így viszonozom a kedves gesztust. Komolyan mondom Mr. C egyre szimpatikusabb, ha így halad megválaszthatjuk az év tanárának.   

Mivel felügyelőtanár lévén nem az lesz a feladatom, hogy az ajtóban álljak, ezért kényelmes tempóban felzárkózok a lány mellé. Ahogy elnézem a szobát, határozottan nagyobbnak tűnik, mint azt korábban elképzeltem. Lehet, hogy valamilyen tértorzító varázslattal nagyobbá varázsolták, vagy akár az is, hogy az ajtó valójában egy térkapu, és nem is abban a szobában vagyunk, hanem egy másikban, az iskola egy olyan területén, ahová a diákoknak nincs bejárása. Végül is ez könnyen meglehet, hiszen az igazgatónak jó kapcsolatai vannak a boszorkányokkal, annak ellenére, hogy már a vámpírok sorait erősíti.
- Jól hangzik – küldök egy újabb mosolyt a lány felé, hogy érezze nincs egyedül ebben a keresési helyzetben. - Gyakran használja otthon? – talán úgy látszhat, hogy csevegni próbálok a lánnyal.
- Sajnos nem ismerem olyan jól a boszorkányokat, mint szeretném. – mondom, és pár pillanatnyi késés után, mikor végre leesik, hogy elég félreérthetően sikerült megfogalmaznom. - A varázslatokra gondoltam. – mosolyodok el zavartan. Ennyit talán még én is megengedhetek magamnak. Nem kell mindig a tökéletesség és mindent tudás álcájával állni a tanítványok előtt, hiszen előbb-utóbb úgyis megtudják, hogy még a tanárok se lehetnek hibátlanok.
- Ám lehet, hogy nem véletlenül nincs kitakarítva. A kisasszony szerint okozhatna problémát egy ilyen varázslat? – puhatolódzom. Nekem ugyan nincs ellenemre, ha innen eltűnik minden porszem, ám gyanúsan nincs takarítva a lomtár. Ahogy szememmel fürkészem a tájat, olyan sejtésem támad, hogy talán valójában a padláson vagyunk, mert általában ott szokták az ilyen dolgokat tartani, vagy a pincében, ám a pincét úgy képzelem el, hogy nem a boszorkányok használják, hanem inkább a vérfarkasok. Átalakuláshoz.
- Mióta tudja magáról Westwood kisasszony, hogy boszorkány? – érdeklődök, mert ismereteim alapján manapság nem minden család avatja be gyermekeit abba, hogy mire voltak képesek gyökereik, sőt sokan már el is feledkeztek arról, micsoda hatalommal bírtak egykor.
- A családtagjai is aktívan gyakorolják a mágiát? – veszek szemügyre egy kitömött fekete macskát, amit a „művész” abban a pillanatában örökített meg, mikor meggörbítve hátát, kieresztve karmait felborzolja szőrét. Éppen csak nyávogni nem nyávog. Közelebbről megnézve kísértetiesen élőnek látszik. Vámpír létem ellenére úgy érzem, hogy meg kell böknöm a macskát ahhoz, hogy rájöjjek él-e, pedig látom, hogy a bőr alatti erekben már rég nem fut a vér.