Britanny & Milo

Az oka annak, hogy miért gürizek a konyhában és sütöm Ollie-nak a palacsintát ahelyett, hogy levágódnék a kanapéra és megnéznék egy szaftos kis pornót? Nem tudom, gyerekek, de őszintén nem tudom. Mióta Debs-et rajtakaptam azzal a csávóval kefélni, a lelkem darabokban és úgy néz ki, ez a kicsi-Milora is kihat. Szegény napok óta le van lombozódva és az istenért sem tudom felvidítani. Viagrát kéne szednem? Az elég megalázó, lévén, hogy tizenkilenc éves vagyok még csak és állítólag olyasfajta mágikus teremtmény, ami csak a mesékben létezik. Rengeteg ilyen van, például a... öhm... izé... Óz a csodák csodája. Meg a Hupikék Törpikékből Hókuszpók. Alássan jelentem, több nem ugrik be, de két kezemen nem tudnám megszámolni, hány olyan rajzfilmet láttam gyerekként, amiben abrakadabra meg csiribú-csiribá is volt és csak nevettem az egészen.
Tíz éves koromban anyáék benyögték, hogy boszorkány vagyok. Akarom mondani, varázsló, mert én nem hívom magamat boszinak - túl nőiesen hangzik, nem? Szóval tíz éves korom óta fejlesztgetem erőimet, persze egy hónapig kénytelen voltam emészteni a hallottakat, mert köpni-nyelni nem tudtam a csodálkozástól. Meg mert egy nemnormális seggnek tartottam magam, amiért olyasmire vagyok képes, amire átlag ember nem. Most már tudom, hogy ez áldás, mintsem átok.
Valaki a nyakamba liheg és kis híján fogom a forró tepsit, hogy kupán vágjam vele. Nem szeretem az ilyesmit, főleg, ha Ollie csinálja. Utálom, mikor úgy csinál, mint aki csőbuzi, közben meg élni nem tud a nők nélkül.
- Kész van már a vacsorám? Kezdek éhes lenni - simogatja a hasát, mire gyomorszájba könyökölöm, hátha befogja végre a lepénylesőjét.
- Örülj, hogy elkészítem, seggfej - röhögök, miközben hasát fogva nyüszít, mint valami kutya. És tényleg! Ollie farkas, ami meglepő lehet, mivel én a boszorkányok - varázslók, az isten szerelmére, miért felejtem el mindig? - táborát erősítem. E két faj sosem jött ki egymással túl jól, szóval szeretnék szakítani a hagyományokkal - Túró vagy kakaópor? Ó, várj, nem kérdeztem semmit! Tuti nem állok neki bekeverni a túrót - rázom a fejemet és közben az utolsó adagot is a tányérra dobom, majd fogok egy kanalat, a kakaóporos dobozt meg a palacsintával telepakolt tányért és az asztalra teszem.

Olyasmire vetemedtem, amire már rég nem. Segítséget kérek valakitől, még pedig olyasvalakitől, aki nem épp a szívem csücske. Na jó, nincs semmi bajom Brittel, főleg, hogy állati dögös és hogyha a kicsi-Miloval nem lenne gond, még próbálkoznék is nála, de így... Csak nevetség tárgyává tenném magam, így inkább visszakanyarodok eredeti tervemhez.
Mikor belépek a pub ajtaján, elhatározom, hogy nem fogok könyörögni, egyszerűen kérelmet nyújtok be és vagy teljesíti, vagy nem. Vannak természetesen módszereim, melyekkel kicsikarhatom belőle a kedvező választ, de nem feltétlen fogom alkalmazni. Amúgy sem hiszem, hogy képes lenne ellenállni a csáberőmnek... Viccelek! De azért tudom, hogy így van.
Levágódom egy szabad asztalhoz, nem akarom, hogy a pultnál a pincér minden szavunkat igya és elraktározza magában. Hülyének nézne, ha boszorkányokat meg vámpírokat kezdenék el emlegetni és a végén még a londoni diliházban kötnék ki. Azt pedig nem akarom, de nem ám! Kisvártatva lesem az ajtót és remélem, hogy Brit megkapta az sms-em, miszerint SÜRGŐS TALÁLKA A LONDON STONE PUBBAN, FÉL ÓRA MÚLVA.

Britanny & Milo

Nem szeretem a pubokat. Büdösek, koszosak, retkesek, igénytelenek és még csak kaját sem lehet kapni. Itt éppenséggel azért feltűztek a listára egy szendót, mert azért valamit lehessen öblíteni a sörrel meg a tömény szesszel, de egyébként ritka az ilyesmi. Tudom, hogy egy marha vagyok, amiért ennek ellenére is idedugtam a képemet, sőt nőt mertem hívni erre a mocsoktanyára, de úgy voltam vele, hogy nem számít. Brit az csak Brit. Egy régi barát, egy ismerős, esetleg később több is lesz, ez a hozzáállásától függ, na meg kicsi-Milotól, akit be kéne valahogy üzemelnem, mert már tragikus, amit művel.
Hallom az ajtócsengőt megszólalni és azonnal felkapom a fejemet, hogy annak irányába nézhessek. Hűűű, Brit nagyon dögös, mint mindig és nem csalódtam benne - kedves, ártatlan mosoly villámlik az arcán, ami azonnal lázba hoz és kedvem támadna itt helyben leteperni. Megnyalom alsó ajkamat, közben tekintetem sebesen végigszalad Brit testén és öltözékén, ami ezúttal sem hagy kivetnivalót maga után.
- Brit! - állok fel a helyemről és teszek egy lépést felé, majd magamhoz ölelem. Magamba szívom kellemes illatát és szorosan ölelem, mintha legalább olyan jóban lennénk, mint mondjuk Ollie-val - Örülök, hogy látlak. Jól nézel ki. Azok pedig mintha nagyobbak lennének, mint mikor legutoljára láttam őket - hátrálok el és ujjaimmal formás kis melleire mutatok, miközben kajánul vigyorgok és alig várom, hogy a képébe toljam kérésemet.
Leülök és amennyiben ő is, egy platinaszőke pincérnő sétál mellénk. Az az igazi dugnivaló fajta, de egyébként szívesen fürdőzöl már csak a látványban is, mert formás popsija meg kifutóra való teste magával ragadja a tekinteteket. Szerintem még a nőkét is.
- Két vodkanarancsot, kérlek - pillantok fel rá és rövid pórázon tartom képzeletbeli önmagamat, aki már szívesen bombázná kétértelmű megjegyzésekkel ezt a plasztik-istennőt - Szóval, bébi, mesélj mi a helyzet veled! Nem akarok rögtön belecsapni a lecsóba, szükségem van az előjátékra - a poháralátéttel játszok, közben meg néha fel-felpillantok Brit csodaszép arcára, bár azt nem tudom magam előtt leplezni, hogy jobb szeretnék e percben Debs-zel lenni.
A régivel, akit nem döngethettek meg egy koszos lány WC-ben és aki nem térdepelt eléd és tapadt a farkadra annak reményében, hogy utána egy kiadós dugásban lesz része általad. Ezek csak gondolatok részemről... Sosem tudnék rájönni, hogy miért is lett egy lotyó Debsből.