Az oldalon található kinézet nem jött volna létre, a deviantart és a Vulnera Samento nélkül. Utóbbitól a színvilágot kölcsönöztük, valamint a fejléc hátterén levő kis barnás patternt. A lapon található leírások mind Spencer tollából származnak, tehát kérlek titeket ne másoljátok le kérdezés nélkül. A kódokat szintén Spencer gyártotta, ha valamelyik megtetszett nyugodtan kérd el. Az oldal ötlete megint csak az imént említett hölgyemény fejéből pattant ki, ha máshol is létezik már ilyen szerepjátékos fórum az csupán véletlen egybeesés.
◊ you said it : 205 ◊ your raise date : 2013. Jul. 24. ◊ i belong here : london,VA high
Tárgy: Re: Erdei út 30.07.13 21:16
I walk this empty street On the Boulevard of Broken Dreams
Mielőtt Londonba érkeztem, nem tudtam, milyen a munka. Sosem kényszerültem arra, hogy dolgozzak, mivel egyrészt, a családom kellően nagy vagyon birtokában volt, másrészt pedig jobb dolgunk is volt annál, mintsem robotoljunk a megélhetésünkért. A mi megélhetésünket úgy biztosítottuk, hogy vadásztunk ezekre a szörnyű lényekre, akiket egyes fajok elfogadnak, sőt kedvelnek. Őszintén? Sosem tudnék érzelmileg kötődni egyikhez sem, miközben az agyamban pulzál a gondolat, hogy nincs se szívük, se lelkük... egyáltalán nem is élnek. Hullák. Mászkáló hullák és csak annyiban különböznek az élőhalottaktól, hogy van agyuk. Tehát most hogy van munkám, azt pedzegetem, hogy ott hagyom. Egy lemezboltban dolgozni nem unalmas, sőt kedvemre való, hogy olykor leülhetek és belehallgathatok egy-egy banda új albumába, de közben ott motoszkál a fejemben a gondolat, hogy míg én ilyen nyugodtan élem az életemet, addig vámpírok ezrei kószálnak szabadon és ölnek embereket. Nyugtalan vagyok munka közben, de tudom, hogy muszáj dolgoznom. Mert ezt csinálja egy tisztességes állampolgár. Addig, amíg nem muszáj, nem akarok ahhoz a pénzhez nyúlni, amit Manchasterből utalt át apám a bankszámlámra. A Bronco sebesen és köhögés nélkül száguld végig az utakon, miközben egy ACDC szám üvölt a rádióból. Lehalkítom, mert lassan a saját gondolataimat sem hallom. Eszembe jut Carrick. Carrick azzal az önelégült arccal, amint elharapja az öcsém torkát, az meg szerencsétlen rongybábuként zuhan a padlóra. Összerándulnak az izmaim, de szorosan tartom a kormányt. Az hiányzik már csak, hogy tovább csonkuljon a család és apám egyedül maradjon! Hirtelen egy állat ugrik ki elém. Túl sötét van, nem látom mi az, de reflexszerűen rántok a kormányon és így a kocsi elindul egy lejtőn a fák közt, majd hatalmas puffanással belehajtok az egyikbe.
Pislogok, nagyokat pislogok, miközben próbálom mozgatni végtagjaimat. Fejemhez nyomom mutatóujjamat. Vöröslik a kezem, tehát alaposan beverhettem a fejem. A Bronco eleje füstöl, én meg magamban szitkozódom, hogy valószínűleg sikerült teljesen hazavágnom a kocsimat. Pirkad már, így arra következtetek, hogy egész éjjel a kocsiban voltam. Szerencsém, hogy nem talált rám egy vadállat vagy éppenséggel egy vámpír, aki a véremet vehette volna. Kikapcsolom a biztonsági övet, kilököm az ajtót és próbálom elhagyni a kocsit kúszó mozdulatokkal. Kiesek a Broncoból és a földre zuhanok. Az első kerékhez mászom és hátamat nekidöntöm a fekete guminak. Felszisszenek, mikor fájdalom nyilall a fejembe. Basszus, ezt jól elcsesztem.
Sawyer Brooks
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 13 ◊ your raise date : 2013. Jul. 28. ◊ i belong here : London, Anglia Age : 38
Tárgy: Re: Erdei út 01.08.13 8:04
Sawyer & Alison
Mióta kitanítottak és vadász lettem, ez erdő vált a kedvenc helyemmé. De sajnálatos módon nem csak nekem. A helyi fiatalok előszeretettel járnak ide, bár fogalmam sincsen, hogy miért. Nem hallottak a halálhírekről? Könyörgöm, ők még csak meg sem tudják védeni magukat. Minek jönnek ide? Legszívesebben nem is törődnék velük, de nem tehetem ezt. Ha baj van, akkor mennem kell, és meg kell védenem őket. Komolyan, mennyivel nyugodtabb életem lenne, ha még mindig egy egyszerű halandó lennék. Néha visszasírom azokat az időket, bár mostanában talán többször. Most is az erdőben ücsörgök, de nem gyakorlok, hiszen az már délután meg volt. Iskolán kívül talán mást nem is csinálok soha, csak gyakorlok. Csoda, hogy elegem van már belőle? Tudom, hogy egy vadász sose lehet elég felkészült, de akkor is, ez már kicsit sok nekem. Miért nem lehetek egyszerű tinédzser, egyszerű problémákkal? Bárcsak anya élne még... akkor minden más lenne. Rengetegszer eszembe jut mostanában, sőt, mindenről ő ugrik be. Az év ezen szakaszában valahogy mindig jobban hiányzik. Veszek egy mély levegőt és kinyitom a rajzfüzetemet. Húzok pár vonalat, satírozok, árnyékolok és már kész is van: egy elég gyatra kép anyuról. Sose tudtam jól visszaadni a szépségét papíron, lehet nem is kéne vele többet próbálkoznom. Vagy csak türelmesebbnek kellene lennem és ennél sokkal több időt kellene a rajzolásra szentelnem, vagy lehet az se lenne rossz ötlet, ha nem ilyen kevés fénynél próbálnám lerajzolni. Talán ez még megoldás lehet, igen. Mivel hangokat hallok, lekapcsolom a zseblámpámat, eldugom a füzetemet a táskámba, a fejemre húzom az éjjel látó szemüvegemet. Nem mozdulok, csak meredek egyenes a sötétbe és figyelek. Kezem automatikusan a késemre csúszik, míg én lélegzetvisszafojtva kémlelem az erdőt. Semmi. Lehet már megint csak képzelődöm.
Hatalmas reccsenés visszhangzik az erdőben, mintha valaki valahova belecsapódott volna. Vállamra kapom a táskámat és rohanni kezdek a kocsim felé. Pár perc elteltével oda is érek hozzá, így beülök és elhajtok az erdő túloldalára. Gyalog vagyis futva sokkal több időmbe telt volna, míg odaérek, ezért kellett a kocsimhoz mennem előbb. Nem tartott öt percbe sem, hogy megláttam a balesetet. Egy Bronco csapódott bele az egyik fába, hogy miért, azt nem tudtam, de lassan elmentem mellette, mikor megláttam egy férfit ülni a keréknek támaszkodva. Mivel az úton sehol senki sem volt, egy íven szépen megfordultam és leparkoltam a kocsijával majdnem szembe. Kiugrottam az autóból, a fényszórókat égve hagytam, hogy lássunk valamit és a férfihoz siettem. - Jól vagy? Nem esett komolyabb bajod? - Letegeztem, mert közelebb érve láttam, hogy fiatalabb, mint amilyennek távolról gondoltam. Vagyis szerintem biztos harminc alatt van, úgyhogy a tegező viszonyt megelőlegeztem magamnak. Letérdeltem mellé, majd jobban szemügyre vettem. - Várj, ne mozdulj. Vérzik a fejed... Mindjárt hozok sebtapaszt a kocsimból. - Felálltam és előhalásztam a csomagtartómból az elsősegély dobozt. Visszamentem a sráchoz, majd ahogy kicsit több fény esett az arcára felismertem. - Sawyer? - Kérdeztem kíváncsian, mert nem voltam benne biztos, hogy így hívják. - Alison vagyok, Argent. Azt hiszem tavaly találkoztunk futólag azon a vadász "gyűlésen", vagy min... - Emlékeztettem, hogy honnan ismertem fel, már ha egyáltalán tényleg ő az és nem csak összekeverem valakivel. - Hány ujjamat mutatom? - Felmutattam három ujjamat és vártam a válaszát, közben babráltam a dobozzal, hogy végre kinyíljon, mert leragasztani azt letudják, nehogy már az ember vészhelyzetben tényleg egy kis kötszerhez tudjon jutni.
Alison Argent
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 14 ◊ your raise date : 2013. Jul. 25. ◊ i belong here : London ◊ Age : 29
Tárgy: Re: Erdei út 04.08.13 6:26
I walk this empty street On the Boulevard of Broken Dreams
Közeledik egy kocsi. Látom a fényszórókat, szaporábban szedem a levegőt. Kicsit talán félek és a gondolat megrémiszt. Soha nem félek, soha. Hiszen megtanultam kezelni a rettegést, ami a fejembe tolulhat és irányítani próbál. Nyelvemmel benedvesítem ajkaimat, mik kiszáradtak az izgalomtól és ahogy folyamatosan izzadok, folyadékot veszítek. Sötét alak jön felém, a fényszórók hátulról világítják, így csak a hosszú hajzuhatagban vagyok biztos. Biztos abban, hogy nem csal a szemem. Aztán mellém guggol és látok mindent, kezdve a tiszta, finom vonásokkal és a hófehér kulcscsonttal. Pislogok, hogy ébren maradjak. - Komolyabb? Nem... azt hiszem... oké minden - próbálom kézben tartani a helyzetet, de lehetetlennek bizonyul, elvégre a fejemet elég jól bevertem, a lábam pedig azt hiszem eltört - nem vagyok biztos benne - A sebtapasszal szart se érünk. Kötszert és fertőtlenítőt... Meg jó lenne valahogy... sínbe tenni a lábamat - többször is elfúlik a hangom és még ilyen állapotban is remélem, hogy nem veszi zokon a flegmaságot és durvaságot. Ezt váltja ki belőlem, ha gyengének érzem magam. Visszatér egy elsősegély-ládikával, mire megnyugszik némileg a lelkem. Sípolva távozik tüdőmből a levegő, majd automatikusan a dobozért nyúlok. Fiatalnak tűnik, hamar megismerem, mikor említi a vadászgyűlést és a nevemet. Alison Argent. Igen, rémlenek Argenték. - Emlékszem rád. Hogy van apád? - megeresztek egy félmosolyt, oldani akarom a feszültséget és a gyomromba toluló félelmet - Segíts ezzel! - mondom és közben előveszek csizmám szárából egy tőrt és felhasítom az erős, durva anyagot. Lábszáram felszínre bukkan, bőrömből csont bukik fel. Tudtam, hogy törés. Jó adag kötszert vágok le, nem bízom a piszkos munkát Alisonra, végül is fiatal még, talán nem is ért ehhez, másrészt megkímélem ettől a horrorisztikus látványtól. Vagy legalább nem kell hozzáérnie, az is nagy segítség, ha úgy vesszük. - Három. A fejem megmarad, úgy érzem - pillantok fél szemmel kezére, aztán nagyot sóhajtok, egy fémrúdon állapodik meg tekintetem - Azt rögzítsd a lábamhoz! Csak tartsd, majd én csinálom! - adom ki neki a rövid, lényegre törő utasítást, aztán elvágom a kötszert és a vádlim köré tekerem azt. Nem tudom mit csinálnék, ha nem jött volna Alison. Az egy dolog, hogy nincs elsősegély csomag a kocsimban - eszembe vésem, hogy ezt sürgősen pótolnom kell majd -, de a járgányom romokban, így a városba sem tudnék sehogy bejutni. Túl sok vámpír van Londonban. A lábam pedig vérzik. Lehet tippelni, vajon meddig bírnám itt magányosan, egyedül, ÉLVE a továbbiakban.
Sawyer Brooks
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 13 ◊ your raise date : 2013. Jul. 28. ◊ i belong here : London, Anglia Age : 38