Az oldalon található kinézet nem jött volna létre, a deviantart és a Vulnera Samento nélkül. Utóbbitól a színvilágot kölcsönöztük, valamint a fejléc hátterén levő kis barnás patternt. A lapon található leírások mind Spencer tollából származnak, tehát kérlek titeket ne másoljátok le kérdezés nélkül. A kódokat szintén Spencer gyártotta, ha valamelyik megtetszett nyugodtan kérd el. Az oldal ötlete megint csak az imént említett hölgyemény fejéből pattant ki, ha máshol is létezik már ilyen szerepjátékos fórum az csupán véletlen egybeesés.
◊ you said it : 205 ◊ your raise date : 2013. Jul. 24. ◊ i belong here : london,VA high
Tárgy: Re: 112.-es Tanterem 30.07.13 4:34
Nathaniel Crowe tanár úrnak nem kimondottan fajspecifikus órái voltak, így bárki felvehette óráit, extra kreditpontokért vagy pusztán egy másik oktató által adott büntetésként. Így az elég vegyes diák felhozatalból adódóan jellemzővé lett óráira, hogy akár egy fajok közötti összetűzés, akár a különösebbnél különösebb témák miatt, de mindenképpen érdekessé váltak. Előadásai inkább közösségi beszélgetésekként, konzultációkként működtek, mint unalmas tanári szócséplésekként.
Ugyan nem kedveltem a kémia szertár közelében lévő termet, ám sajnálatomra a terembeosztásnál éppen nem voltam jelen, így maradt ez a veszélyes terep. Már majdnem szinte majdnem elfeledtem azt a kis kénporos balesetet, még az ezernégyszázas évekből, új életem kezdetének idejéből, ám ennek a fránya teremnek mindig emlékeztetnie kellett rá. Azt azért nem állítom, hogy féltem volna a túl közelinek érzett gyúlékony anyagoktól, ám jobbnak tartottam eddig is távol maradni inkább. Most viszont, amint beléptem a terembe -ami még üresen várta a tanulókat- azonnal félretettem rossz gondolataimat, úgy határozva, hogy inkább előadásom témájára koncentrálok. Letettem a tanári asztalra szorosan összegumizott jegyzetlapjaimat, majd a táblához sétáltam, hogy letöröljem a foszforsav vegyipari előállításához szükséges képleteket. Miközben ezen mutatványommal foglalkoztam, már hallottam is fél füllel az érkező diákok sorát. - Kellemes estét – köszöntöttem az érkezőket egy fejbiccentés kíséretében. Mikor meghirdettem órámat, tekintettel kellett lennem két fontos dologra: az egyik, hogy alkalmas időben legyenek ahhoz, hogy a vámpírok is megjelenhessenek, a másik, hogy egyetlen alkalommal se essenek teliholdi, telihold előtti, illetve telihold utáni napra, így sose kellett attól tartanom, hogy úgy igazán elszabadul a pokol. - Kellemes estét – ismételtem minden egyes diákcsoport érkezésénél, olyan hangosan, hogy az senki dobhártyáját se sértse, ám mindenki számára érthető legyen. Azzal nem foglalkoztam, hogy mennyire illendőek a diákok, viszonozzák-e köszöntésemet, hanem helyette felültem a tanári asztalra és leoldva a csomót jegyzetlapjaimról, gyorsan átfutottam azt, hogy milyen témát szántam erre az alkalomra. - Még egyszer üdvözlök mindenkit – szólaltam meg a becsöngetést követő még diákzajtól hangos csendben. - Arra kérnem a hátul ülőket, hogy töltsék fel az első padokat – kezdtem úgy ezt az órát is, mint az összes többit, ha maradtak még lyukas helyek a közvetlen közelemben. - Na de tanár úr! Nincs nálunk homokzsák! - hangzott rögtön fel valahonnan a sorok közül, melyre nekem is mosolyognom kellett. - Csípem az epés megjegyzéseket, ezért közvetlenül elém ülhet – válaszoltam csendkeltően, majd minden átmenet nélkül belekezdtem az órába. - Azoknak, akik nem ismernek még Nathaniel Crowe vagyok, idősebb mint az angol királynő, és a vámpírok fajába tartozom. Az órám egyeseknek értelmetlennek látszó büntetésnek tűnhet, mások viszont szándékosan jelentkeztek az előadás sorozatomra. Valószínűleg őket a téma is érdekli – fűztem hozzá, majd körbehordoztam tekintetemet a vegyes társaságon. - Amit előre leszögeznék, hogy senkitől nem várok el semmit az éber figyelmen, az aktív részvételen, és azon kívül, hogy a teljes dupla órát képesek legyenek a teremben tölteni, cserébe tizenöt perccel korábban hagyhatják el a termet, mint a csengő megszólalna. Az órámon kulturáltan, és kiemelném, hogy műanyag tároló edényekből enni és inni szabad – kis szünetet tartok, majd folytatom. - Ezt azért akartam kiemelni, mert az egyik kedves diákunk pár héttel ezelőtt kicsapott egy elő nyulat az asztalra és kis híján vérfürdőt rendezett – egy pillanatra a névleg nem említett személyre emelem a tekintetemet, aztán megvárom, míg a reakciók végigfutnak az arcokon. - Szokás szerint a homepagem-ről letölthetővé tettem az előző órai tananyagot és a mai témamegjelölést, mindenkinek volt lehetősége elolvasni. Az első kérdésem, hogy ki az, aki mégsem élt ezzel a lehetőséggel? - fürkészem az arcokon megjelenő jeleket, hátha látom az izzadságcseppeket legördülni valakinek a homlokáról.
Nathaniel Crowe
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 24 ◊ your raise date : 2013. Jul. 29. ◊ i belong here : London VA High Age : 38
Tárgy: Re: 112.-es Tanterem 30.07.13 5:06
It's time to learn something
<
Éppen magyarázok HaJung-nak miközben a szekrényünknél állunk és a Mr. Crowe órájához szükséges könyveket pakoljuk ki. Ez a nap utolsó és egyben leginkább várt órája. Szinte minden diák egytől egyik rajong Mr.Crowe-ért, annak ellenére hogy néha szigorú ő a legjobb fej tanár az egész iskolában. Teljesen máshogy tanít mint a többiek, sokkal inkább velünk tanul, mint tanít minket. Ezt értsd úgy hogy képes megérteni amit nem értünk, rá vezet a megoldásra úgy hogy aztán teljesen nyilvánvalóvá vállnak a dolgok. Zseniális tanár, és nagyon jól el tudunk vele beszélgetni. - Hannah igyekezzünk, mert tudod mi lesz ha megint elkésünk. Nem akarom megismételni az előző esetet. - sürgetem, és bevágom a szekrényem ajtaját majd megvárom míg ő is végez. Együtt indulunk el a terem felé, miközben szándékosan nem veszek tudomást a kémia szertárról ami mellett elhaladunk. Ugyanis valahányszor a közelébe érek a teremnek, eszembe jutnak az ott eltöltöt percek kettesben VELE: Nem csak azért sem mondom ki a nevét. Belépünk a terembe ahol már jócskán gyülekeznek az emberek. - Jó estét Mr.Crowe. - köszönök illedelmesen mikor ő is köszön, aztán hátrasétálunk a helyünkre. Ahogy leültünk, rögtön becsengetnek. Kiteszem a padra a cuccaimat, és előkészítem a noteszt amiben levelezni szoktunk HaJung-gal. Az óra szokás szerint úgy kezdődik hogy mindenkinek előre kell ülnie, Hannah meg én szokás szerint a helyünkön maradunk, és megvárjuk míg a többiek elöl feltöltik az üres padokat. A nyulas eset említésén jót nevet az osztály, és még én is megmosolygom. Eléggé brutál volt hogy valaki a szemünk láttára akart lecsapolni egy élő állatot. Szerencsére a kis vakarcs megmenekült, és nem kellett közbe lépnünk. Ilyenkor akaratlanul is HaJung nyuszija Ms. Masni jut eszembe. Remélem ő soha nem lesz vámpír eledel. Felteszi a kérdést hogy ki nem készült fel az órára, s persze a legtöbben lapítanak. Az igazat megvallva én sem nagyon tudom mi volt mára a feladat, de ezt bőszen eltitkolom és egyenesen előre nézek hogy ne látszódjon rajtam semmi jele annak hogy esetleg elsumákolok valamit.
Spencer A. Westwood
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 205 ◊ your raise date : 2013. Jul. 24. ◊ i belong here : london,VA high
Tárgy: Re: 112.-es Tanterem 30.07.13 6:59
Can I interrupt for a second?
Én csak azt nem értem, hogy miért nem kaphatok olyan büntetést ami ennél sokkal unalmasabb? Ahol egyedül vagyok? Például nagyon szívesen összepakolnám a testnevelés szertárt, ahelyett, hogy beülök egy óra – duplaórára! – Én nem tudom, hogy ettől a mélyen tisztelt tanárnőnek - aki a büntetésre ítélt – miért lesz jobb, elvégre nem is az ő órájára kell bemennem, hanem Mr. Crowe annyira dicsért, és emlegetett esti foglalkozására. Én magamtól nem iratkoztam föl, mert az edzésnek pontosan tíz perccel azelőtt van vége, mielőtt a tanár úr belekezd a tanításba. Pedig mindenki magasztalja, és le van nyűgözve. Na majd meglátjuk. Gyorsan – tényleg nagyon gyorsan – letusolok, szerintem még rekordot is döntöttem, magamra rángatom a ruháimat, felkapom a táskámat, és futólépésben közeledem az iskola robosztus épülete felé. Feltűnően sokan mennek a tanterem felé, de azért nem kell attól tartanom, hogy esetleg nem férek majd be. Na nem mintha kihagynám! Őszintén felkeltették a kíváncsiságomat. Elsuhanok a beszélgető iskolatársaim között, akik érdeklődve néznek rá, hogy miért is szaladok éppen a terem felé. Nem arról vagyok híres, hogy bármelyik órára siessek. Na jó a képzőművészeti órákra mindig lelkesen lépek be a gitárommal, vagy éppen a rajzmappámmal, de az, hogy Klaus Emmergton fut egy matek órára, vagy irodalomra, na olyan még sosem volt! Sikerül beslisszolnom a nagy tömeg előtt amely errefelé hömpölyög. Igazán nem szeretnék az első padban ülni, mert még nem sikerült elsajátítanom a figyelést magas fokon. Körbepillantok a teremben, az első padok majdnem mind üresek, csak egy-két túlbuzgó diákocska ült oda, de a kemény mag, és azok akik ismerek mind hátrafelé foglaltak helyet. Azért megnyugodtam egy kicsit, legalább nem fogok nagyon unatkozni. - Estét Tanár úr! - Köszönök oda, azért megadom így az elején a tiszteletet, bár ahogy látom a Tanár Úr belemerült a jegyzeteibe. Vigyorogva ballagok hátrafelé, sok ismerős arcot látok. Ez az! - Nézzük csak egy Westwood, egy Jung és egy Collins! Micsoda meglepetés! - Vigyorogva huppanok le a két utolsónak említett közé, és hamarosan el is kezdődik az óra. A tanár úr beszélni kezd arról, hogy mit szeretne. Barna szemeimet rászegezem, tollammal pedig, megbököm az előttem ülőt. Vigyorogva kezdek hintázni a székemen, kezemmel Hannah padján támaszkodom, és mindeközben úgy teszek, mint aki csüng a tanár minden szavát. Nem tudom, hogy mit fog tanítani Mr. Crowe, de hogy nem fogok unatkozni, az már biztos.
Klaus Emmergton
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 31 ◊ your raise date : 2013. Jul. 25.
Tárgy: Re: 112.-es Tanterem 30.07.13 7:20
I could really use your melody
Derékig behajolva kotorászok a szekrényem mélyén a szerencsehozó tollam után, de persze, pont most nem találom, amikor késésben vagyunk. Pedig Crowe órájáról elkésni egyenlő a kamikaze pilóták szerződésének aláírásával – egyáltalán írnak ők szerződést? Úgyis meghalnak! – szóval tényleg kapkodnom kéne magam, de a tollam nélkül nem megyek, egy tapodtat se! Spencer becsapja mellettem az ajtót, mire ugrok egyet, és lefejelem a szekrény oldalát. - A fenébe, CerWest, kicsit óvatosabban nem lehetne? A maradék agysejtjeim is elpusztulnak. – Egyenesedek fel, diadalittasan felmutatva neki a tollat. – Megvan, most már indulhatunk. – Szorítom magamhoz a könyveimet, és bele karolok, ahogy a terem felé lépkedünk. Nem kerüli el a figyelmem, hogy milyen csúnyán pislog a szertárra, de biztos elmondja, majd ha szeretné, addig nem ütöm bele az orrom, ameddig nem látom jónak. Mert néha igenis noszogatni kell szegény szerencsétlen leányzót, néha elfelejti mi is lenne a jó neki. - Jó estét tanár úr! - Köszönök a terembe lépve, és leülünk a helyünkre, mire persze fel kéne tölteni az első sorokat. Sosem voltunk rá hajlandóak, így van ez most is, szépen szétpakolom a cuccaim, és hátradőlve várom, hogy a tanár úr végre beszélni kezdjen. Amint meghallom az ismerős hangot, az ajtó felé kapom a fejem, és mosolyogva megforgatom a szemem. Klausnak most is remek belépője van, mint mindig. - Nocsak, Emmergton, csak nem eltévedtél? – Mosolygok rá bűbájosan, attól mert húzom néha az agyát, és szemrebbenés nélkül leordibálom, attól még nagyon szeretem. Csak hát na, a pasikat fegyelmezni kell, ez alól ő sem kivétel. Az biztos, ha nekem végig dumálja az órát, akkor nagyon csúnyán meg fogja bánni, arra mérget vehet. Én szeretek tanulni, ez az egyik kedvenc órám, mert laza, és nem kell olyan karót nyelten ülni, mint más órákon, de ha miatta leszidnak, akkor egyesével tépem ki a szőrszálait. A tanárra szegezem a tekintetem, miközben a tollammal a padon körzök. Szegény nyúl, nem is mertem elmesélni Miss Masninak, biztos sokkot kapott volna. Nem, ezt jobb elfelejteni, megint kiráz a hideg, mint mindig, mikor rágondolok. Sokkal jobb téma az óra anyaga, mert én megnéztem, mi volt az anyag, le is töltöttem, úgyhogy nem félek, sőt. Mosolyogva nézek körbe, kik azok akik sunyítanak, és tuti, hogy Spence se nézett utána, de nem baj, neki le tudom írni óra közben. Elveszem a kis noteszt, amibe a levelek vannak, és belekanyarítok pár sort. ~ Nem nézted meg ugye? Írjam le neked? ~ Visszatolom elé, majd újra előre fordulok. Vagyis fordulnék, ha nem egy nagy borzas hajkupac figyelne pont az orrom előtt, és egy könyök nem foglalná el a háromnegyed padomat. - Már ne is haragudj, de nem gondolod, hogy túlterpeszkedsz, Bundim? – Suttogom a fülébe, és, hogy észrevegye magát, apró kis virágokat kezdek rajzolni a könyökére, közben persze úgy téve, mint aki figyel. Éhes vagyok.
◊ you said it : 83 ◊ your raise date : 2013. Jul. 25. ◊ i belong here : VA High
Tárgy: Re: 112.-es Tanterem 30.07.13 7:25
And I, I can't figure out Why? So I just scream and shout
- Hale, jöjjön ide! - az edző hangja fülcimpámba mar, már csak azért is, mert még sosem ütött meg ilyen hangnemet velem szemben. Nem mintha tilos volna, elvégre én vagyok a diák, de kissé furcsállom - Hiányzó történelem esszé, két karó fizikából. Most kaptam ezt a papírt, be lett osztva az éjszakai dupla órára. Mr Crowe-hoz - ráncolja homlokát, mikor elolvassa a tanár nevét és ebből arra következtetek, hogy maga sem ismeri. Kedvelem az edzőt, mert olyasfajta ember, akit nem igazán érdekel semmi az ég világon, kivéve a lacrosse-t. Szentül meg van róla győződve, hogy ha valaki, hát ő biztosan meg tudja osztani velünk a lacrosse minden csínját. Tiszteltem, felnézek rá. Olyasvalaki, akivel könnyen megtalálhatod a közös hangot, amennyiben szereted ezt a sportágat és nálam jobban azt hiszem senki nem rajong a lacrosse-ért. Tiltakoznék a büntetés miatt, de késő, ugyanis az edző hátat fordít és a papírjaimmal együtt elmasíroz az öltözőből. Klaus már lelépett és mintha említette volna, hogy éppenséggel neki is erre a dupla órára kell mennie. Öklömmel a hozzám legközelebb lévő szekrénybe boxolok, azon pedig apró horpadás keletkezik. Szemforgatva hagyom ott és gyorsan letusolok, majd átöltözök. A termet keresem, a száztizenkettes termet, ami éppenséggel a kémia szertár mellett van. Még mindig fülig ér a szám, ha arra a napra gondolok, mikor Spencerrel bent ragadtunk és hála eszes kobakomnak, elég érdekesen szabadultunk ki. Kopogok az ajtón, mivel tudom, hogy elkéstem. Benyitok és első dolgomként körbepásztázom a termet. Rögtön kiszúrom Klaust, nem messze tőle pedig Spencert is. Nagyszerű. - Jó estét, Mr Crowe. Elnézést a késésért. Későn értesültem a... büntetésről - ráncolom homlokomat és ezzel elárulom azt is, hogy nem önszántamból érkeztem. Mégis melyik épeszű diák akarna éjszaka órán csücsülni? Helyet foglalok Klaus mellett és rájövök, hogy nincs mit előszednem. Nem készültem, semmire és ebben a percben is azon vacillálok, hogy kisétálok a teremből anélkül, hogy zavarnának a következmények. Nem szóltak időben. Tíz perce tudtam meg a tényeket, amik ugyan nem bosszantanak, de alaposan lejáratnak a többi diák előtt, akik tőlem eltérően papírral meg tollal meg mindennel, amivel kellett, készültek. Sóhajtok és hátrapillantok a két lányra, Spencer arcán azonban megállapodik a tekintetem. Megejtek egy félmosolyt, végül előrefordulok és a tanárt kezdem mustrálni, akiről már hallottam ugyan, de még sosem láttam és akinél egyenlőre nem szeretném kihúzni a gyufát, ezzel újabb büntetéseket intézve magamnak.
Dorian Hale
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 45 ◊ your raise date : 2013. Jul. 25.
Tárgy: Re: 112.-es Tanterem 30.07.13 22:16
- Nos, semmi probléma. Az egyik diplomámat véletlenül éppen pszichológiából szereztem, ezért pontosan, tudom, hogy kik azok, akik lapítanak – használom a diákszlenget én, is, hogy könnyebben asszimilálódjak a mai csapattal. - De azért jó, ha tudják, hogy az egyik legjellegzetesebb jele annak, hogy valaki nem tanult, ha előre szegezett tekintettel, szinte lélegzet visszafojtva ül – tekintetem végig rebben azokon a személyeken, akik egyértelműen lebuktak, - nem is beszélve a dallamosan verő szapora szívükről, mely hamarosan arra sarkalja önöket, hogy hatalmas levegőt vegyenek – mosolygok, azon, hogy éles hallásomnak köszönhetően szinte nem lehet olyan dolog egy teremben, amit ne tudhatnék, talán még a ceruza sercegéséből is meg tudom állapítani, hogy ki mit ír éppen a papírra. Majd most, hogy a nem-tanulás okozta óra elejei stressz témával végeztem, így folytatom: - Ám ezt csak azért mondtam el, hogy a többi nálam is tapasztaltabb tanár előtt ezt ne játsszák el – mosolygok el jó kedélyűen, hiszen látom, hogy többen fellélegeztek. Ami a házi feladatok el nem végzését illeti nem vagyok kimondottan szigorú eset óra elején, ám szívesen látom a simliseket személyes elbeszélgetéseken a saját szobámban. Igaz, ezt nem kötöm még az orrukra, egyelőre hagyom, hogy azt higgyék minden a legnagyobb rendben van. - Valószínűleg a tanáraik, ha nem is teszik szóvá, de megjegyzik az arcaikat, és aki megjegyez egy arcot, az ítélkezik is felette – mondom sejtelmes hanghordozással. Annak idején retorika órákon volt szerencsém megtanulni azt, hogyan beszéljek úgy, hogy azzal felkeltsem mások figyelmét, lekössem hallgatóságomat, és ezt a képességemet volt szerencsém az eltelt évszázadok alatt rendszeresen csiszolni. - És már jön is sztárvendégünk: a késő – pillantok az ajtóra, még azelőtt, hogy a srác rátenné a kilincsre szőrtelen mancsait. Azt nem mondanám, hogy igazságtalan vagyok a diákjaim egyes csoportjaival szemben, ám mindig igazi élvezetet okoz, ha pont egy farkast sikerül késésen kapni. Őket nagyobb örömmel büntetem meg, mint bárki mást. Nem tehetek róla, vámpír vagyok, érzek bizonyos nehezen legyőzhető ellenszenvet a farkasokkal szemben. Bár az igazgatónőnek köszönhetően ezen a „problémán” már próbálunk változtatni, de addig is, míg nem sikerül teljesen túltennem magamat ellenszenvemen, élvezettel bűntettem az ágyelőket. - Jó estét Mr Hale! - intek a padok felé, jelezve, hogy menjen nyugodtan, foglaljon csak helyet. - Ugye tudja, hogy törvény nem ismerete nem mentesíti a felelősségre vonás alól? - követem tekintetemmel, míg megtalálja helyét a saját brancsában. Aztán függetlenül attól, hogy milyen választ kaptam a kérdésemre, látszólag megfeledkezek az ifjú úrról és körbetekintek a társaságon. - Mivel mást már nem várunk, ezért arra kérem azokat, akik elől ülnek, hogy egy percre forduljanak hátra és vegyék szemügyre azokat a személyeket, akik a hátsó sorokban maradtak – mondom, majd ahelyett, hogy megrovóan szólítanám meg azokat, akik hátul maradtak, a szokásos formulát használom: - Róluk még fognak hallani a jövőben, hogy pontosan miért azt majd a jövő eldönti - jegyeztetem meg mindenkivel az arcukat. - Most már előre fordulhatnak – kopogtatom meg az asztal tetejét, hogy visszakapjam az óratartáshoz szükséges figyelmet. - Ettől függetlenül továbbra is jobban pártolom azt, ha mindenki a közelemben van, nem mintha nem hallanám innen is elég jól, hogy Westwood kisasszony éppen valami érdekeset akar megosztani Jung kisasszonnyal – mosolygok a lányokra, ujjammal intve egyet, hogy lássák, tényleg nagyon figyelmes vagyok. - Mr Hale – fordítok hátat a diákoknak, hogy a táskámból egy maroknyi névjegykártya méretű lapot húzzak elő – legyen szíves, ossza ki ezeket a teremben – teszem le magam mellé, hogy az érintett farkas eleget tehessen kérésemnek, közben előveszek egy leginkább gyurmára emlékeztető gömböt. - És ezt is ossza ki, ha kérhetném – teszem le a maroknyi méretű anyagot, ám előtte lecsippentek magamnak is egy darabot. - Aki nem ismerné, annak elmondom, hogy ezt általában gyúrradírnak szokták hívni, ám nem csak arra alkalmas, hogy eltüntesse a grafitnyomokat, hanem eredeti céljának megfelelően arra, hogy cellux nélkül ragaszthassunk fel lapokat a falra. Elég jól tart, és állítólag könnyen lejön. Akár mások hajába kenni is érdekes mulatság, - pillantok az egyik srácra, akinek már az arcán látszanak gonosz tervei – ám arra kérek mindenkit, hogy ezt a mutatványt mellőzzék – csúszok fel újra a tanári asztal tetejére. - Ami a mai témánkat illeti a sztereotípiákkal fogunk foglalkozni. Arra kértem Önöket előző órán, hogy valamely irodalmilag vagy történelmileg nevezetes fajtáinkról szóló könyvbe lapozzanak bele, és gyűjtsenek információkat a fajokról. Akik nem olvastak bele egyik könyvbe se, saját kútfőből kell dolgozniuk – mosolygok, mert ez igazán nem lehet büntetés senkinek se. Az ifjak már éppen elég háttér információval rendelkezhetnek ahhoz, hogy tudjanak ezt-azt. - Tehát a kérésem a következő: – csúszok le a padról, hogy a kezembe vegyem a krétát. - Kezdjenek el felsorolni olyan információkat más fajokról, melyeket ismernek, viszont – emelem fel krétaporos mutatóujjamat – a saját fajtájukról nem mondhatnak egyetlen szót se – ez egy fontos kikötés volt, más különben nem lehetett volna sztereotípiákról beszélni. A táblához sétáltam, hogy felírjam az egyes fajok neveit kényelmes távolságban egymástól, hogy majd minél több papír felkerülhessen a vámpír, a vérfarkas, és a boszorkány szavak alá. - Kezdem én, bár csalni fogok – teszem hozzá, aztán beírom a vámpírok alá, hogy fokhagyma, majd a társaság felé fordulok újra. - Nos, ha igaz lenne, hogy félünk, vagy legalábbis viszolygunk a vértisztító hatású fokhagymától, akkor minden bizonnyal tegnap egyetlen vámpír se ment volna el a testnevelés órájára, mert olyan szag terjengett a fiú öltöző környékén, hogy még két teremmel odébb is érezni lehetett az ebéd utáni szagot. Valószínűleg sokan szeretik a fokhagyma krémlevest – fűzöm még hozzá a tegnapi menza menü egyik elemnét, közben hagyom, hogy azoknak, akiknek leesett, mire gondoltam, kiröhögjék magukat. - Látom, befejezte az osztást Mr Hale – tekintek rá. - Legyen Ön az első, mondjon valamilyen sztereotípiát a boszorkányokról – intek a tábla irányába. - Ha nekem is tetszik, amit mond, felírhatja a papírra, és kiteheti a táblára – figyelem várakozó tekintettel.
Nathaniel Crowe
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 24 ◊ your raise date : 2013. Jul. 29. ◊ i belong here : London VA High Age : 38
Tárgy: Re: 112.-es Tanterem 31.07.13 5:15
It's time to learn something
<
Az biztos hogy Mr. Crowe mindig meg tudja lepni az embert. Eddig nem is tudtam hogy pszichológiából is van diplomája, bár nem meglepő hiszen elég sok ideje él ahhoz hogy több dologból is professzor legyen. Erre jó az örökkévalóság, az ember annyi tudást szívhat magába amennyit csak az agya elbír. Ahogy beszél tekintete végig siklik az osztályon, mire természetes hogy megugrik a szívverésem, és naná hogy azokat a tüneteket produkálom egytől egyik amelyeket éppen említ. Persze HaJung mellettem totál nyugodt, tudom ő meg szokta csinálni a házi feladatát. Nem mintha én nem lennék jó kislány, csakhogy az utóbbi időben inkább az ellen küzdöttem hogy ne bolonduljak meg, így a suli kicsit háttérbe szorult. Hatalmas levegőt veszek, ahogy azt Mr. Crowe megjósolta és tudom hogy lebuktam, mert egy pillanatra rajtam állapodik meg a tekintete. Bűnbánóan nézek vissza rá, és csak remélni tudom hogy e miatt nem fog fújni rám. Fellélegzek amint túllendül a házi feladat témán, és ezután jó kislány módjára figyelem a tanár úr minden egyes mozdulatát. Közben mellettem Han éppen Klaussal piszmog, aztán a padunkon levő könyökére virágokat kezd el firkálgatni. Elmosolyodom, aztán figyelem tovább a tanárt. Az ajtó hirtelen kinyílik és csodák csodájára a srác lép be rajta akit egész nap próbáltam elkerülni. Nem tehetek róla, rögtön megugrik a szívverésem amikor eszembe jut a kémia szertáras incidens. Kell hozzá néhány pillanat hogy lehiggadjak úgyhogy felkapom a tollam és elolvasom HaJung üzenetét. Ekkor Mr. Crowe mindenkit megkér hogy forduljon hátra és nézze meg kik ülnek az utolsó padokban. Én is így teszek teljesen ártatlanul mintha ülnének még mögöttem, bár nem így van. Egyébként az utolsó padokban Klaus, Dorian, Hannah és én foglalunk helyet. Mindenki más jó gyerek módjára elöl ül. Vállat vonok és amikor mindenki visszafordul lefirkantok egy gyors választ HaJung-nak. Nem kell kösz már eszembe jutott mi volt a feladat, majd kiügyeskedek vala.... Irnám tovább is a levelemet de természetesen a tanár bá' erre is felfigyel, és mivel ma már sokadjára szegem meg a szabályait (pedig még öt perc sem telt el az órából) inkább becsukom a levelezős füzetkét és a táskám mélyére süllyesztem. - Elnézést Mr. Crowe. - mondom illedelmesen aztán lesütöm a tekintetemet. Mikor felpillantok elkapom Dorian pillantását, s látom ahogy elmosolyodik. Vajon mi járhat a fejében? Előrefordul, s én is így teszek, csüngök a tanár úr minden egyes szaván. Az óra hivatalosan is kezdetét veszi, és mindenki izgatottan várja a feladatot. Érdekes témával fogunk foglalkozni, olyasvalamivel ami elég közel áll hozzánk, főleg hogy benne élünk. Dorian átveszi a lapokat és a gyúrradírt majd elindul hogy kiossza. Mikor oda ér hozzánk a szemébe nézek hogy legalább kicsit is belé lássak, de nem sok sikerrel. Elveszem tőle a lapomat meg egy kicsi gyurmát és nem is nézek rá többet. Éppen elég rossz hogy megint érzem azt az őrjítő illatot rajta. Előrenézek és figyelem amint Mr. C kiteszi az első szót a táblára.
A hozzászólást Spencer A. Westwood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 31.07.13 6:20-kor.
Spencer A. Westwood
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 205 ◊ your raise date : 2013. Jul. 24. ◊ i belong here : london,VA high
Tárgy: Re: 112.-es Tanterem 31.07.13 5:45
Can I interrupt for a second?
Az óra kezdete után nem sokkal az én drága jó barátom is betoppan. Az arcomra egy hatalmas kárörvendő vigyor csúszik. Na nem mintha én önszántamból lennék itt. Ilyenkor tanulni vétek, de látszólag rajtam kívül ezt nem sokan gondolják így. Míg Mr. Crowe Doriannal foglalkozik, én gyorsan hátrafordulok a mögöttem ülő Hannahoz, aki valamit a könyökömre kezdett rajzolgatni. Remélem nem valami idétlen szeretem Hannah-t vagy Hannah a legjobb! felirattal fogok majd távozni. - A művészi hajlamaid miért itt éled ki? Nem tudom hallottál-e már róla, de ezt úgy hívják, hogy gyere rajzórára, és hogy rajzolj papírra! - Suttogom gúnyolódva. Nem is kellene suttognom, Mr. Vámpír úgy is tökéletesen hallja minden egyes szavamat. Mekkora szívás! Na nem mintha én nem hallanék jól. Visszafordulok, mert a késő már a helyén ül. Felé fordulok és küldök felé egy vigyort, aztán pedig az újra megszólaló tanár úrra szegezem a tekintetem. Felszólítja az elől ülő népséget, hogy forduljanak hátra és nézzék meg jól maguknak a keménymagot. Kedvesen elmosolyodom és integetek. Vizslatom azokat akik hátrafordultak. A felé csak látásból ismerem, a másik feléről meg fogalmam sincsen, hogy kicsoda. Őszintén! Eddig azt sem tudtam, hogy idejárnak. Ha Mr. Crowe arra számított, hogy ettől majd előre fogunk ülni, akkor rosszul végezte a számításait, mert nincs annyi pénz amennyit nekem tudnának fizetni azért, hogy én premier plánból nézhessem végig ezt az órát! Beleszimatolok a levegőbe, és megállapítom, hogy elől bizony nem egy darab vámpír ül. Olyan fura illatuk van. Nem rossz, de nem is olyan, amiről általában azt gondolnám, hogy kellemes. Fura, nagyon furcsa! Az egyik karommal még mindig Hannah padján támaszkodom, és még mindig a székem két hátsó lábán tartom magamat, ezzel elérve, hogy az első kettő felemelkedjen. Nem is értem, hogy a tanárok miért utálják ezt annyira, szerintem ők is ültek már iskolapadban, és ők is csinálták ugyan ezt. Szerencsémre Mr. Crowe nem igazán foglalkozott még ezzel, sokkal jobban leköti, hogy Doriant ugráltassa, ami nem is tudom, hogy pontosan miért, de egy hatalmas vigyort kényszerít az arcomra. A szememmel követem a legjobb haverom mozgását, várom, hogy a lap és az a gyurma izé, amiről a tanár úr mesél is egy kicsit, a kezembe kerüljön. Ujjaimmal Hannah padján dobolok, közben pedig tisztelettudóan hallgatom tanárunk mondanivalóját. Itt mindenki issza a fickó minden szavát, és be kell, hogy valljam, nem is tanít olyan borzalmasan. - Csak nem a tanár úr kedvence leszel Dorian? - Vigyorogva húzogatom a szemöldökömet, mikor farkas cimborám lerakja elém a fehér, téglalap alakúra vágott lapot, és a kis ragacsot. Rögtön gyúrogatni kezdem az egyik kezemmel – amelyikkel nem Hannah padján dobolok – és hallgatom, hogy mi is lesz a mi feladatunk. Míg Crowe a táblára írja föl a három faj nevét, én gyorsan hátrafordulok. - Han veszek egy tollat! - A kezemet - amin már nem csak apró virágocskák vannak - belefúrom a tolltartójába, és gyorsan kiveszem az elsőt, ami a kezembe kerül. Rávigyorgok a lányra, és visszafordulok. Hannah és az én kapcsolatom olyan érdekes. Mármint szeretünk kötözködni a másikkal, imádjuk ugratni, vagy esetleg piszkálni a másikat, de emellett jókat is tudunk beszélgetni, ha nem éppen egymás idegeire megyünk. - Tanár úr! - Szólalok föl. - Én bele olvastam a Harry Potterbe! - Teli szájjal vigyorgok, nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget! Ez amúgy mellesleg nem igaz. Nem olvastam mostanában bele egyik Harry Pottter kötetbe sem, de még emlékszem arra, hogy miről szólnak a könyvek, és a filmeket is láttam. Szerintem ott sokkal menőbbek a boszorkányok, de ezt semmi pénzért nem mondanám ki hangosan, ennyi boszorlánnyal meg fiúval a teremben. Főleg egy olyan bombával magam mögött, mint Hannah. Nála sosem tudni, hogy mikor pattan el a húr. Ahogy felidézzük a tegnapi vacsorát elfintorodok. Két szó jut róla az eszembe : BORZALMAS VOLT! Utálom a fokhagymalevest, valami hányingerkeltő szaga van. Nem tudom, hogy egyesek hogyan képesek azt megenni, ráadásul utána az íze hosszú ideig ott marad a szádban. Han tollát csattogtatom, majd Dorianra szegezem a szememet. Remélem benyög valami poénosat, és nem veszi olyan komolyan. Különben lefejelem az asztalt.
Klaus Emmergton
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 31 ◊ your raise date : 2013. Jul. 25.
Tárgy: Re: 112.-es Tanterem 05.08.13 6:38
I could really use your melody
Részben ezért jó dolog strébernek lenni, sosem kell attól félnem, hogy nincs kész a házim, vagy nem tudom az anyagot. De Spencer lebukott. Ha mondta volna, hogy nem készült, tudtam volna segíteni neki… ő az egyetlen, meg Kendi akiknek minden szólás, szájhúzogatás és leszidás nélkül odaadok bármit, amit kérnek. Egyébként meg elmehet mindenki a sunyiba, nem azért dolgozom a házikkal órákat, hogy utána ők öt perc alatt lemásolják. - Tényleg? Hogy-hogy én eddig nem hallottam erről az óráról? - tettetem a kétségbeesettet, és tovább firkálgatok, később lehet, megpróbálok unikornist is rajzolni rá, ha lesz még szabad bőrfelület. Vagy esetleg egy egész szarvascsordát. Bár ahhoz könyöke kevés lesz. Ahogy Dorian leül elénk, és hátrafordul, csak megrázom a fejem, és halványan elmosolyodom. Lehet, hogy Spencer magának tudja tagadni, de nekem nem, igenis összeillenek, és azt rajta kívül mindenki észrevette már, úgyhogy nagyon remélem, hogy ő is rá fog jönni mielőbb, mert ha nem, akkor átmegyek kerítőnőbe, és az senkinek se fog tetszeni. Az első sorban ülők hátrafordulnak, Klaus integet, én meg kuncogok. Mi mást tehetnék? Sosem ültem még elől, nem most fogom elkezdeni. Amúgy is, mit tehet Mr. Crowe? Előrerángat? Kizártnak tartom, vannak épp elegen, akik megvédenének, úgyhogy inkább nem foglalkozva senkivel, levelet csúsztatok Spencernek. Sosem buktunk még le, Mr. Vámpír meg egyből kiszúrja. Nem igazán értem, miért zavarja, fejből fel tudnám mondani az egész jegyzetkupacát, amit letöltöttem, akkor meg hadd segítsek a padtársamnak. Szerencsére elsiklik felette, és a feladatot kezdi magyarázni, úgyhogy a tenyerembe támasztom az állam, és figyelek. - Vegyél, de ha eltöröd, a fenekedbe dugom! – csak egy futó pillantást vetek Klaus tolltartómban lévő kezére, vegye csak el nyugodtan, a szerencsetollam úgyis itt van a kezemben, nem nyúlhat hozzá senki, csak is én. Visszavigyorgok, majd megtolva az arcát visszafordítom a fejét. Pont elég lesz óra után a vigyorgó képét nézni, nem kel még most is, mert tuti nem állom meg nevetés nélkül. Szeretem Klaust, úgy a magam módján, és ez így van rendjén. Elveszem Doriantól a csumízt meg a lapot, mikor Klaus megszólal, és nem bírom ki, elnevetem magam. Pedig nem vicces, tényleg nem, de hát könyörgöm, Harry Potter? Oké, a boszik menők benne, de könyörgöm, azért mégis, maradjunk már a realitás talaján. Mondjuk a mi világunkban mi reális? Tarkón pöckölöm Klaust, és inkább leírom a füzetembe az összes szót, ami eszembe jut, mind a vámpírokról, mind a farkasokról, hogy amiket mondanak ki tudjam húzni, és nem fogom biztos azt mondai, amit előttem valaki már említett.