Gyakran teszünk úgy mintha erősek lennénk, s irányítani tudnánk az életünket. De valójában nem. Túl erős a ránk nehezedő teher és nehéz megbirkózni vele. Hatalmas sziklákat cipelek és nem akarnak legördülni vállamról. Nem csak én érzek így, nem csak én vagyok egyedül. Nem könnyű különlegesnek lenni. Nem könnyű elfogadni, hogy többre vagyok hivatott mint sem, hogy jogász vagy bármi más sztár állásom legyen. Az ereimben boszorkány vér folyik, ha akarnám se tudnám megtagadni mivoltom. Szüleim titokban akarták tartani, de nem számoltak a tudatlanság következményével. Nem tudtam mi történik velem, azt hittem őrült vagyok. Féltek tőlem és nem értették mi zajlik körülöttem, ahogy én sem. Sírva szaladtam haza. Magyarázatokat követeltem, ideges voltam és borzasztóan kíváncsi. Miértekre akartam választ kapni, de nem kaptam. Helyette egy könyvet nyomtak kezembe. Régies borítású, dohos illatú vastag kötet. Már a borítása megbabonázott a tartalma pedig megigézett. Varázs igék, nehezebbnél nehezebbek lapultak a sorok között. Képek gyógynövényekről és történetek boszorkákról. Magamtól kellett rá jönnöm, hogy én sem vagyok különb. Nehéz volt elfogadni a tényt. A családom támogatására volt szükségem, s ehelyett mit kaptam? Egy könyvet, mely bár sok kérdésemre választ adott még sem tudtam meg mindent. Nem igazán tudtam hogyan is történik ez bárkivel is. Hogyan is öröklődik stb..
Londonba utaztam meglátogatni nagymamám. Anyáék nem tudták megakadályozni e tervem, mert mire felébredtek már úton voltam. Sokat utaztam, Franciaország és Anglia nem egymás mellett „laknak”. Nagyi amennyire meglepetten fogadott oly annyira örült. Nem sokszor látogattuk meg, pedig én rengetegszer siránkoztam, hogy jöjjünk. Elmeséltem őszintén neki mi történik velem és, hogy mit kaptam a kezembe. Csak remélni tudtam, hogy segíthet nekem és nem néz bolondnak. Láttam szemeibe gyöngyöződni a könny-t. Fogalmam sem volt róla miért kezd sírni. Szívem össze szorult. Talán nem kellett volna ide jönnöm. Ilyen fiatalon, egyedül - még csak 15. életévem cipelőjében jártam. A telefon csörren, lassan emeltem a kagylót fülemhez. Apa ziháló hangja süketítette hallójáratom. Kicsit megnyugodott mikor hallotta hangom és, hogy épségben megérkeztem édesanyjához. Ősz hajú hölgyre pillantottam kinek tekintete mindig is tisztaságról és szeretettől csillogott. Arcán a ráncok nem arról árulkodtak, hogy milyen idős, hanem arról, hogy milyen tapasztalt. A leggyönyörűbb embert láttam benne és fájt látni, hogy szótlanul, meggörnyedve csak sír. Miután letettem a kagylót vissza mentem hozzá és átöleltem. Nem volt erőm vigasztalni, vagy rákérdezni miért érzékenyült el, de szerencsére magától is elmondta. Büszke volt rám és tiszteletet érzett. Megfogta apró tenyerem és elmesélte családunk történetét. Szavait ittam, akárcsak a finom kakaót amit később készített nekem. Mindig is csodáltam amilyen mesésen szórja a szavakat, olyan költői volt de még sem ködös. Értettem mondandóját, nem kellett azon gondolkoznom, hogy mit is akart azzal kifejezni. A megválaszolatlan kérdéseimre kielégítő választ kaptam, sőt! Több mindenre fény derült. Azt is elmondta az olyanoknak mint én van iskola fen tartva. Egyből felcsillant a szemem és még többet akartam tudni. A következő napokat Londonban töltöttem míg anyuék oda nem utaztak. Haza akartak vinni, de én erősködtem, hogy nem megyek vissza Lyon-ba. Az a gimnázium ahova küldeni akartak nem nekem való. Nagyi elbeszélgetett a szüleimmel, próbálta meggyőzni őket, hogy ha elakarják fojtani azt ami és aki vagyok attól még nem lehet kitörölni. A vendégszoba ajtaját résnyire nyitottam és kikukucskáltam rajta. Hatalmas vita volt. Jobban féltem mint a tudattól, hogy boszorkány vagyok. Ijesztő volt ahogy anya kikelt magából. Mindenért a mamát hibáztatta. Nem akartam elhinni, hogy egy titok mivé formálhat egy békés családot. De ez már nem az én gondom volt, többé már nem irányíthattak. Nekem nem egyszerű sorsom van. Különleges vagyok és a legjobb akarok lenni. Nem érhetem be annyival amit kézhez ad az élet, több kell. És csak akkor szerezhetem meg amit akarok, hogyha abba az iskolába fogok járni. Pontosan tudtam, hogy ez a helyes út és bármit tehettek apáék én már döntöttem. Nyári szünet után Londonban folytattam a tanulmányaim.