Heather Knight vagyok, 20 éves vámpír.
Az életem tök átlagosnak indult. Csakhogy nem minden ment átlagosan a történet folyamán. Van egy tesóm, egy nagyobbik fiú tesóm. Régen nagyon jól elvoltunk, olyanok voltunk, mint minden átlagos tesó. Ő vitt el a suliba, amikor anyuék nem értek rá és ő hozott haza. Bár ez nem volt mindig az ínyére, én is így lettem volna vele az ő helyében. Nagyon szerettem és felnéztem rá, de sajnos el kellett válnunk. Anyuék, amikor 10 éves voltam, azt mondták egyik éjszaka, hogy el kell menünk. Nagyon feldúltak voltak és féltek. Nem tudtam ugyan mitől, de én is rettegni kezdtem. Gyorsan bepakoltak minden fontos dolgot és már be is ültettek az autóba, amikor a bátyám után érdeklődtem. Ők nem válaszoltak, csak elhajtottak Aaron nélkül. Én az út felén vettem észre, hogy nem csak egy kiruccanásra megyünk, hanem nagyon messzire attól a helytől, ahova a gyerek koromat töltöttem. Sírni kezdtem, mint egy kisbaba, hiányzott a tesóm, őt akartam és nem akartam nélküle tovább menni. A szüleim akkor megálltak velem az út szélén és kiszálltunk. Anyunak ki volt sírva szeme, amit addig nem vettem észre így apu vett magán elég lelki erőt, ahhoz, hogy közölje velem, hogy a tesóm meghalt. Nem érettem az egészet, de megmagyarázták, amikor Aaronnak a csontjai törtek a szemünk láttára, mindent megértetett velem. Azt mondták, hogy nem tudták megmenteni az orvosok se. Én még jobban sírtam, mint eddig. Talán az volt életem legrémesebb perce. A tudat hogy az akire már kisbaba korom óta felnézek nincs többé egy óriási lyukat égetett a szívembe.
De az életnek mennie kellet tovább. Anyuékkal New Yorkba költöztünk. Ott éltem tovább az életemet. Nem volt testvérem és egyedül voltam a nagy világban, legalábbis egy pár évig így éreztem. A szüleim beírattak mindenféle hangszer tanulásra, amit élveztem is. Egy évig zongorán tanultam, majd, amikor 16 lettem hegedű lett a kedvencem a hangszerek közül. Nem  sokáig játszottam azon se mert hamar meguntam. 17 évesen ár nem érdekelt a műveltség. Minden figyelmem lekötötte a bátyám utáni kutatás. Mármint annyit takar, hogy nagyon sokat érdeklődtem a szüleimtől. Nem mondtam azonban semmit. Nem tudtam, hogy hova temették el. Én ki akartam menni hozzá a temetőbe, virágot akartam vinni neki és beszélni akartam vele. Szükségem lett volna rá. De nem volt ott. Azonban volt bennem egy kis érzés, afelől, hogy a tesóm él és virul. Nem tudom miért érztem így, de valamiét szerettem volna igaznak hinni ezt az érzést.
Aztán 19 éves koromban találkoztam egy nagyon helyes pasival.
Mivel túl voltam az érettségin és nem szándékoztam egyetemre menni még egy évig volt időm másra koncentrálni a tanuláson kívül. Abban az évben adtam fel a tesóm utáni kutatást. Már nem mertem hinni abban, hogy életben van. Csak fájdalmat okozott volna.
Tehát találkoztam egy fiúval, beleszerettem, és ő is így érzett. Sajnos főleg csak vér kellett neki és mint később kiderült vámpír volt. Ő az aki átváltoztatott. Nem akartam vámpír lenni. Miután megtudtam mi ő el akartam kerülni. De nem akart nélkülem élni. Legalábbis ez volt az elve, ami mellett érvelt, amikor megkérdeztem, hogy miért. Nem akartam úgy élni, ahogy ő, de amikor megtapasztaltam a vámpír lét legjobb dolgait elkezdtem élvezni is. Azonban az átalakítómat megölte egy vadész. Én pedig a szüleimhez menekültem és rejtegettem, hogy ki vagyok valójában.
A 10. évfordulója volt, hogy a bátyám meghalt. A szüleimmel  mentünk  megemlékezni rá egy közös vacsorával egy étteremben, mint minden évben. Azonban én hamarabb értem oda és egy elég érdekes beszélgetésnek voltam a fültanúja. A bátyám nagyon is élt. A szüleim elhagyták, azért mert vérfarkas lett. Hallottam már róluk, de rövid természetfeletti életem során még nem volt alkalmam találkozni velük.
Nagyon csalódtam a szüleimben, de a szívemről, mintha egy tonna kő esett volna le. Repestem a boldogságtól, hogy a tesóm él.  A szüleimre nagyon megharagudtam, nem akartam velük beszélni. Még aznap éjjel összepakoltam és elindultam a bátyám megkeresésére. Most is azon vagyok, hogy megtaláljam az én drága, halottnak hitt tesómat. Abban bízok, ha segít majd nekem az életben, mert még kezdő vagyok ebben a természetfelettiben. Ő pedig már 13 éves korában farkas volt.
A vámpír lét azonban megélénkített. Amióta vér lett az ebédem elkezdtem élni és jobban érezem magamat. Pasizok és bulizok, hisz a munka mellé mindig dukál egy kis buli.