Kedves Naplóm!
Őszinte leszek! Ez az első, hogy ilyent csinálok. Legtöbbször kibeszélem magamból a dolgokat, de nem írtam le még soha, főleg nem egy ilyen füzetbe. Na mindegy, egyszer mindennek eljön az ideje, ennek most jött el. Honnan is kell az ilyet kezdeni? Talán az elejétől fogom, mindent onnan kell, így van rendjén.
Január tizenkettedikén töltöttem be a tizennyolcadik életévemet, ebből kiindulva 1995 telén jöttem világra. Semmiben nem volt hiányom, mindent megkaptam amire csak vágytam. Emlékszem arra, hogy a rózsaszínű szobám falán lógtak a családi képek. Minden egyes születésnapomon készült egy olyan kép, és aznap estére már ki is voltak helyezve. Egészen tizennégy éves koromig ott lógtak, és én már kezdtem megunni azt, hogy állandóan azokat kell nézzem, meg, hogy a szobám még mindig rózsaszínű volt. Elmeséltem a szüleimnek is, hogy szeretnék változtatni a szobámon, ők szerencsére beleegyeztek, agy a képek lekerültek onnan, a rózsaszín helyett most már lilában pompázott a kis birodalmam. Új ágyat is kaptam, meg a régi bútort is lecseréltük. A munkások segítségével párnap alatt be is fejeztük az újítást. Annyira boldog voltam, és azon töprengtem, hogy ha már itt minden olyan szép, és új nem ártana, ha a ruhatáramat is feldobnám pár cuccal. Így az egyik újdonsült barátnőmet megkértem, hogy menjünk el vásárolni, egy teljes nap arra ment, hogy a plázákban járkáltunk, és vásároltunk. Aznap este már nem volt energiám, így másnap az volt első dolgom, hogy helyre pakoljam őket, mondhatni alig fértek el a többi mellett. Már abban az időszakban is megvolt az a szokásom, hogy kimondom azt ami nem tetszik. Soha nem tartottam magamban a véleményemet. Ahogy nőttem ez is nőtt bennem, legjobb barátnők lettünk Hellel. Egy suliba is járunk, csak nem egy osztályban vagyunk, mert én egy évvel nagyobb vagyok, mint ő. De ez engem soha nem zavart, ő mindig mellettem volt, és én is, és szerintem ez a lényeg.
A napokban elég sok minden történ velem, a legjobb barátnőmről kiderült, hogy egy boszorkány. Én meg az egyik napon ember vagyok, de másnapra már egy vámpír. Fogalmam sincs igazából, minden olyan gyorsan történt, és nem sokra emlékszem, de azt tudom, hogy nem volt kellemes az az érzés, amikor egy ismeretlen ivott a véremből, majd én is az övéből.
Haza felé siettem, nagyon késő volt, már arra sem emlékszem honnan is siettem haza, de akkor az ismeretlen egy csípős megjegyzést tett felém, enyhén kihívó ruhát viseltem, és még egyedül is voltam. meg is értem, hogy nem hagyhatta szó nélkül És én persze nem hagytam szó nélkül, ekkor magához rántott, majd a falnak lökött. Ott kezdett falatozni belőlem, majd én is, vagyis inkább csak pár kortyot. Aztán nyakamra tette kezeit, és erősen kezdte szorítani azt, amíg még tudtam ellenkeztem, de nem sokáig bírtam, majd annyira emlékszem, hogy azt suttogja, hogy „ne félj”. És tényleg nem féltem, mivel halott voltam. Másnap mikor felébredtem semmire sem emlékeztem. Valami nagyon régi házban ébredtem fel, azzal az idegennel aki mindent elmagyarázott nekem, kedvesnek tűnt, csak azt nem értettem, miért tett olyanná engem amilyen ő is? Valószínűleg erre soha nem fogom megkapni a választ, mert csak annyit mondott, hogy igyak egy kis emberi vért. Arcomra értetlen kifejezés ült, amin ő csak kuncogott, majd felállt az az asztaltól, és egy még élő emberrel tért vissza. Szerencsétlen emberből csak úgy ömlött a vér. Hirtelen egy furcsa érzésem támadt, hogy innom kell belőle, nem is tettem másként. Annyira jó érzés volt, hogy a friss finom vér átjárta az egész testem. A vámpírra néztem amikor végeztem vele, de ő csak mosolygott. Üdvözlés képen letörölte az arcomról a vért, majd egy lágy csókot lelehet ajkaimra. Értetlenül néztem rá, de ő nem szólt semmit, csak elment. Egy darabig még ott álltam, és töprengtem. Hel volt az első aki megtudta, hogy mi is lettem. Barátnőként mellettem állt. Az első pár hét nagyon nehéz volt, de sikerül saját magamat is legyőznöm, és nem ártatlan embereket megölni. Így inkább egy vérbanka török be, és szerzek pár finom tasak vért. Igaz nem olyan mint amikor az elő emberből kell kiszívni, de ez is megteszi nekem. Mivel Hel bocsi, így ő készített nekem egy napfényvédő nyakláncot. Vámpírként is élvezem az életemet, így is Chanel vagyok, csak kicsit gyorsabb, és csípősebb.
Hát, azt hiszem körülbelül ennyi is lenne. Csók, puszi, Chanal!