Egy pici naplórészlet...

Az élet nem egy tündérmese, melynek a vége happy end. Sosem tudhatod, hogy neked mit szánt a sors, vagy épp a balsors. Megpróbálhatod kikerülni, mint egy akadályt, de úgysem te leszel az, aki az érmet kapja. Lehetsz bármennyire leleményes, a végzet utolér. Ha nem így, akkor úgy. Az örökléttel ez sem szűnik meg, csak kicsit tovább tart.
Ne hidd, hogy nekem mindig olyannyira könnyű volt. Az életemnek voltak csodás pillanatai, sőt nagyon kellemesek is, de voltak nagyon borzalmasak is. Sok embert megbántottam, nem volt jó azokhoz, akikhez kellett volna. Szörnyetegként is éltem már. Nem tudtam uralkodni magamon, és ez miatt rengeteg áldozata volt. Féktelenségig tettem ezt, míg végül rájöttem, hogy ez nem is jó érzés, ez már hátborzongató.
Egy gyilkos voltam, akit gyűlöltem, de akkor még élveztem is. Ahogy teltek az évek, úgy sikerült megtanulnom azt, hogyan kell megálljt parancsolni az érzelmeimnek, és az emberi vér iránti vágynak.
Fájdalmas volt, és kínok közt éltem emiatt. Mindentől megfosztottam magam, csak a sötét pincében voltam, ahol senki nem járt. Nem is kellett, mert akkor elfogott ismét az az indulat, az a zabolátlan szenvedély, amivel éveken át kínlódtam naponta. Sőt percenként felébredt bennem ez az sóvárgó kis lélek, akinek nem volt ott semmilyen stoptábla, ami jelezte volna, hogy le kellene állni ezzel bébi.
Csak arra tudtam gondolni, hogy ha ezt megteszem, akkor valamivel jobb lehetek, vagy még rosszabb, és még nagyobb lenne a vágyakozás. Felülírná azt, amiért harcolni kezdtem. Nem, nem, nem szabadott ilyesmikre gondolnom, mert csak visszaestem volna, és csak nagyobb és nagyobb vérontással fejeződött volna be az egész kísérletem.
Ahogy ott voltam a kiszáradás szélén, láttam magamat, ahogyan tönkretettem rengeteg életet. Mindenki arcát láttam, és kísértettek. Vagyis jobban mondva, buzdítottak arra, hogy legyek erős, egy valódi amazon, aki mindent kibír, és aki nem fog megőrülni a vér illatától, és nem fog vadászni mindenkire, aki csak ember.
Több hétnyi próbatétel után azt éreztem, hogy megtudom azt tenni, hogy anélkül végig tudok sétálni a városon, hogy bárkit is megtámadjak. Igen, megtudom tenni. - ezt mondtam el párszor, majd nekiindultam  az első olyan napomnak, aminek a végén nem azzal fogok büszkélkedni, hogy hány prédát ejtettem, hanem arra fogok büszke lenni, hogy ellenálltam a csábító vér illatának.
Amikor letelt a nap, belőlem áradt a boldogság, és ugráltam örömömben, hogy sikerült megtennem ezt a nagyon nehéz lépést...