Körülöttem minden megváltozott, mondhatni tönkrement az életem egy pillanat alatt. Az, hogy a nagymamám meghalt mély nyomott hagyott bennem. Annyira megérintett, hogy képtelen voltam a halála után kimozdulni, felkelni az ágyból, sőt iskolába sem mentem. Kihagytam majdnem 4 hónapot. A legjobb barátnőmtől is erre az időre eltávolodtam. Szeretem őt, és imádom, minden titkomat tudja. De még sem bírtam elviselni még őt sem ebben a sötét korszakomban. Hibás voltam igen, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem teljes szívemből. Hiába, a fájdalom mindenkiből a legrosszabbat hozza ki. Mostanában pedig érzékeny vagyok a szokottnál is. Vissza kellett térnem az iskolába, nem volt kedvemre, de kénytelen voltam. Nem felejtettem el a mamámat s soha nem is fogom. A szívem s a lelkemben tovább él. Talpra álltam, sikerült megfognom a kötél végét mielőtt leesnék teljesen a hídról. Hogy ha őszinte akarok lenni négy dolog tartott talpon. Az első Kendy: A legjobb barátnőm, akiért bármit megtennék. Szeretem, és sosem hagynám cserben. Többek között meg nem akarom elveszíteni a barátságát. A második, hogy a mamám nem akarná, hogy abba hagyjam az iskolát, és ne foglalkozzak az eddigi életemmel. A harmadik pedig a professzorom, egyszerűen szörnyű volt, hogy nem láttam, majdnem beleőrültem, hogy nem érhetek hozzá, nem csókolhatom meg.
A negyedik pedig a bosszú, igen, meg fogom találni azt, aki miatt életét vesztette a mamám. Bosszút fogok állni rajta, nem fogja megúszni. Nem vagyok bosszúálló, de ezt nem tűrőm el. Visszatértem, s újra a régi vagyok. A lépcsőfokokon nyugodtan és szexisen mentem végig. Könnyedén magamra hívtam a figyelmet, tudtam, hogy minden szem engem figyel. Elmosolyodtam halványan, aztán tovább mentem. Amikor leértem a lépcsőn belém futott egy lányka. Elsőre nem volt ismerős, de aztán a hang. Az a kedves és bájos hang, ezt bárhonnan felismerném.
-Kendy! –Szólaltam meg boldogan, és mézesmázos hangomon.
-Nem tudom, miről beszélsz. –Kezdtem el bársonyos hangomon. –Örülök, hogy összetalálkoztunk.