Liz & Logan

A városba érkezésem előhozta az összes ide köthető emlékemet. Amiket az elmúlt 1 évszázadban inkább próbáltam kiverni a fejemből. Csakhogy most pont ezen emlékek miatt jöttem a városban. Ugyanis amikor itt hagytam, megfogadtam, hogy egyszer még visszatérek és bosszút állok. Szóval azt hiszem 100 év elegendő volt, arra, hogy kicsit lenyugodjanak a kedélyek. Én ugyanis kivégzésre voltam ítélve, szóval megszökésem után biztosan kerestek. Elítéltek olyasmiért, amit csak el sem követtem. Olivia átvert engem, megbíztam benne és szerettem, de ő valami egészen más célból volt velem. Bár még ma sem tudom miért tette amit tett. Hogy mi lehet az a dolog, ami miatt kész volt vámpírrá válni, ezzel elveszteni erejét. Utána pedig az egészet úgy álltani be mintha akarata ellenére változtattam volna át. Mi lehetett ezzel a célja? Hogy kivégezzenek? De mégis mit ártottam én neki? Ezek a kérdések jártak egyfolytában a fejemben, miután itt hagytam ezt a helyet. Ezek azok, amikre még ma sem tudom a választ. Viszont most azért vagyok itt, hogy fényt derítsek rájuk és megtoroljam, hogy kitaszítottá váltam miattuk. Bár az iskola csak azt tette amit tennie kellett ilyen esetekben. Sosem bocsájtom meg, hogy elhitték rólam, hogy én ilyet tennék. Legfőképp, hogy egész életemet úgy éltem odáig, hogy nem akarok olyan lenni, mint a bátyám. Aki megölte szüleinket és engem szörnyeteggé változtatott. Ők mégis elhitték, hogy én ilyen vagyok, holott mindent megtettem amit tudtam ezért az iskoláért. Így hát már az egész iskola a listámon van, újak vagy régiek, ez nem számít. Azt az intézményt a porral fogom egyenlővé tenni és ebben senki nem akadályozhat meg. Eddig még nem mentem az iskola közelébe, hiszen talán még mindig ott vannak páran a régiekből. Talán még Olivia is ott van, és semmiképp nem szeretném felfedni magam előttük.
Habár elárultak, mégis ők nyitották fel a szemem. Az az életem akkor úgy tűnt, hogy jó, de közel sem volt ilyen élvezetes mint a mostani. Hisz megfosztottam magamtól az élvezeteket, a legfőbb vágyaim csillapítását. A legkisebb vérmennyiséggel értem be, csak, hogy megvédjem a szánalmas emberi életeket. Volt, hogy undorító állati vér ivására vetemedtem, ami most már szégyen a szememben. Vámpír vagyok, egy ragadozó, a prédáink pedig az emberek. Sosem fogok még egyszer olyan mélyre süllyedni, hogy állati vért igyak. Most erőm teljében vagyok, az élet minden cseppjét kiélvezem és nem pocsékolom az életem olyan marhaságokra mint a szerelem, vagy az érzelmek. Ezek csak felesleges dolgok, amik eleinte talán jók, de utána csak fájdalmat és elkeseredést okoznak. Minden sokkal jobb nélkülük...
Arra gondoltam, városba érkezésemet megünneplem egy kis csemegével, habár szinte minden napom így telik, de ez most nem számít. Az egyik night klub felé vettem az irányt, mondjuk a legutóbb mikor itt jártam, minden olyan más volt. Miután találtam egyet, be is sétáltam. Csak leültem a pulthoz és rendeltem egy pohár whisky-t. Ez után felmértem az ott lévő lányokat. Ami után, hamar ki is szemeltem kettőt közülük. Így hát be is cserkésztem a két bombázót, nem, nem igézettel, csak a régi jól bevált charmomat használva. Nem tudom miért, de így sokkal élvezetesebb és azt kell mondjam ízletesebbek is a lányok. Ahhoz tudom hasonlítani, hogy a homárt is élve főzik meg, hogy finomabb legyen. Az én véleményem szerint pedig igézet nélkül az emberi vér is sokkal zamatosabb. Ezért se szoktam általában elhomályosítani az agyukat, mindenféle paranccsal és követeléssel. Szeretem a kihívásokat, szeretem ha kicsit küzdenek és szeretem érezni, ahogy vergődésük egyre lassul, miközben szívom ki belőlük az életet. Persze a vadászok miatt, néha meg kell szegnem ezt a szokásom, ugyanis túl nagy zajt csapnak az életükért való sikoltozásban.
Nos mivel egyenlőre még nincs lakásom itt London-ban, jobban mondva már nincs. Így hát a két gyönyörűséggel egy hotel felé vettem az irányt.
- Egy hotelszobát, lehetőleg valami szép kilátással és hűtött italokkal. - léptem oda a két lánnyal a recepcióshoz, és kértem egy szobát.
- Ajánlhatom az luxus lakosztályunkat? - kérdezte a recepciós fickó, aki közben a két lányt stírölte.
- Igen, az jó lesz. - válaszoltam ajánlatára, végül is nem vagyok a luxus híve. De szeretem ha van egy-két üveg hűtött whisky a lakosztályomban. Mi több a lányok is több mindenre rávehetők, ha azt hiszik milliárdos vagyok.  
- Szerencsés vagy haver. - jegyezte meg a két mellettem álló hölgyre célozva.
- Ez nem szerencse. - válaszoltam a recepciós fickónak, aki erre csak felnevetett. Ez után elkaptam grabancát és közelebb húztam magamhoz, hogy a szemébe nézhessek.
- Most pedig ide adod a kulcsokat és azt is elfelejted, hogy itt jártunk. - igéztem meg a srácot, ami csak még jobban tetszett ennek a két tudatlan libának. Hisz ki ne szeretne olyat, aki ennyire tudja manipulálni az embereket. Ezt követően a fickó odaadta a kulcsokat, majd el is indultunk felfelé. Az után bementünk a lakásba és elkezdődött a móka.

Logan & Eliza

Liz & Logan

Miután beléptünk a lakosztályba, a két lány már le is huppant a kanapéra. Én előtte még töltöttem magamnak egy pohár Whisky-t, majd azzal együtt ültem be közéjük. Belekortyoltam az italomba, után arra a döntésre jutottam, hogy most mást módszerekhez folyamodok. Még ha nem is szeretem, de most tovább szeretném élvezni ezt az estét, mintsem két sikítozó lány gyors kivégzéséig. Egy ilyen felkapott helyen pedig nem engedhetem meg magamnak, hogy túl sokáig tartson, hiszen a sikítozásuk hamar nagy feltűnést keltene. Így hát úgy döntöttem mégis megigézem őket, de azért próbálok nem sokat csökkenteni az élvezeten.
- Egy fájdalmas kiáltás sem hagyja el a szád, mindenre amit veled teszek csupán nevetéssel fogsz felelni és nem próbálsz elmenekülni. - fordultam az egyik felé, majd szorosan a szemébe nézve igéztem meg. Ezzel a kis elbájolással, fájdalom érzete és a rá tett reakciója sem változik, csupán feltűnés nélküli lesz. Eközben pedig a másik lány, bár elég ostoba volt, azért ebből leszűrte, hogy valami rossz következik. Elkezdte szedni formás kis lábait az ajtó irányába, azonban hamar az ajtó előtt teremtem és rajta is ugyan azt az igézetet alkalmaztam. Ezt követűen pedig visszaültünk a kanapéra, majd miután lehúztam a whiskymet, az egyik lány nyakára vetettem magam. Először pár csókot adtam rá, majd szemem fehérje vérvörösre váltott és fogaimat megvillantva vájtam bele a lány nyakába. Ez után elkezdtem szívni belőle a friss és ízletes életet, amitől ő kuncogni kezdett. Ami csak azt jelezte, hogy nagy fájdalmakat él át, ami igen csak kedvemre volt. Jó nem vagyok egy szadista állat, de még is valahogy élvezetet nyújt fájdalmat okozni, azoknak akiket annyira védtem mikor még tudatlan bolondként éltem az életem. Nem akartam olyanná válni, mint a bátyám, ami miatt csak szenvedés és szomorúság ért. Hiába éltem elnyomottan mások javát szolgálva, én nem kaptam mást, minthogy mindenki elfordult tőlem. Ezért sem bánom azt amilyen ma vagyok, szeretek ilyen lenni. Szeretem úgy élni az életem, hogy nem félve kelek fel, nehogy megöljek ma valakit. Így volt ez több mint 500 évig, de most már rajtam a sor, most már azt teszem amit akarok és csöppet sem félek a következményektől.
Mivel már hallottam szívverésén, hogy gyengül a lány, a másik felé vettem az irányt. Láttam arcán a halálfélelmet, hogy mennyire retteg tőlem.
- Ne félj. - simítottam meg arcát, véres szájjal, de már visszaváltozott szemekkel. - Ma mind ketten meghaltok, de nyugodj meg, bizonyára egy jobb helyre kerültök. - mondtam neki ezt az annyira nem is megnyugtató szöveget, de nem is az volt vele a célom, mindössze szeretek eljátszadozni a vacsorámmal. Majd megfogtam a lány csuklóját és elkezdtem közelíteni a számhoz, szemem újra vérben forgott, majd amikor éppen harapni készültem, valaki kopogott. Erre csak letettem a lány kezét, majd letörölve arcomról a vért, indultam el az ajtó felé. Nem tudtam ki lehet az, de arra gondoltam biztos valami ital hozó szolgálat, hisz mégis csak a luxuslakosztályban vagyunk. Azonban amikor kinyitottam az ajtót, egy üveg pezsgővel vágtak  fejbe, ami miatt el is estem. Végül is nem tévedtem sokat, tényleg az ital jött meg. Azonban még véletlenül sem számítottam, hogy a fejemmel fognak vele koccintani. Majd a pillanatnyi meglepődés után fel is pattantam, majd a dühtől vezérelve nyakánál ragadtam meg és a falhoz nyomtam, aki ezt tette. Csak ez után láttam meg, hogy ki is az.
- Liz? - mondtam ki nevét, mintha csak el sem hittem volna, hogy ő az. Egy pillanatra talán úgy tűnt, már elszállt a dühöm a fejbekólintástól és engedtem a nyaka szorításán. Azonban ez nem így volt, azzal, hogy megláttam ő az, aki 200 éve elhagyott, csak fokozta ezt. Alig bírtam elhinni, ide jöttem, hogy bosszút álljak az ellenem elkövetett tettekért, majd felbukkan első igazi szerelmem is. Ő volt az a személy, aki miatt tényleg mindent feladtam volna. Azonban ő elhagyott, mindenféle marhasággal magyarázva. Ami miatt pillanatnyi indulatoktól vezérelve legszívesebben fejét tépném. De nem bántottam, testileg legalábbis nem, mindössze éreztetni akartam vele, hogy nem az vagyok aki régen. Azt akartam, hogy ő is élje át, amit nekem kellett miatta.  Szóval csak elengedtem, majd odasétáltam újra a lányokhoz.
- Nos lányok, úgy tűnik valaki csatlakozni akar hozzánk a mókába. - mondtam kissé felnevetve, leülve a két szépség közé, majd csókot nyomtam az egyikük ajkára, ezt követően lentebb menve nyakába haraptam.

Logan & Eliza

Liz & Logan

Csak szívtam ki a lányból a az életet, közben pedig, hogy még ingereljem mondhatni exem... még simogattam is a lányt. Ami alatt ő szépen elküldte a másik játékszerem, ami kissé feldühített. De nem tettem semmit, csak folytattam... ezt követően pedig a lány csuklójába mélyesztettem fogaim, közben Liz szemébe nézve. Majd elkezdett vasfűvel fenyegetőzni... Ő megfenyeget engem, hogy vasfűvel kábít el? Ha nem épp a lány csuklóján lett volna szám, röhögni tudtam volna. Ő még csak fele annyi idős sincs mint én, azt hiszi képes elbánni velem? Könnyedén végezhetnék vele ha akarnék, de azok után amit velem tett, ez túl könnyű halál lenne. Talán, mondom talán még érzek iránta valamit legbelül. Mélyen a sok fájdalom alatt, amit eltűnésével okozott. Szóval mindhiába azok az érzelmek, ha már olyan dolgok fedik, amiket képtelen vagyok neki megbocsájtani. Bár volt közben egy másik nő is, akivel hasonlóan szoros viszonyba kerültem. Olivia-val a kapcsolatom még sem volt olyan szoros, mit vele. Sokszor gondoltam Liz-re amíg vele voltam, de az a kapcsolat sem végződött másképp. Ugyanúgy elhagyott, ahogy ő is. A különbség csak annyi volt, hogy habár Olivia is fontos volt, ő mégsem volt képes betölteni az űrt, ami Liz után maradt.
Ezt követően pedig elkezdett vissza felé számolni. Amikor is amire elérte a kettő, elengedtem a lány, majd vámpírsebességgel nyakát törtem és Liz-t újra a falhoz szorítottam.
- Már nem az vagyok aki egykor voltam, ezt jobb ha elfogadod. Többé már nincs szükségem rád, már annyira sem vagy fontos, mint az a halott lotyó a kanapén. - mondta neki tüzes, vérben forgó tekintettel, a lány vérével borítva. Nem tudom mit akart elérni azzal, hogy megmenti tőlem ezt a két lányt. De hiába is gondolja, hogy maradt még bennem bármi is a régi ártatlan Loganből, aki még a légynek sem ártana.. bal bla.. Az a Logan nincs többé, már egy új ember vagyok, egy olyan, aki nem fél pár életet venni vágyai csillapítása miatt. Nem is értem, igazából pont ő az egyik fő oka annak, hogy én az vagyok ma aki. Miatta tértem át erre az életmódra, miatta veszítettem el a hitet a szerelemben és ez ilyesfajta hasztalan érzelmekben.
- Tulajdonképpen még köszönettel is tartozom neked. Te vagy az egyik ok, ami megváltoztatott. Te és a hozzád hasonlók ébresztettek rá, mekkora pancser is voltam. Deee most már felfogtam, igen, nem kell ahhoz érzelem, hogy jól érezzem magam. Szóval köszönöm! - köszöntem meg még mindig dühös tekintettel, felemelt hanggal. Lehet, hogy erősnek próbálja magát mutatni, de amennyire próbálkozik, olyan gyenge valójában. Hisz kit áltat? Nélkülem már halott lenne, szóval nem is értem mit akart elérni üres fenyegetéseivel. Ha belém döfné azt a verbénás fecskendőt.. mi lenne? Max kiüt pár percre vagy órára, nagy dolog, viszont a helyébe nem várnám meg, míg felébredek.
- De egyáltalán mit keresel itt? Kétszáz évre eltűntél és képes vagy ennyi idő után csak a semmiből felbukkanni? Miért? - tettem fel neki ezeket a kérdéseket, habár semmi nem változtat, azért kíváncsi vagyok magyarázatára. Hisz egyáltalán honnan tudta, hogy én itt vagyok? Sokféle gondolat járt a fejemben ebben a pillanatban, de a megbocsájtásnak még egy foszlánya sem volt közte. Bármilyen mesét is talál ki, az már annyit sem ér, mint az a levél, amit akkor hátrahagyott. Ki veszi be az ilyen baromságot? Azt mondta azért hagy el mert szeret... aki szeret valakit, az épp az ellenkezőjét teszi. Ha eléggé ismert volna és valóban szeret, tudja, hogy nem lett volna olyan amit ketten ne oldottunk volna meg.