EValamikor régen, nekem is volt családom akiket nagyon szerettem. Ezt a biztonságos környezetet az édesanyám az édesapám és a kis öcsém, Tony alkotta. Nagyon békés, szerető család voltunk, de sosem gondoltam volna, hogy egy szörnyű nap véget vethet a családi idillnek. Egy pénteki napon, úgy 5 óra környékén úton voltunk a családi nyaralónkhoz, amely Bilford-ban állt. Azért akartunk  oda utazni  mert ott szerettük volna tartani a kisöcsém születésnapját. De ebből nem lett semmi. Londontól kissé messze volt Bilford, szóval amikor már közel jártunk este 8 volt. A téli köd miatt rosszak voltak az út viszonyok. Ilyenkor már nem volt nagy a forgalom, inkább mindenki a családi házba vonult, élvezte az ünnepi műsorokat és forró csokit iszogatott. Szívesen tettem volna én is ezt, de másrészt szerettem volna Tonyt boldognak látni és ez csak úgy valósulhatott meg ha a családi nyaralóban ünnepeljük meg a 13 születésnapját. Így hát nem bántam. Az út felénél már nagyon elfáradtunk .Apa vezetett mindig figyelmesen, óvatosan. De ezen az estén ez semmit sem számított. Az úton nagyon sötét volt , de egyik percben felbukkant egy vakító fény a téli, zord sötétségben, egy autó fényei. Úgy láttuk,hogy a másik sávban jön,miközben velünk szemben haladt,persze szabálytalanul. Apa nem tudta kikerülni mivel túl későn vettük észre. Nagy félelem tört ki a kocsiban és pánik. Frontálisan ütköztünk az autóval. Nem tudom,hogy hogyan de egyedül én éltem túl. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig nem voltam magamnál de valamilyen időben felkelem. Láttam ahogy a családomat a félelem és a halál magukhoz ragadja és nem segíthetek egyikőjüknek sem. Végig néztem rajtuk és nem tudtam, hogy mit tehetnék velük ami segítenek nekik. A fejem égett és lüktetett a fájdalomtól a lábam az ülés fogságában volt. Úgy szint egy rémes fényt láttam de az eszméletem megint elvesztettem. Biztos vagyok benne, hogy órákon keresztül nem voltam magamnál. Amikor már véglegesen magamhoz tértem é mertem remélni, hogy nem vesztem el magam innen megint, egy kastélyszerű nagy villában találtam magamra. Feküdtem egy hatalmas baldachinos ágyon megkötözve. Annyi erőm volt,mint még soha. Ahhoz képest, hogy mi történt, nagyon jó erőmben voltam. Mindenáron ki akartam szabadulni a szabad égre és vadászni. Méghozzá egy olyan áldozatra akiből kiszívhatom az utolsó csepp vért is. Éreztem, hogy erre vágyom és bármit megtennék ezért az élményért. Aki engem elhozott a kocsiból Garyl-nek hívták. Ő is vámpír volt.  Engem ő változtatott át amikor haldokoltam emberként. Persze mos is halott vagyok, de legalább megmaradtam ebben a világban. Vele éltem egy ideig, segített kontrollálni a vérszomjam és meg tanította, hogy hogyan használjam az erőm. Most saját lakásom van, de még mindig tartom vele a kapcsolatot. Ennyi lenne az én kis sztorim, elég rosszul végződött Tony születésnapja, de ….már mindegy. Én így lettem én. Sosem változnék meg, talán mert már megszoktam ezt és nem is tudnék megváltozni. Ez az élet formám, és örökké ez is marad.