keep your hands in the air
while I drop it down low

Kezeim a zsebeimben. Fejem leszegve. Lábaim apró kavicsokat rugdosnak, cipőm orra pedig ettől a kelleténél jobban kopik. Nem baj, van pénzünk másikra. Ezüst színű felhő gomolyog arcom előtt, amint leheletem kicsúszik ajkaimon és újabb adag oxigént veszek magamhoz. Alsó ajkamat rágom - túl gyakran csinálom, túl gyakran vagyok ideges.
A bokorból ugrik ki. Igen, egy szederbokor az ott, amiről gyerekként rengetegszer ettem azt a finom gyümölcsöt. Apró bogyók. Szerettem őket, szerettem apámmal idejárni. Ez a vicsorgó vadállat azonban groteszk alakként áll most előttem és tönkreteszi képzeletemben ezt a békés helyet, ami eddig nem keltett bennem rettegést. Látom a szeme zafírkékjét és megremeg a gerincem, lentről a csípőmtől egészen tarkómig. Félek.
Farkasszemet nézünk és bár rohannom kéne, mégis jobban lefoglal, hogy alaposan szemügyre vegyem dús, fekete bundáját, vicsorgó pofáját és kivillanó, ceruzahosszúságú fogait. Dühösen fújja ki a levegőt, aztán ugrik. Látom a mancsokat közeledni felém - hatalmas mancsok, akár egy tányér. Betemet. Összeroskadok alatta.

A héten már sokadjára rémülök fel az álomból, melyben Dante esik nekem és tépi húsomat fogaival. Sosem voltam az a típus, akit rossz álmok gyötörtek, de a napokban ez változott. A kelleténél többet félek és kevésbé merem álomra hajtani a fejemet. Annak viszont örülök, hogy Klaus ebből mit sem sejt, mert hajnali négy körül ő még vígan húzza a lóbőrt.
Nyugtalan vagyok, ez tény és való, bár az okát nem tudom. Csak azt tudom, hogy Faye és Dante kint vannak valahol és figyelnek engem. Mindig figyeltek, eztán sem hagyták abba, mert talán csak paranoiás vagyok, de mintha látnék olykor kék és barna tekinteteket villanni a sötétben, mikor az udvaron járok. Sosem akarták, hogy idejöjjek és most bármit megtennének, hogy újra köztük legyek. Dante falkavezér. Széles vállú, komor arcú, szörnyként tündöklő Alfa, aki a falkájába akar és nem hagyja, hogy tovább lépjek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretnék velük élni, gondtalanul és szabályok nélkül. Illetve, másféle szabályok szerint. De túl sok minden tart most itt... Túl sok minden, amit még magam sem értek és amire rá kell jönnöm.

Az éjszaka viszonylag hamar érkezett el és én egész délután nem jártam a szobában. Ha lehet, kerülöm a kollégiumot, mert a magány arra késztet, hogy gondolkodjak... az unalom szintén és a szobában kizárólag unatkozni tudok. Feltéve, ha Klaus nincs ott. Klaus mellett képtelenség nyugodtan pihenni vagy hallani a saját gondolataidat.
Két doboz sörrel a kezemben szelem London utcáit és remélem, nem csapnak ki, ha ez éjjel később érek vissza. Semmi kedvem ott lenni. Néha sok már a természetfelettiből... a másságból. Nem hangoztatom ugyan, de szeretném visszakapni a régi életemet és nem érdekelne, ha ez azzal járna, hogy nem ismerem meg Spencert. Egyébként is képtelen vagyok még tisztázni magammal az érzéseimet, ezáltal meggondolatlanság lenne olyasmit kijelentenem, amiben nem vagyok biztos.
Megállok egy üzlet sarkánál, ahonnan halvány fény szűrődik ki, ezzel megvilágítva az ott leledző ruhákat. Fintorba húzom számat, majd megfordulok és az egyik mellékutca felé kezdek leskelődni. Klausnak hamarosan jönnie kell. Meg kellett, hogy kapja azt az sms-t.

keep your hands in the air
while I drop it down low

Hallom őt, hamarabb felfigyelek rá szerintem, mint ő énrám. A szaga. Ismerem a szagát már egy ideje, így könnyen rájövök, hogy nem lehet az más, csak Klaus. Nem fordulok meg egyenlőre, inkább azt a sötét utcát fixírozom, amin egy ideje a tekintetem csüng. Talán csak beképzelem, de mintha kék íriszek villannának meg a feketeségben... mellette pedig újabb csillogó ékkövek, csak barna árnyalatban. Ökölbe szorítom szabad kezemet és próbálom leküzdeni a késztetést, hogy ne rontsak közéjük, már amennyiben valóban Dante és Faye figyelnek engem. Nem tudom elhinni... egyszerűen képtelenség felfogni számomra, hogy miért csinálják ezt. Követni valakit nem normális dolog, főleg ha az a valaki jól érzi ott magát, ahol éppen van. Igen, már egy ideje próbálom bemesélni magamnak, hogy jó helyem van a VA-ben, közben meg hajt a vágy, hogy egyszerűen kiszökjek és magam mögött hagyjam az intézményt. Azzal nyugtatom magam, hogy ez a késztetés normális, mert mindenki meg akar szabadulni az iskolától. Hát nekem miért ne lehetnének effajta képzelgéseim? Az, hogy szabadságra vágyom, nem egyenlő azzal, hogy gyűlölöm az intézményt minden tanulójával együtt. Közel sem áll így a dolog, ugyanis vannak egyének, akik kifejezetten a szívemhez nőttek pár hét leforgása alatt.
- Emmergton! - csattanok föl feldúlt ábrázattal, mikor mögém lép és köszönt. Kedvem lenne bemosni neki, persze tudom, hogy nem az ő hibája, hogy elbambultam. Ráadásul én hívtam ide! Nem hibáztathatom, de tényleg nem - A frászt hoztad rám - bronz színű tincseimbe túrok és felé fordulok, majd kifújom a levegőt, ami bennrekedt tüdőmben, míg az utcát pásztáztam.
Klausszal lógni több, mint normális. Átlagosnak érzem magam, nem pedig egy vérengző vadállatnak, mint akkor, amikor egyedül kell lennem és muszáj gondolkodnom, mert azt egyszerűen nem lehet leállítani. Még álmunkban is folyamatosan tekeregnek azok a fogaskerekek! Az agyad egy percre sem áll le, az enyém meg pláne nem... Akkor is dolgozik, mikor tényleg nem kéne.
Alaposan szemügyre veszem, pulóvere láttán a magasba szökik szemöldököm és elfojtok egy mosolyt. Közben felé nyújtom a sört, amit már kiszúrt magának.
- Rejtőzködsz, vagy nincs elég meleged anélkül is? - fejemmel az imént említett ruhadarabra bökök - Kárpótlás, amiért múltkor nem adtam a pizzából - magyarázkodom, mikor kiveszi a kezemből a sört és nekidől a falnak.
Érdekes. Mit ért érdekes alatt? Merthogy egy hónapja, mióta Dante belém mélyesztette a fogait, nem igazán történnek velem dolgok, amik unalmasak lennének vagy legalább nyugisak. Sóhajtok. Már sokadjára. Túl gondterhes vagyok, azt hiszem.
- Tegnap beszorultam Spencerrel a kémia szertárba. Az ablakon kellett kiugranom, lent meg megvárni őt és elkapnom - nevetek, miközben felidézem azt a délelőttöt, de az alkunkról nem szólok, amiben Spencer bizony csókkal fizetett - Apropó, nők. Beszéltél Heloisezal mostanában? - tudom, hogy kényes témát érintek, de máshogy nem tudnám kiszedni belőle a nő-ügyeit. Na nem mintha manapság lennének, merthogy minden idegszálával arra a lányra fókuszál. Lehetetlen népségek ezek a boszorkányok...
Követem pillantását. Érdekesen fest a busz, az már tény és nem is tudok elfojtani egy félszeg mosolyt. Felbontom a sörömet és kortyolok belőle, majd közelebb lépek a járgányhoz.
- Egy pasas hagyta itt fél órája. Ez a tragacs hűen tükrözi a a fickó lelkivilágát - elég cefetül néz ki. A kerekeket szuggerálom - Nem zárta le. Szerintem azt hiszi, olyan világban él, ahol az emberek nem lopkodnak egymástól. Istenem, mekkora ökör - nevetek és csóválom a fejemet, majd ráfogok a kilincsre és kinyitom az ajtót.
Klaus felé pillantok, ezzel kíváncsiskodva, hogy vajon megállít, avagy benne van a buliban. Nem akarok én börtönben kikötni... csak egy kis szórakozásra vágyom.
- Húsz perc és visszahozzuk - szélesedik a vigyorom és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolkoztam rajta mielőtt még ideért, hogy mi lenne ha elkötnénk egy kocsit.

keep your hands in the air
while I drop it down low

Klaus tudhatná, hogy sosem volt rossz a lelkiismeretem. Nincsenek különösen veszélyes titkaim, nincs ami miatt aggódnom kellene... egyszerűen csak a szívbajt tudja hozni rám néha, és van egy olyan érzésem, hogy szánt szándékkal. Ezúttal persze más volt a ludas a dologban - elbambultam, egy türkiz színű szempárt kerestem a feketeségben és reménykedtem, hogy ne Dante legyen az. Sosem fogom megtudni ki leselkedett utánam pár perccel ezelőtt és talán fog is még az elkövetkezendő pár órában. Ez attól függ mennyi időt töltünk szabad ég alatt, az iskola falain kívül.
- A C-t választom. Röhejes ez a felső, de végül is el tudom viselni egy darabig. A lényeg, hogy nem nekem kell hordanom - szándékosan kerülöm ki a B opciót, ami nyilván Spencerről szólna.
Nem tudnék mit mondani Klausnak, legalábbis olyat nem, ami vállalható és szalonképes lenne. Elvégre, tisztában van vele, hogy sosem voltam egy hősszerelmes, erre most az agyamra mennek az érzések, amiket ez a boszorkány kelt bennem. Szeretném a fejemet a falba verdesni addig, amíg meg nem szűnik dolgozni és... paff. Végem lenne. Csábító gondolat olyankor, mikor torkig vagyok a bizonytalansággal.
Figyelmesen hallgatom Klaus meséjét. Közben egy halk szisszenés kíséretében felnyílik a sör ujjaim által és én mohón belekortyolok. Ó, igen. Imádom a sört. Nem is értem azokat, akik keserűnek és undorítónak találják. Friss, üdítő, hidegen pedig egyszerűen mennyei. Elfojtok egy nevetést, mikor a hányásos esetről beszél. Hát, ja. Nem is Klaus lenne, ha ne szőne ilyen agyatlan terveket, amikben van némi bökkenő. Szerencséje, hogy a végén mindig segítenek neki, vagy úgy csinálnak, mintha elhinnék a dumáját. Lehet, hogy csak maga a megjelenése teszi, nem tudom. Klaust sokan imádják a suliból, a lányok táborából pedig még többen. Csak hallanák egyszer horkolni... vagy látnák enni... vagy egyebek. Rögtön megfontolnák, hogy biztosan ő-e álmaik szőke hercege. Elviselhetetlen lenne a suli Klaus nélkül.
- Te és a hülye ötleteid - csóválom a fejemet, aztán az ő sörös dobozának koccantom az enyémet - Egészségedre! Igyunk az elmulasztott fizika dogádra! - emelem magasba az itókát, aztán újabb kortyot küldök le a többi három után.
Sóhajtanom kell, mikor rákérdez Spencerre. Mi van köztünk? Ezt én sem tudom pontosan. Csak azt, hogy már kétszer is sikerült megcsókolnom és mindkét csók amolyan a föld-felett-lebegek-vagy-tíz-méterrel fajta volt. Szóval eszméletlen. A vallomás pedig... Hát, nem első osztályú volt, de azt hiszem kapok egy esélyt a bizonyításra. Bizonyítanom kell, hogy tudok én jófiú is lenni, ha van kiért - el sem hiszem, hogy ezt tényleg megígértem.
- Azt hiszem, lesz valami. Idővel. Vagy nem tudom. Bonyolult ez az egész, cimbi. Képtelenség eligazodni ezen a nőn. Majd elválik, de egy részem nagyon... nagyon... NAGYON reménykedik benne, hogy összejön - nem figyelek rá. Még én is röhögök magamon és szégyenlem, hogy ezt így kerek perec kimondtam, de mit tehetnék? Ez van, nem fogok hazudni Klausnak, még ha az elején úgy is terveztem - Beszéltél, és... ? Megpróbálhatnál nem tőmondatokban beszélni meg egy szavas válaszokat adni. Rohadt idegesítő - felháborodott sóhaj szökik ki belőlem, közben a söröm elfogy, így a dobozát egy közeli kukába hajítom.
- Reméltem, hogy nem akadékoskodsz majd - bököm oldalba könyökömmel, aztán bólintok, miszerint felőlem vezethet, ha akar. Beszállok az anyósülésre, aztán röhögök, mikor arról kérdez, hogyan indítsuk be. Ez nekem is eszembe jutott, de látszólag ugyanaz a módszer, mint más járgányoknál - Ahogy a többit is. Kuplung, váltó, kézifék. Aztán mehet a gyújtás - közben azért odahajolok, hogy lássam, nem magyarázok-e hülyeséget, esetleg nem hiányzik valami a fent említettek közül - egy ilyen tragacsnál sosem tudhatja az ember -, majd hüvelykujjamat felfelé emelem, ezzel jelezve, hogy oké lesz a dolog.