Londoban születtem. Nagyon nehéz gyermekkorom volt a családom miatt. Amikor még nagyon kicsi voltam, akkor a szüleimre vérfarkasok rontottak a saját házunkban. Minden homályos, de arra emlékszem, hogy az egyik belém harapott, amikor rohantam át a fürdőszobába. Miután megharapott a fájdalomtól elestem és bevertem a fejem. Arra ébredtem, hogy a mindenki engem néz én pedig csak egy hordágyon vagyok, amit pár pirosba öltözött fickó tol be egy mentő autóba. Pár napos kezelés után a nagynéném vett magához és nevelt tovább. Nem tudtam feldolgozni hónapokkal sem a történtek után, hogy mi is történt velem és a szüleimmel. Nagynénémet megkérdeztem, de mindig csak azt mondta, hogy hegyi oroszlánok voltak. De nem.. Én emlékszem, hogy azok vérfarkasok voltak és nem hegyi oroszlánok. Minden teliholdkor azt vettem észre, hogy valami történik velem, de másnap mindig elfelejtettem, hogy mi történt és nagynéném várt reggelivel, mint minden más átlagos napokon. Kérdezgettem őt erről is, de ő nem mondott semmit. Egyik ilyen este újra átváltoztam és másnap már nagyjából derengtek az események. De még mindig nem értettem. Talán én is olyanná váltam, mint amilyenek megölték a szüleimet. De miért? A harapás miatt? Talán ez a válasz erre, mert semmi másra nem lyukadtam ki csak erre. Amikor 9 éves lettem már minden más volt. Minden olyan eltöltött estémről sok kép megragadt az agyamba és magamba tartottam mindent. Egy rossz estén újra átváltoztam a hold miatt és megtámadtam a nagynénémet, ahogy azt tettem hónapokkal ezelőtt és ki tudja még, hogy mikor. Sajnos nem bírtam kontrollálni a magamban lévő farkas erejét, ezért tragikusan végződött az este. A szomszédok az üvöltözés miatt kihívták a rendőrséget, akik a helyszínre is értek és megtaláltak engem a nagynéném vérébe. Tudták, hogy valami fura dolog történt itt, de engem nem gyanúsítottak. Az újságban hamar meg is jelent ez a dolog, mi szerint újra hegyi oroszlán támadás volt. Bele írták még azt is, hogy elég különös dolog az, hogy évekkel ezelőtt csakugyan hegyi oroszlánok támadták meg a szüleimet is. Ezt olvasva Nicholas értette, hogy valami vagyok és értem is jött. Segítette tovább az életem és nevelt tovább. Bekerültem a Victorian Angels iskolába ahol megismertem két tökkelütöttet. Pontosabban egyet a másik rendes volt.. Aidan volt az, aki folyamatosan szekált, amikor csak alkalmat kapott rá. Aaron sokkal másabb volt vele jobban kijöttem bár elég visszahúzódó voltam a múltam miatt.. Talán csak velük beszéltem néha-néha. Sokkal jobban koncentráltam a tanulásra, hogy mindenből jeles legyek. Nem nagyon érdekelt a barátkozás.. Soha nem rajongtam azért, hogy ha mindenki ismer. Így is örülök, hogy nem mutogatnak rám, hogy én vagyok az aki két hegyi oroszlánt is túlélt, amikor a szülei nem.. Ez nem hiányzik a könyvek inkább. Minden napomat azzal töltöttem a koliba, hogy amint vége lett a sulinak már mentem is a szobámba és tanulgattam. Nem érdekelt, hogy a többiek kijárnak focizni, vagy szórakozni mennek és tanultam. Így tehát időm nagy részét a koliban töltöttem és hétvégén jártam haza Nichez. Egyszer a suliban Aidan egy nagy baromságot csinált. Az volt a terve, hogy kidekorálja a suli falát, de az ötlet balul sült el, mert hiába tüntette el a nyomokat maga után már mindenki ismerte őt és tudták, hogy ő volt az aki ezt művelte a suli falával. Aidan tagadta persze, de nem hitt neki senki sem és a kicsapás küszöbén állt. Ekkor léptem közbe én. Magamra vállaltam az egészet. Persze nehezen hitték el, hogy valóban én voltam az, mert szerény vagyok és nem nagyon izgat az ilyesmi, de azt mondtam, hogy így akartam naggyá válni és ezért csináltam ezt. Mivel nekem még nem voltak hasonló húzásaim, ezért megúsztam egy írásbelivel az egészet. Ekkor jött rá Aidan, hogy még sem vagyok olyan amilyennek ő lát engem és már sokkal jobban kijöttünk, mint azelőtt. Persze nem hagyta abba a szekálódást, de eltudtam őt viselni. Most már ő is barátként tekint rám ahogy én is ő rá.