I found my pumpkin!

 Egész életemben nem készülődtem ennyit, mint most. Tétován ültem a szekrényem előtt, nem akartam sem túl piperkőcnek, sem túl lazának tűnni. Ezért azt hiszem inkább maradtam a saját Cesaros stílusomnál, amit a dinós nyakláncommal koszorúztam meg.
 Már máshogyan néztem erre a nyakláncra. Nemrég Hannah viselte, így lett ennek az élettelen darabnak egy jelentős múltja. Zsebre vágtam a telefonomat, ami hat óra ötvenötöt mutatott.
 Felmerült bennem az a lehetőség, hogy Hannah nem jön el. Na és akkor mi van? Depressziós leszek Chace nagy örömére, aki majd belém tol pár vodkát, és részegen fogom elsírni az egész iskolának a bánatomat, a tanítási idő alatt pedig majd révetegen bámulom Hannah-t.
 A gondolatra hevesen megráztam a fejemet, és elindultam az iskola felé. A Nap már lemenőben volt, furcsa színűre festve meg az eget. Magamba szívtam a csípős levegőt, majd zsebre vágtam a kezeimet.
 A szívem dörömbölt, és határozott célja az volt, hogy kitörjön a bordáim közül. Még egy pillanatra el is sápadtam, amikor megpillantottam Hannah karcsú alakját az iskola előtt.
 Egy pillanatig sem hittem benne, hogy eljön. Őszintén szólva, megfordult a fejemben, hogy inkább vissza szaladok. Annyira gyönyörű volt, hogy szinte nem is evilági teremtésnek tűnt. Mégis hogyan alacsonyodhatott le az én szintemre?
- Eljöttél - mondtam köszönés gyanánt, amint közelebb értem hozzá. A szemem kíváncsian pásztázta az arcát, de nem mintha akármit is kitudtam volna belőle olvasni. Bár azt sem nagyon értettem, hogy mit evett az előző barátján...
 Kinyitottam előtte az iskolába vezető ajtót. Már csak egy nyálas szöveg hiányzott, de én az ajkamba harapva engedtem előre. Nem is az illedelmesség vezérelt, hanem inkább egy bizonyos terepszemle...  
 - Miért jöttél el? Chace életét feltettem volna rá, hogy eszed ágában sincsen eljönni - kérdeztem tőle érdeklődve, miközben a folyosón haladtunk.
 Útközben lopva odapillantottam az arcára. A tökéletessége a szívembe hasított, és beharaptam az alsó ajkamat. Hogyan zúghattam bele egy olyan lányba, aki még csak nem is ismertem? Úgy, hogy amint megláttam, tudtam, hogy ő kell nekem. Lett egy célom az életben, amit elakartam érni.
 Most megtaláltam a tökömet.
- Miss Masni hogy van? - igen, tudom, a világ legbénább kérdése, de tényleg érdekelt a nyula sorsa, végtére is, tényleg egy aranyos állat volt. - Nézd mi van rajtam - emeltem fel büszkén csillogó szemekkel az ereklyévé keresztelt nyakláncot.

I found my pumpkin!

 Hannah mintha dühös lett volna. Nos, inkább utáljon, minthogy ne is vegyen észre, nem de? Végtére is, az utálat is egy érzés, amit rám irányít, és gondol rám miatta.
Nem igazán tudtam mit reagálni felhúzott szemöldökeire, a szám sarka csupán felfelé görbült. Óvatosan végigmértem, tetől talpig, ahogyan besétált előttem. A magassarkújában úgy járkált, mintha éppen most sétált volna ki a kifutóról, a haja fényesen simult a hátára. Vajon csinált vele valamit, hogy ennyire egyenesnek, és simának tűnik?
Sajnos azt a gondolatot rég elvetettem a fejemben, hogy készülődött erre a 'randira'. A kínos csendben jelzőként szolgál a Hannah cipője által okozott kopogás, ami kezdett egyre halkabbá válni. Kíváncsi tekintettel néztem rá, pontosabban néztem volna, de csakis a feje búbját, és az orrát láttam.
Halkan átkozódtam az orrom alatt a magasságom miatt. Pedig mennyire szívesen belenéztem volna azokba a szemekbe, még ha érzéketlenül is néztek volna vissza rám.
A hangomra összerezzent, akár egy védtelen kis madárka. Ez a rövidke pillanat egy kicsit megváltoztatta a róla alkotott képemet. Végtére is, Hannah is egy lány volt, álmokkal, félelmekkel, múlttal és jövővel. Na meg persze a jelenleg is játszódó jelennel.
Han végre rám nézett, és megvonta a vállát. Hitetlenül felnevettem, és zsebre vágtam a kezeimet.
- Sosem álldogálok potyára. Megérte volna itt állni, mert legalább megtudom, hogy mit is gondolsz rólam. Most viszont csak összekevertél - mondtam neki őszintén, egy féloldalas mosollyal az arcomon. Igen, semmit sem segített az, hogy eljött.
Ha nem jött volna el, akkor mínuszban lennék. Most meg itt van, én viszont nem vagyok pluszban, csupán a nullán állok egy lábon, várva arra, hogy a másik lábamat áttehetem-e valamelyik oldalra.
- Majd azért a nevemben simogasd meg a fejét - tettem hozzá. Oké, ez most gáz, és bugyuta volt, de ki ne lenne odaáig egy olyan nyusziért? Sosem tagadtam, hogy imádtam az állatokat, bár a szüleim nem rajongtak azért, amikor hazavittem egy dán dogot a lakásba.
Mikor Hannah megállt, én pár lépést haladtam tovább, aztán lazán visszafordultam hozzá. A lábaim még mindig nem álltak meg, így vészesen vakon mentem hátrafelé.
- Ne aggódj, nem a szertárba, hogy szexuálisan zaklassalak. Csupán egy jó illatú helyre - közöltem sejtelmesen, és újra közelebb táncoltam hozzá, a nyakláncomat mutogatva.
Szinte áramütésként ért, amikor keze megérintette a nyakamat. Éppen csak végigsimított rajta, és a dinós nyakláncom máris az ő nyakában díszelgett.
- Ügyes - bólintottam neki elismerően, és gentleman módjára felé nyújtottam a kezemet. - Most akkor jössz, vagy inkább vissza mész nézni Miss Masnit alvás közben? - kérdeztem tőle. A hangomnak volt egy kis gúnyos és kihívó éle is, de a szívem igazából előre sajgott a válaszától.
Annyira nem akartam, hogy elmenjen. - Különben is, már mindjárt ott vagyunk!