Az oldalon található kinézet nem jött volna létre, a deviantart és a Vulnera Samento nélkül. Utóbbitól a színvilágot kölcsönöztük, valamint a fejléc hátterén levő kis barnás patternt. A lapon található leírások mind Spencer tollából származnak, tehát kérlek titeket ne másoljátok le kérdezés nélkül. A kódokat szintén Spencer gyártotta, ha valamelyik megtetszett nyugodtan kérd el. Az oldal ötlete megint csak az imént említett hölgyemény fejéből pattant ki, ha máshol is létezik már ilyen szerepjátékos fórum az csupán véletlen egybeesés.
◊ you said it : 205 ◊ your raise date : 2013. Jul. 24. ◊ i belong here : london,VA high
Tárgy: Re: Kémia Szertár 25.07.13 10:48
This could be perfect but we won’t know unless we try
Életem harmadik, farkasként töltött teliholdja vészesen közeledik és én már előre rettegek az érzéstől. Az érzéstől, amint megnyúlnak az izmaim, elszakadnak a szaladok lábszáramban és ahogy kettéroppannak a csontjaim. A bőröm ilyenkor testemre feszül, jobban a szokottnál és papírvékonnyá válik. Aztán egyszerűen levedlem magamról Doriant és egy vadállattá válok, aki nem érez, nem gondolkodik... nem ésszerűen! Olyankor pusztán az a gondolat vibrál a fejemben, hogy ölni akarok és fogok is. Amint közel kerül hozzám valaki és alkalmam adódik rá. El sem tudom képzelni, hogy az idősebbek mindezt hogy élték túl. Azt megértem, hogy Danténak sikerült, mert ő erős, hatalmas, a kezdetektől fogva megacélozta magát. Nem szabad hozzá hasonlítanom magamat, mert közel sem vagyok olyan erős jellem, mint ő. Másabb, mint én azzal a rideg, zafírkék tekintetével, amit mindig azt hiszem, hogy kellően ismerek, végül kiderül, hogy nem. Számos meglepetést tartogat még számomra. Nyűgösen keltem. Nyűgösebben a megszokottnál. Zavart az, hogy a nap besüt az ablakon. Zavart, hogy félig ki vagyok takarózva és az is, hogy Klaus egy ággyal arrébb húzza a lóbőrt. Horkolt. Akár szokott, akár nem, most csodálkoztam, hogy nem verte fel az egész szintet. Sikeresen kiűzte az álmot a szememből és épp ezért kellett korábban kelnem a kelleténél. Ráadásul bal lábbal. Csak nekem lehet akkora pechem, hogy az első és második óra közti szünetben engem küldjenek a szertárba a bunsen-égőért. A tanár valamilyen oknál fogva elfelejtette, hogy szükségünk volna arra is, ezért engem nevezett ki a szenvedő alanynak, akinek fel kell kutatnia bármi áron. Őszintén? Sosem szerettem részt venni az ilyen iskolai dolgokban és sosem szerettem, ha a tanárok ugráltattak. Túl akartam élni a középiskolát, ahogy mindenki más is, mert attól függetlenül, hogy egy ilyen speciális intézménybe járok, még nem fogok megszűnni tinédzsernek lenni. Szabadságot akarok. Na meg pénzt és nőket. Szükségem van rájuk. Tenyeremet a kilincsre tapasztom és benyitok a helyiségbe. Nem tudom, miért hittem, hogy egy forró szertárszexnek leszek a szemtanúja, mindenesetre csalódottan kell rájönnöm, hogy semmi meglepő vagy váratlan dolog nem tárul szemeim elé. Mindig is ábrándoztam arról, hogy vajon milyen lehet egy ilyen extrémnek ebből a szempontból bátran nevezhető helyen csinálni. Kényelmetlennek biztos kényelmetlen, viszont biztos eszelős, már amennyiben a partner kellőképp elengedi magát és nem feszeng a véletlen látogatók miatt. Elhessegetem gondolataimat a szertárszextől és a bunsen-égőt kezdem keresni, mindenféle papírt meg kémcsövet téve el az útból. Titkon remélem, hogy nem lesz meg... és titkon remélem, hogy nem jönnek utánam, ezáltal lemaradok az óra nagy részéről. Sosem szerettem igazán a kémiát.
Dorian Hale
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 45 ◊ your raise date : 2013. Jul. 25.
Tárgy: Re: Kémia Szertár 25.07.13 11:24
Perfect Chemistry
<
Mindig is utáltam a tesi órákat. Miért is kéne egy boszorkánynak távol ugrani, vagy kötelet mászni? Persze tudom, épp testben épp lélek. De hé és mi van a heti kettő yoga órámmal? Szerintem az bőven elég. Sajgó végtagokkal lépek ki a Sport Épületből, és elindulok a lacrosse pálya szélén levő kis földúton a főépület felé. Az udvar most kihalt, a következő órára már rég becsöngettek, még szerencse hogy nekem éppen csak növénytanom van. A tanár olyan eszelős hogy észre sem veszi ha egy diákkal kevesebb ül az óráján. Komótos léptekkel haladok az épület felé, közben élvezem amint a nap melengeti az arcomat. Így egy kicsit megfeledkezem a sajgó lábamról. Vajon mit szólna a diri ahhoz ha megkérném hogy mentsen fel a tesi alól? Talán beadná a derekát, de ahogy őt ismerem nem lehet tudni. A pálya végénél járok amikor a tó felől suttogást hoz a szellő. Valamiért de ja vu-m van, s aztán beugrik az a furcsa éjszaka amikor itt találtam magamat a fűben fekve. Akkor is valami fura suttogó pasas ijesztett halálra. Szó nélkül futásnak eredek, s nem érdekel hogy a térdem tiltakozóan megreccsen (tuti ficamom van) rohanok tovább. Közben egyfolytában azt ismételgetem magamban hogy nem vagyok őrült, meg hogy ez a suttogó hang nem is létezik. Persze ilyesmiket csakis az őrültek próbálnak bemesélni maguknak. Elérem az iskolát, és feltépve a bejáratot az üres folyosón találom magamat. A suttogás nem akar megszűnni, és ahogy hátra fordulok látom az ázott középkorú (halott) pasast, aki aznap éjjel jelent meg. Felém nyújtja a kezét és arra kér hogy segítsek neki. Képtelen vagyok megszólalni a torkom kiszárad, és a szívem úgy kezd el zakatolni mint még soha. Sarkon fordulok és rohanok tovább, fel a lépcsőn, át a folyosón. Nem merek segítséget kérni, mert tudom hogy furán néznének rám. Bár miért fura ez egy szörnyekkel teli suliban? Mindenesetre inkább a kémia szertárat szúrom ki mint végső menedéket, és csak remélni tudom hogy ott nem talál rám. Oda érek az ajtóhoz, s úgy rontok be rajta mint egy elmeháborodott. Miután bent vagyok, becsapom, és és egy darabig úgy is maradok, az ajtó felé fordulva és hallgatózva. Zihálva nyomom a fülemet az acélból készült hideg ajtóra, de nem hallok semmit. Végül lenyugtatom magamat, és megfordulok. Ekkor találom magamat szembe vele...Először megint csak felsikoltok (komolyan ez már oszlopos része az életemnek) a szívemhez kapok, aztán rendezem arc vonásaimat, és felvont szemöldökkel vonom kérdőre. - Te meg mit csinálsz itt? És miért nem szóltál hogy itt vagy amikor beléptem az ajtón? - kezemet karba fonom a mellkasom előtt, (a szívem még mindig kalapál) s várom a válaszát. Közben azon agyalok hogy miért is vagyok én ennyire szerencsétlen. Már másodjára kap rajta ilyen állapotban, ráadásul mindjárt össze esek annyira kimerültem. Igyekszem tartani a távolságot (tudod intim szféra) és remélem ő sem akar közelebb jönni. Elgondolkodom azon hogy kitől tartok jobban a szellemtől (?) vagy tőle?
A hozzászólást Spencer A. Westwood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 26.07.13 12:52-kor.
Spencer A. Westwood
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 205 ◊ your raise date : 2013. Jul. 24. ◊ i belong here : london,VA high
Tárgy: Re: Kémia Szertár 26.07.13 3:16
This could be perfect but we won’t know unless we try
Bunsen-égő, bunsen-égő, bunsen-égő. Hova az anyám kínjába tehették azt a nyavalyás égőt? Egyáltalán miért kell elrejteni az ember szeme elől, mikor világosan megmondta a tanár is, hogy napjában ötször szokták használni, épp ezért azt sem érti, miként felejthette itt. Dorian, kérlek menj el érte! De, Dorian... Siess! Ja, és Dorian... Vigyázz rá, mert drága egy ilyen! Emlékszem vissza szavaira és nevetségesnek találom, hogy ebben az intézményben nincs elég pénz bunsen-égőre. Talán csak eltúlozta a dolgokat, az viszont szintén bosszantó, hogy ennyire amatőrnek és kispályásnak néz, hogy ne tudnék épségben eljuttatni hozzá egy égőt. Egy bunsen-égőt. Feltúrtam az egész asztalt. A polcokat. Még a földön is szétnéztem, de keresésemben megzavar az, hogy valaki nagy sebbel-lobbal beront a helyiségbe és lélekszakadva vágja be maga mögött az ajtót. - Jézusom! - fordulok meg felvont szemöldökkel és végigmérem a zilált Spencert. Az agyam még nem teljesen fogta fel a helyzetet, hogy egy teremnyi méretű szobába kerültem Vele. Szerencsének vagy balszerencsének nevezzem? - Mi van, szépség, kergetnek? - kaján vigyor telepedik meg szám sarkában és közben teszek egy tétova lépést feléje, bár nem vagyok biztos benne, hogy ez jó döntés részemről. Azok a rubinvörös tincsek már megint megzavarják az agyamat. Ez a szín... Basszus, totál idiótának érzem magam, mikor valami egész másról is ez jut eszembe. Ő jut eszembe. Látom a kihívást meg némi utálatot és ellenszenvet, ennek következtében pedig szinte kényszerítve érzem magam, hogy megpuhítsam... szelídítsem. Komolyan nem tudom, hogy tudja ennyire felkelteni az érdeklődésemet valaki, aki a szöges ellentéte a többieknek, ráadásul minden ízében gyűlöl engem. - Öhm, már bocs, de ha jól tudom, én voltam itt előbb és te voltál az, aki rám tört. Minimum egy elnézéssel jössz nekem... vagy kiegyezhetünk másban is, amivel kiengesztelhetnél - újra somolyogni kezdek, az agyam rákapcsol valami sokkal veszélyesebb témára, amiben jóval kevesebb ruhát viselünk ennél - Mindegy. Ne aggódj, már itt sem vagyok és bujkálhatsz tovább! - vonok vállat és szándékosan megyek felé, majd lépek el mellett, hogy karom súrolja karját. Mikor a kilincsre simítom újra tenyeremet és megnyitnám az ajtót, rá kell jönnöm, hogy zárva van. Erősebben tolom meg, hátha csak beragadt, de ismételten nem sikerül elérnem célomat. Harmadszorra már vállammal feszülök neki az acélajtónak, de próbálkozásom vége hasonló, mint eddig. - Oké, vicces lány vagy. De tényleg - csóválom fejemet mesterkélt vigyorral, aztán Spencer felé fordulok - Nyisd ki! Nem vagyok vevő erre a csiribú-csiribára, főleg nem suliidőben - a hangom élesebb, komorabb és láthatja, hogy egyáltalán nem viccelek. Nincs ínyemre, mikor valaki szórakozik velem, pláne ha azt épp egy nő teszi. Pláne, ha az a nő pont Spencer!
Dorian Hale
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 45 ◊ your raise date : 2013. Jul. 25.
Tárgy: Re: Kémia Szertár 26.07.13 12:52
Perfect Chemistry
<
Valaki felvilágosítana hogy miért is annyira hű de jó pasi ez a Dorian Hale? Mert egyenlőre nem látok belőle mást, mint egy elviselhetetlen túlontúl egoista adoniszt, aki valahogy mindig a rossz alkalmat választja arra, hogy engem ugrasson. Mert igen, ez kifejezetten rossz időzítés. Mivel sejtem hogy a kísértet már nem üldöz jobbnak látom lelépni, de valahogy nem akaródzik megmozdulnom. Jobban mondva földbe gyökerezik a lábam, ahogy közelebb óvakodik hozzám, miközben kaján vigyorral az arcán szépségemnek szólít. Bármelyik lány az én helyemben ettől ájultam rogyna össze, s hidd el nekem is megremegnek a lábaim de nem éppen a flörtölő hangsúlyából. Csak a tesi óra és a ráadás futás okozta sérült izmaim eszeveszett próbálkozása arra, hogy végre lerogyjak és pihentessem őket picit. Magamban meg is jegyzem, hogy ha végre meg tudok moccanni, és faképnél hagyni Doriant, akkor felkeresem a növénytan tanárt és kérek valamit a sajgó izmokra. - Miből gondolod hogy kergetnek? - kérdem s igyekszem leplezni az aggodalmamat miszerint teljesen agyamentnek hisz, hogy folyton úgy találkozik velem hogy futok valami elől. - Csak elküldött Ms. Laine...a bunsen égőért. - találom ki gyorsan és felkapom az imént említett kelléket az egyik polcról, ahova történetesen én tettem még az első órám után, ami kémia volt. Nem vagyok valami jó a hazudozásban, szóval nem lepne meg ha nem hinne nekem. Persze kit izgat hogy hisz e vagy sem? Amikor folytatja a flörtölést azon a szexi rekedtes hangján, a falhoz lapulok mert úgy érzem megfolyt a közelségével. A srác illata (ami leginkább egy nyári zápor utáni erdőre hasonlít) bekúszik a bőröm alá, be az orromba és képtelenség onnan kikergetni egészen addig amíg legalább egy fél épületnyi távolságra nem leszek tőle. Felvonom a szemöldökömet, és elgondolkodom vajon minden csajnak ezt a macsó dumát nyomja e? És vajon bejön e azoknak a lányoknak? Mert nekem..nem is tudom..Nem. - Ne lovald bele magad Hale, ahhoz korábban kell felkelned hogy mi valaha is kiegyezzünk bármiben. - szólalok meg végül, mikor rátalálok a hangomra. Hova tűnt el amikor éppen szükségem lenne rá? Csoda történik mert a következő pillanatban visszavonulót fúj, és közli hogy elhagyja a terepet. Úgy érzem hatalmas kő esik le a szívemről, legszívesebben már rég kitessékeltem volna az ajtón ha meg tudnék mozdulni. De jó nekem most így falhoz lapulva, mert azt hiszem ha az nem tartana, én össze esnék. Amint elmegy mellettem a karja az enyémhez ér, és nem tehetek róla de ennek következtében tiszta libabőr lesz a karom. (Hülye hormonok.) Csak remélni tudom hogy nem veszi észre. Várom a pillanatot amikor kilép az ajtón, de amint a kilincsre teszi a kezét és megrántja azt majd nem történik semmi, hirtelen kételkedni kezdek abban hogy tényleg lelép e. Neki feszül, aztán a vállával is nekimegy de semmi nem történik. Mintha csak egy ezeréves sziklát próbálna elmozdítani a helyéről. Először azt hiszem hogy ugrat, és már kezd felmenni bennem a pumpa, amikor őszinte vádalkozással a tekintetében felém fordul, és azt feltételezi hogy én nem engedem ki. Karba fonom a kezemet a mellkasom előtt, miközben ellököm magamat a faltól. Ajkaimon apró kis mosoly játszadozik. - Na ne röhögtess már Hale. Azt hiszed kedvem van veled itt szobrozni egy másodpercnél is tovább? Én lennék a legboldogabb ha végre elkerülnél a közelemből. - mondom cinikusan, miközben odalépek mellé és a kilincsre teszem a kezemet. Meg akarok róla bizonyosodni hogy tényleg zárva van e. Persze így bekerülök az intim szférájába, ráadásul az illata is nagyobb dózisban kezd felém áramlani. Szinte érzem amint a nyakamat perzseli a tekintete, miközben enyhén kimelegedve (gondolom a futástól) igyekszem kinyitni az ajtót. Végül megbizonyosodom róla, hogy tényleg beragadt és ezt még egy hülye varázslat sem tudja kinyitni. Most akkor...itt ragadtunk? Ő és én? Megpördülök s kis híján lefejelem az állát, de még idejében hátra lépek, így viszont az ajtónak szorulok. - Nos, farkasember. Nem próbálnád meg hasznosítani a természetfeletti erődet? Vagy te sem tudsz elbánni ezzel az acélajtóval itt? - kérdezem, bár előre tudom a választ. Azt hiszem itt valami robbanni fog, és az tuti nem valami vegyszer lesz....
Spencer A. Westwood
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 205 ◊ your raise date : 2013. Jul. 24. ◊ i belong here : london,VA high
Tárgy: Re: Kémia Szertár 26.07.13 23:05
This could be perfect but we won’t know unless we try
Felszökik szemöldököm, mikor ezzel a piti kis hazugsággal próbál meg etetni, ami nemhogy foghíjas, de még csak nem is reális. Ms Laine aligha lehetne két helyen egyszerre így az, hogy őt küldje el, miközben velem van órája - lehetetlen, sőt több, mint lehetetlen. Mindeközben nem válaszolok semmit hazugságára, mert kényelmetlenül érzem magam, amiért nem sikerült megtalálnom, pedig valósággal az orrom előtt volt az apró tárgy. Ami viszont roppant mód izgatni kezdi a fantáziámat, hogy akkor Spencer miért van itt. Miért ilyen feldúlt és miért rohant? Tényleg menekült, ebben biztos vagyok és szinte senki nem tudná a bemesélni nekem, hogy nem bujkálni jött. Igenis menedék után kutatott, az már más dolog, hogy a kémia szertár ebből a szempontból kifejezetten rossz ötlet. Amatőr - csupán ennyit jegyzek meg magamban. - Hát, ha ennyire sürgős, hogy rohanni kell érte... Oké - vállat vonok, nem akarok makacsul belekötni ebbe az általa tökéletesnek hitt hazugságba. Had higgye, hogy bevettem és hogy az orromnál fogva vezethet. Úgyis kevesen sejtik, mennyire éles eszű srác vagyok. Spencer pedig még kevesebbet tudhat rólam, elvégre megvannak az előítéletei velem kapcsolatban, amik nem kimondottan érdekelnek. A szája vonalát figyelem, az állkapcsa metszetét és magamban megjegyzem, hogy bizony nem csak a teste az, ami felhívja magára a figyelmet. Na meg azok a rubinvörös tincsek! Ó, ölni tudnék azért, hogy egyszer közéjük szánthassak ujjaimmal. Már amikor először megláttam, úgy gondoltam, hogy különleges már csak a megjelenése miatt is, de azok után, hogy így ellenáll nekem és minden porcikájával azt sugallja, hogy egy undorító szemétláda vagyok... nos, bennem van a bizonyítási vágy. Bizonyítani akarom, hogy mindezek ellenére is megkaphatom, ha akarom, bár távol álljon tőlem, hogy elcsavarjam a fejét ripityára törjem a lelkét. Sosem voltak ilyesmi szándékaim, az már más tészta, hogy olykor rosszul sültek el a dolgok. - Ó, szóval nem kedvelsz... - megdörzsölöm államat, mint aki nagyon gondolkozik - Azt hallottam az ellentétek vonzzák egymást. Szerintem jók lennénk együtt, Westwood. Egy órácskára legalábbis biztosan - szenvtelenül rákacsintok, majd figyelmem újra az ajtóra terelődik. Nem tudom, higgyek-e neki. Valóban, kicsit nehézkes számomra elhinni, hogy épp így akarna keresztbe tenni nekem, hogy egy légtérbe zár minket. Nem szimpatizál velem, nem is akar lépéseket tenni annak érdekében, hogy barátkozzunk, szóval ez alapján, amit imént mondtam színtiszta hülyeségnek tűnik. Idegesen túrok hajamba, nincs ínyemre itt tölteni ezt az egy órát és szópárbajt vívni ezzel a lánnyal, aki látszólag minden sejtjével undorodik tőlem. Komolyan nem értem őt, meg hogy mi játszódhat le a fejében minden egyes alkalommal, mikor meglát. - Ezzel nem vagy egyedül. Akkor viszont azt hiszem, ránk húzták a reteszt - biccentek az acélajtó felé és átkozom azt az idiótát, aki kívülre is reteszt épített az ajtóra. Mi a halálnak kell az oda?! - Ha hatalmamban állna, már itt sem lennék. Tudod, én voltam az, aki le akart lépni... Én nem bújócskázni jöttem. Különben meg, simán kinyithatnád valami abrakadabrával. Vagy ilyesmit még nem tanítottak a bosziképzőben? - ráncolom homlokomat értetlenül. Biztos vagyok benne, hogy nem tudnám kinyitni. Amikor nekifeszültem, éreztem, hogy az izmaim szinte elernyedtek minden egyes próbálkozásnál... Mintha semmit sem ért volna, amit csináltam és ez talán azért lehet, mert a legerősebb anyagokból eszkábálták ezt az intézményt. Tehát mit tehetünk? Várunk, míg nem téved ide valaki és kiszabadít? Vagy ugorjak ki az ablakon? Ó, igen! Az ablak. - Jézusom, eddig miért nem jutott eszembe? - forgatom szemeimet és sóhajtok, majd odasétálok az első ablakhoz. Könnyedén nyílik tenyerem alatt a kilincs, a levegő pedig azonnal beszökik a szertárba - Egy emelet. Nem halok bele... sőt, szerintem semmi bajom nem lesz. Két opciód van, Westwood: megvárod, míg lemegyek, aztán feljövök és megpróbálom kinyitni a reteszt, bár arra nincs garancia, hogy ki is tudom nyitni. Ha jól tudom, kulcs kell hozzá és mire megkeresek egy tanárt is, akinek van egy... Szóval, komplikált, de nem lehetetlen. A másik meg, hogy ugrasz utánam és én... majd elkaplak lent. Gyorsabb, egyszerűbb, kevésbé fárasztó vagy időigényes. Persze, ahhoz bíznod is kellene bennem... gondolom - csibészes vigyor kúszik fel ajkaimra és mellkasom előtt összefont karokkal nézek rá, mérem végig tetőtől talpig. Igen, azt hiszem, elbírnám, ha több méter magasból érkezne a karomba.
Dorian Hale
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 45 ◊ your raise date : 2013. Jul. 25.
Tárgy: Re: Kémia Szertár 26.07.13 23:46
Perfect Chemistry
<
Kivételesen nem mondok semmit a kis cukkolására, magamban ugyanis elhatározom hogy minnél kevesebbet szólalok meg amíg össze vagyunk zárva. Sőt mi több, igyekszem észre sem venni hogy itt van, (ami hidd el elég nehéz úgy, hogy közben az egész lénye körbeölel akár egy kád forró víz). Mi a fene, már megint kirázott a hideg.. Azt hiszem ha egy percnél is tovább maradok itt, elkezdek szépen lassan becsavarodni, és talán olyan képzelgéseim lesznek hogy bejön nekem Dorian. Már az elején tudtam hogy kettőnknek nem lesz jó vége, olyan megérzés volt ez mint amikor az öregek előre megmondják hogy esni fog. Sajgott a mellkasom, és apró kis didergés szaladt végig rajtam amikor először megpillantott, s szinte felfalt a tekintetével. Na már akkor tudtam hogy jobb lesz vigyázni vele. Mert olyan könnyen rabul tudja ejteni a szívedet, aztán pedig olyan hamar esel pofára miatta. Nekem pedig semmi kedvem nincs összekaparni magamat a földről. Elgondolkodom azon vajon a reteszt nem a szellemem zárta e be, de aztán csak arra jutok hogy olyan nagy hévvel csaptam be az ajtót, hogy simán rácsúszhatott magától a retesz. Vállat vonok Dorian megjegyzésére, és magamban átkozom azt a mágia tan órát amikor a zárt ajtók kinyitását illetve bezárását tanította a tanárnő. Aznap végig leveleztem HaJung-al, s egy fikarcnyit sem figyeltem oda. Akkor meg is ígértem magamnak hogy majd bepótolom, aztán teljesen kiment a fejemből. Ilyesmi nem nagyon szokott megtörténni velem, de ez egy kivételes eset volt. - Még nem tanultuk. Hidd el ha ki tudnám nyitni már rég nem állnál itt. - mondom, s még mindig az ajtónak feszülve méregetem őt. Átfut az agyamon az ötlet amikor pillantásom az ablakra terelődik, hogy esetleg kijuthatnák ha kötelet csinálnánk a ruháinkból, hiszen ez csak az első emelet, nem vagyunk olyan magasak. Aztán eszembe jut hogy akkor meztelenek lennénk, (na jó nem teljesen) és inkább rögtön elhessegetem a gondolatot. Legszívesebben most kikapcsolnám az agyamat, mert ez után a ruhaköteles ötletem után, akaratlanul is az járt az eszemben, hogy hogyan nézhet ki Dorian ruha nélkül.. Felkapom a fejemet amikor megszólal és az ablakhoz lép, és szemeimet égnek emelem amikor rájövök hogy egy szuper erős, izmos vérfarkassal van dolgom, akinek meg sem kottyanna az egy emeletnyi zuhanás. Hihetetlen hogy a srác közelében egyáltalán nem fog az agyam. Ilyenkor mintha kicserélnének, és egy üres fejű liba lennék, aki azt sem tudja mi az az exoterm folyamat. Hallgatom az őrült ötletét, közben oda settenkedem mellé hogy kilessek az ablakon. Nagyszerű! Pont a Lacrosse pálya van alattunk. Bízzam meg benne? Na ez jó vicc, szerintem az utolsó ember aki megbízott benne már rég megbánta a dolgot. Beharapom vörösre pingált ajkaimat, és hátra nézek rá a zárt ajtóra, aztán le a pályára. Nem is tudom melyik lenne rosszabb..vissza térni szellemföldre, vagy benn ülni még egy fél napot a szertárban. Valamiért az iménti ötlet tetszik jobban, de azért mégis tudom hogy elfogadom a segítségét. - Oké..a kettes opciót választom. De egy pillanatra se hidd azt hogy megbízom benned. - emelem rá a tekintetemet, és igyekszem nem betojni a következő percektől. - Nem kéne inkább megvárni hogy valaki ránk találjon? - kérdezem de rögtön el is hallgatok mert tudom hogy az hülyeség lenne. De hát nem mindenki ugrál ki ablakokból, olyan illető karjába aki az utolsó ember a földön akiben valaha is megbízna. De végül is ez mégis csak a bizalomról szól, és bár félek..sőt mi több rettegek hogy végül én szívom meg, mégis engedem hogy elkapjon.
Spencer A. Westwood
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 205 ◊ your raise date : 2013. Jul. 24. ◊ i belong here : london,VA high
Tárgy: Re: Kémia Szertár 27.07.13 1:39
This could be perfect but we won’t know unless we try
Szavai még nagyobb bizonyságot adnak arról, hogy nem akar itt lenni. Nem velem. Soha, semmilyen körülmények közt, és minden tőle telhetőt megtenne - ha módjában állna -, hogy ne legyünk egy helyiségben. Nem tudom, hogy sértőnek találjam mindezt vagy tekintsem újabb kihívásnak? Biztos, teljesen biztos vagyok benne, hogy egyszer még könyörögni fog azért, hogy ugyanilyen szituációba kerüljünk és ne tudjunk menekülni egymás elől. Jól lehet, nem is akarunk majd. Érdekes gondolataimat távol akarom tartani magamtól, ezért nagyokat pislogva kergetem messzire őket. Nem szabad ezt csinálnom, mert a végén még én leszek az, aki térden állva kuncsorog majd egy éjszakáért. Nem az az ember vagyok, aki ilyesmire képes lenne egy nőért... bármelyik nőért, legyen az akár Spencer Westwood, aki talán a kelleténél jobban aggódik a lelki világa miatt. Nem török szíveket, ha nem muszáj. - Oké, vettem, nem te voltál. Téma lezárva - sóhajtom és rázom meg fejemet, mert kicsit kezd bosszantani, hogy ennyire ódzkodik attól, hogy a közelemben legyen meg egyáltalán bármi mást is csináljunk együtt. Mi van, tetves vagyok... vagy bolhás? Ó, jesszus, röhögni támad kedvem, ha ebbe belegondolok. A párkányra támaszkodok, ránehezedek, hogy nem-e instabil és nem tudok megfelelően elrugaszkodni. Az hiányozna csak, hogy pofára essek és összetörjem magam. Persze, pár órán belül meggyógyulnék, ha csak nincsenek súlyos töréseim, de jobb óvakodni az ilyen helyzetektől - amikben hülyét csinálhatok magamból Spencer előtt. Na nem mintha egyáltalán érdekelne, mit gondol... - Nem kell bíznod bennem. Én csak azt mondtam jó lenne, ha bíznál, mert legalább nem remegő kocsonyaként ugranál le és nem folynál ki a karjaimból. Ennyi - vállat vonok - Várhatsz, ha akarsz, én megyek. Különben meg, nem azt mondtad, hogy ha lehetőséged lenne rá, már nem itt lennél? Segítek. Pár perc és megszabadulsz tőlem - sértődöttség vagy harag? Nem tudom eldönteni, melyik süt hangomból, de nem foglalkozok vele túl sokáig. Ha tovább maradok vele egy légtérben, komolyan bosszús leszek, mert ezek a megjegyzések nem tesznek jót az önbizalmamnak. Felguggolok a párkányra, közben erősen szorítom az ablakfélfát, hogy még az ujjaim is belefehérednek. A világért sem mondanám el Spencernek, de van bennem némi félelem azt illetően, hogy rosszul érkezem. Csupán egy emelet, de a gyomrom ettől is dió méretűre zsugorodott. Alsó ajkamra harapok, vállam fölött hátrapillantok Spencerre. Mély levegő, majd elrugaszkodom és... zuhanok. A levegő elsüvít mellettem, a másodpercek percekké lassulnak, közben a szívem vágtázik mellkasomban. A következő pillanatban talpam hangosan dobban, amint földet érek, jobb kezemmel a fűben támaszkodok és lihegek, mint egy... kutya. Nem tudom figyelmen kívül hagyni, mennyire remeg oldalam mellett lógó karom. Ajkaimra viszont diadalittas mosoly kúszik, mire felegyenesedek és felpillantok az ablakba, Spencerre. - Úgy érzem, Supermannek vetélytársa akadt - büszke vagyok magamra, hát persze, főleg, mert eddig még nem volt alkalmam próbára tenni természetfeletti képességeimet ember alakban... Dorianként - Gyerünk, Westwood! Itt vagyok, elkaplak - fülig ér a szám, nem tudok nem szórakozni azon, hogy mennyire fél bízni bennem és mennyire tart attól, hogy nem kapom el.
Dorian Hale
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 45 ◊ your raise date : 2013. Jul. 25.
Tárgy: Re: Kémia Szertár 27.07.13 2:22
Perfect Chemistry
<
Figyelem amint felméri a helyzetet, aztán felugrik a párkányra és lenéz az alatta elterülő pályára. A gyomrom görcsbe rándul, s valóban érzem amint lábaim megremegnek. Nem tehetek róla, de oltári nehéz benne megbíznom, hiába tudom hogy nem az a szándéka hogy végül a földre kenődve végezzem. Azt is tudom hogy erős, ráadásul gyorsak a reflexei tehát simán el tud kapni...de mégis. Úgy érzem ez most itt kettőnk közt, mintha többről szólna. Nem csak arról hogy elkap, mert ha leugrom az ablakból azzal azt bizonyítom hogy szükségem van rá, hogy számítok rá, bízok benne, és ki vagyok szolgáltatva neki. Azonban az is előfordulhat hogy az egészet csak túlreagálom. Szokásom többet gondolni a dolgokba, de valahogy most érzem ha a karjaiba érkezem, valamivel többet engedek magamból látni. Ezt pedig nagyon nehezen viselem akárkiről legyen is szó. De most Dorianről van szó, tehát elhiheted hogy egy hős vagyok amiért rá bízom magamat. - Rendben, megcsinálom. Leugrom. De ha nem kapsz el... - inkább nem is folytatom hogy mi lesz ha nem kap el, mert ebbe egyszerűen nem akarok bele gondolni. Úgy kapaszkodom a kezemben szorongatott bunsen égőbe mintha az életem múlna rajta, és közben figyelem amint Dorian elrugaszkodik a párkánytól, majd aláveti magát. Közelebb lépek és kihajolok hogy lássam sikeresen földet ért e. A szívem valamiért ezerrel el kezd verni, nem tudom talán mert aggódtam érte, vagyis inkább magamért. Mert ha neki baja esik akkor nem tud megmenteni, én meg itt öregedek meg magányosan a kémia szertárba. De szerencsére nem történt semmi baja, mert amint felpattan látom az arcán elterülni a tipikus győzelmi mosolyát, és ez valamiért egy pillanatra nekem is mosolyt csal az arcomra. Egy másodperccel később azonban már a néma rettegés jeleit lehet felfedezni mimikámban, és amint kibújok magas sarkú cipőmből, majd felküzdöm magamat a párkányra, már úgy remegek mint a kocsonya. Ha ezt túlélem akkor soha többé nem rohanok el attól a kísértettől, sőt mi több segítek is neki. Hiszen végül is ezért jön utánam mindig..mert azt akarja hogy segítsek rajta. Miért is gondolkodom el azon hogy mit teszek ha ezt túlélem? Naná hogy túl fogom élni. Az istenért, csak egy emelet! Ezt még csukott szemmel is meg tudom csinálni. Gyerünk Spencer. Nem vagy te az a fajta lány aki betojik egy kis magasságtól. Egyébként is pont ne Dorian Hale előtt rezeljél be. Menni fog! Biztatom magamat, és végül is sikerül egy kis bátorságra szert tennem ezáltal. Lenézek s szemeim az Övéibe fúródnak, s hallom ahogy még mindig mosolyogva azt mondja hogy itt vagyok, elkaplak. Tehát a következő pillanatban nagy levegőt veszek, majd lelépek a párkányról, pont úgy mintha csak egy lépcsőfok lenne. Zuhanok. S ilyenkor mintha minden lelassulna. A szívverésem, a légzésem, még a sikoly is a torkomban akad, s csak némán zuhanok az egyre közeledő föld felé. Aztán Dorian karjai közé érek, amelyek körülölelnek, s felfedezem hogy sokkal nagyobb biztonságban érzem ott magamat, mint hittem. Kezemmel a felsőjét markolom, a cipőim valahol körülöttünk hever a földön mert esés közben elengedtem őket. Hihetetlen de az a hülye bunsen égő még mindig a kezemben van, ujjaim elfehéredtek annyira szorítottam. Belélegzem a friss erdő illatot, egészen a nyaka szegletéből, majd felpillantok a tekintetét keresve. - Köszönöm. - mondom halkan, mert a hangom nagy része megint cserben hagyott. El sem hiszem hogy épp bőrrel megúsztam az egészet. El sem hiszem hogy megbíztam benne, és végül nem estem pofára.
Spencer A. Westwood
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 205 ◊ your raise date : 2013. Jul. 24. ◊ i belong here : london,VA high
Tárgy: Re: Kémia Szertár 27.07.13 5:17
This could be perfect but we won’t know unless we try
Látom, amint bátortalanul a párkányra áll. Látom, hogy nincs rajta cipő... hogy az alsó ajka megremeg... hogy nem bízik bennem. Basszus, Spencer, ne most rezelj be! Izgalma és félelme rám is átragad, mert tudom, hogy ha elejtem, akkor komolyabb baja is eshet annál, mintha én bukok orra onnan fentről. Tudom, hogy egyes boszorkányok roppant erősek és hatalmasak, de egy: ő még nincs azon a szinten, kettő: fizikálisan sérülnek, jobban, mint mi. Tehát ez a kis esés... aprócska bénázás a részemről és kitörheti azt a csinos kis nyakát. Az én lelkemen száradna az egész és örök életemre bűntudatom lenne. Nem azért, mert Spencer Westwoodot nyomorítanám meg, hanem mert egyáltalán valakinek... bárkinek életre szóló sérülést okoznék! Kuss! Nem lesz gond, Dorian. Belső supermanem csitítja ezt a remegő, szűkölő kutyát, aki feszült gondolatokkal idegesít. Összeszorítom állkapcsomat, minden négyzetcentiméterét felnyalábolom tekintetemmel és követem egészen fentről, le addig, míg a közelembe nem ér. Gyorsabb esésnek tűnik az enyémnél, pedig tudom, hogy szinte ugyanolyan tempóban érkezhet. Talán csak a remény, hogy nem kell ezen túlesnem, próbál rémisztgetni a gyorsasággal. Izmaim befeszülnek a hátamban, a combomban, a karjaimban. Az egész testem merő görcs, mégis olyan sziklaszilárdnak érzem magam, hogy egy buldózer sem tudna letúrni erről a pályáról. Halk, könnyed puffanás. A testem ennél jóval nagyobb súlyt is elbír, ezért Spencer pihekönnyűnek érződik a vártnál. Még mindig szoborrá dermedve állok. Elkaptam. Nem hagytam lezuhanni. Tényleg hős vagyok. A farkasom vonyít örömében, boldogan csaholva konstatálja, milyen jól szerepeltem. - Mondtam, hogy elkaplak - a hangom jóval halkabb, mint azt szeretném. Összezavar forró lehelete a nyakamon... arcélemen... államon. Libabőrös a hátam és a karom egyaránt - Szívesen - ennyit sikerült kinyögnöm és azon kapom magam, hogy nem eresztem. Nem akarom letenni. Nem akarom csökkenteni köztünk a távolságot és nem akarom, hogy itt hagyjon vagy hogy folytatódjanak a csipkelődések. Ártatlannak és... szelídnek - pontosan - tűnik ebben a percben, mintha bármit csinálnék, most nem lenne ellenére és mintha könnyű dolgom lenne. Ugyanakkor tudom, hogy én is képtelen vagyok mozdulni, cselekedni, bármi értelmeset szólni. - Khm, el fogsz késni óráról - visszakapcsol az agyam, az érzékeim szintén és farkasom újra óvakodva morog a boszorkányra, aki bármelyik pillanatban tehet egy rosszmájú megjegyzést rám vagy arra, aki vagyok csak mert azt hiszi, ismer - Az üvegcipellőket nekem akarod itt hagyni? Tudom, hogy imádsz menekülni - pimaszul vigyorgok, közben lehajolok a cipőiért, felveszem őket a földről és felé nyújtom. Acélkék tekintetemet ráemelem és az ő sárkánypikkely zöld szemeibe fúrom. Émelygek tőlük.
Dorian Hale
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 45 ◊ your raise date : 2013. Jul. 25.
Tárgy: Re: Kémia Szertár 27.07.13 6:31
Perfect Chemistry
<
Melyik hülye találta ki hogy a kémia szertár ajtaja kívülről reteszelhető legyen? Ha megtudom ki volt esküszöm békává varázsolom és bedugom a szertárba, hogy ott brekegjen élete hátralévő éveiben. Mert ha az a bizonyos illető nem szereltette volna fel a reteszt akkor most nem ütném el az időt Dorian karjai közt, s nem érezném úgy magam mint egy idióta tini lány akit meglepett az agyonrajongott sztárja. Igyekszem palástolni hogy mennyire elgyengültem a közelségétől, bár nem vagyok valami jó színész. Mindazonáltal remélem hogy szótlanságomat, és az enyhe remegést amely a fülem tövétől, a gerincemen át egészen a lábam ujjáig végig fut rajtam, azt a zuhanás okozta "élménynek" tulajdonítja. Mert az igazat megvallva tényleg attól érzem magam úgy mint aki mindjárt lerókázza ezt a szuper felsőt amit a srác visel. (Csak azért sem mondom ki a nevét még egyszer.) Azt mondja hogy szívesen, s most kivételesen nem fűz hozzá semmi olyan megjegyzést a mondandójához ami miatt legszívesebben felképelném. Ezért a tettéért pedig még jobban utálom. Mocorogni kezdek a karjai közt, jelezve hogy ideje lenne letennie, s abban a másodpercben meg is történik a dolog. Egy pillanatra elvesztem az egyensúlyomat, dülöngélek ide-oda aztán mikor már biztos lábakon állok, megigazítom a ruhámat. - Nem megyek órára. - jegyzem meg s vállat vonok. Nagyon remélem hogy Hannah kiment valamivel ha Ms. Laine észreveszi hogy nem vagyok ott, bár ennek nem sok esélyét látom. Mint már mondtam kissé dilinós. Mindig képzelgései vannak arról hogy tud jósolni a tenyerünkből, meg ki tud lépni a testéből, meg ilyesmik. Párszor már megmutatta nekünk, és hidd el..hátborzongató volt. - Te mehetsz ha akarsz, nekem nincs kedvem fellépcsőzni a tetőtéri növénykertbe. Egyébként is mindjárt kicsöngetnek. - előbb beszélek mint gondolkodom, és mire magamhoz térek észre is veszem hogy milyen barátságos hangot ütök meg vele. Gyorsan megköszörülöm a torkomat és félre pillantok hogy összeszedjem magamat. Mikor újra rá emelem tekintetemet, az nem sugároz mást mint közönyt. Bár tetszik az üvegcipellős megjegyzése, csak felvonom a szemöldökömet és elveszem tőle az említett topánokat. Na mit mondtam..máris arról jegyzett meg hogy folyton menekülök. Mit gondolhat rólam? Bár bele látnék a fejébe.. Fut át az agyamon ez a rövid kis elmélkedés miközben átnyújtom neki a bunsen égőt. - Gondolom ezt kerested a szertárban. - jegyzem meg, mert tudom hogy neki most kémia órája van, és ugyanazt veszik amit mi reggel. A cipőim még mindig a kezemben, nincs kedvem felvenni őket. Arra gondolok hogy sétálok egyet a tó körül, hátha összefutok egy bizonyos valakivel. Csak remélni tudom hogy nem pisilem össze magam félelmemben. Indulni kéne, faképnél hagyni de csak nem mozdulnak a lábaim. Végül sóhajtok, és rá pillantva megint csak megszólalok mielőtt átgondolom mit mondok. - Figyelj..ezt a menekülős dolgot..ne mondd el senkinek. Majd megoldom. És ígérem, többet nem fogsz belém botlani. - hadarom el, mint akinek nagyon sietős dolga van. Aztán szépen elsétálok mellette, és elindulok a tó felé. Valamiért eszeveszetten hátra akarok nézni, még utoljára látni, de nem engedem magamnak. Összeszorított ajkakkal, igyekszem minél távolabb kerülni a bűvköréből.
Spencer A. Westwood
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 205 ◊ your raise date : 2013. Jul. 24. ◊ i belong here : london,VA high
Tárgy: Re: Kémia Szertár 27.07.13 11:09
This could be perfect but we won’t know unless we try
Még mindig kalapál a szívem, ráadásul túllépte a sebességhatárt és így könnyen kiugorhat a torkomon. Nagyot nyelek, de ez sem segít, mert hatalmas gombóc van az útban. Izzad a tenyerem. Egy kicsit. Na jó, valójában olyan izgalom lett úrrá rajtam, mint mikor kiskoromban rossz fát tettem a tűzre és én tudtam ugyan a bűncselekményről, de az még nem derült ki. Már csak az a hülye ajakrágcsálás hiányzik, amit már ezer meg egy embernél véltem felfedezni, mint rossz szokást, ha zavarban van. Szerencsére, ez nálam még nem ütközött ki és remélem soha nem is fog. Nem is engedhetném, hogy Spencer elérje ezeket a tüneteket nálam, mert látom, hogy Klausszal is mit tesz Heloise. Szinte felemészti belülről szegény srácot a szerelem... vagy legyen az bármiféle érzelem is, amit a lány iránt táplál. Nem jó dolog. Fertőző. Legközelebb azon kapom magam, hogy én is egy lány miatt lógatom az orrom, aki akár tud róla, akár nem, rendelkezik fölöttem... a hangulatom fölött... az érzéseimről már ne is beszéljünk! A magam ura akarok lenni és nem szeretném hagyni, hogy tönkretegyen az ellenkező nem. - Megvagy? - kérdezem, mikor bizonytalanul felé kapok, nehogy még a földön is hanyatt essen. Megfordul a fejemben, hogy az én közelségem részegítette meg így, de azonnal elvetem az ötletet. Nem szabad elfelejtenem, hogy ő immunis rám - Jó, akkor ne menj! Egyébként, még van vagy tíz percünk. Szóval nem olyan mindjárt még az... - fölöslegesen dumálok, de úgy érzem, valamit mondanom kell, amivel beleköthetek és ezzel eltüntethetem a fejembe szökő gondolatfoszlányokat, amik nem helyénvalóak és amiktől simán sérülhetek később. A szemöldökét vonogatja, ami több, mint flegmának tűnik a részéről, azonban nem szólok érte. Megjegyzem magamnak... lefotózom csak úgy a fejemben és ezzel is egyel több okot adok magamnak, hogy miért nem kellene nekem: gyűlölöm, ha egy lány a magas lóról beszél velem. A flegmaság pedig az ellenségem. Csináld csak, Westwood, had utáljalak! Belső farkasom morog, vicsorít, undorodni akar a boszorkánytól. Többé-kevésbé sikerül neki. Elveszem tőle a bunsen-égőt, ujjaim ujjaihoz ér és... basszus, ennél hatalmasabb klisét el sem tudnék képzelni, amitől a vérnyomásom az egekbe ugrik. Már csak az a közhelyes csókjelenet kéne és végképp felakaszthatnám a régi Doriant, aki hetente váltogatja a partnereit és nem horgonyoz le egy lánynál. Gyorsan elhúzom a kezemet és megforgatom tenyeremben a kis tárgyat. - Kösz... de megtaláltam volna magamtól is - vállat vonok - Hamar nyitottál be, megzavartál a keresgélésben - engedek magamnak egy halvány mosolyt, de jóval halványabb, mint azt bárki képzelni. Inkább amolyan zavarleplező mosoly ez, amiért szerencsétlen módon nem találtam ezt a hülye égőt. Most én vonom fel a szemöldökömet, mikor megkér arra, hogy ne mondjam el ezt az incidenst - és a másikat se - senkinek. Komolyan MEGKÉRT valamire és nem pedig parancsolta? Vagy fenyegetett? El sem hiszem. Kaján vigyorom tündököl arcomon és az istenért sem tudnám letörölni onnan, főleg mert Spencer Westwood az, aki durván szólva, könyörög nekem. Sokba lesz ez neked, kislány. Hajamba túrok, ezúttal meglepettségem jóvoltából, mert kissé hihetetlen és egyáltalán nem reális a helyzet. - Hm... alku szaga van a dolognak, Westwood. Tudod, a mai világban semmi sincs ingyen - teszek egy lépést felé, bár elég bátortalan ahhoz képest, milyen határozottnak szántam - Mit kapok cserébe, ha lakatot teszek a számra? Megvan a véleményed rólam... ahhoz mérten kellene kitalálnunk valamit. Valami kedvemre valót - tűnődök és felvonom szemöldökömet, kíváncsian mérve végig óvatos vonásait, melyeken a könyörgés látszata már teljesen felszívódott.
Dorian Hale
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 45 ◊ your raise date : 2013. Jul. 25.
Tárgy: Re: Kémia Szertár 27.07.13 21:48
Perfect Chemistry
<
Alig teszek meg néhány lépést amikor utánam szól. Megtorpanok. Nem csak azért mert hangjában játéksság csillan, hanem azért is mert izgatott leszek amint újra meghallom őt. Elmosolyodom, és örülök hogy háttal állok neki mert nem akarom hogy lássa, képes mosolyt csalni az arcomra. (Kivéve amikor az a mosoly gúnytól csöpög.) Pár pillanatig még állok ott, hallgatom a fenyegetését, zsarolását...nem is tudom minek hívjam, aztán egyszerűen csak megpördülök a tengelyem körül. Az előbbi jókedvemnek hirtelen nyoma veszett, helyette dühös és kiszolgáltatott vagyok. Semmi kedvem alkudozni Dorian Hale-el főleg ha tudom hogy abból az alkuból én nem jöhetek ki jól. Főleg ha tudom hogy amikor vigyorgó ajkaira nézek, elgondolkodom azon hogy vajon milyen lehet az ízük. Kelletlenül lépek közelebb, miközben próbálok valami másra koncentrálni. Például arra hogy mekkora egy tahó ez a srác amiért kihasznál. Igen, történetesen kihasznál! Bárki más kérdés nélkül megőrizné a titkomat, s semmit nem kérne cserébe..bárki más aki nem Dorian. Mert ő nem arról híres hogy annyira szófogadó, vagy önzetlen lenne. Mire szemtől szemben állok vele annyira felspannolom magamat, hogy sikerül úgy szembe néznem vele, hogy a tekintetem villámokat szór. - Hogy mit kapsz cserébe? - sziszegem összeszorított vörösre pingált ajkaim közül. Megmondom én mit kapsz cserébe. Például a tökeid a helyén maradnak, vagy nem küldöm rád a szellememet. Mégis miféle kérdés ez. Kapsz cserébe egy tortát azzal a felirattal hogy köszönöm amiért megtartottad a titkomat. Az ember nem vár titoktartásért cserébe semmit. De nem Ő. Először át fut az agyamon annak a gondolata hogy alkalmazom rajta valamelyik csúnya varázslatomat, de aztán jobb taktikát találok ki. Közelebb lépek hozzá, miközben egyik kezemmel a tarkójához nyúlók, majd végig simítok a hátán, aztán kezem megállapodik a hátsóján. - Ez kedvedre volna mi? Egy menet a fák között? Vagy az öltözőben? - lábujjhegyre állok s ajkaimmal a füléhez közelítek. Teljesen hozzá simulok, miközben kezeimet vissza csúsztatom a biztonsági zónába, azaz a tarkójára. Szám a fülét súrolja amint megszólalok. - Teljesen feltüzel hogy most te diktálsz igaz? - kérdezem s apró kis mosoly jelenik meg a szám sarkában. Aztán ajkaimmal végig súrolom az álla vonalát utána felfelé haladok s mikor már milliméterek választanak el az ő ajkaitól, elnevetem magamat, majd elengedem és hátrébb lépek. Kívülről talán magabiztosnak látszom belülről viszont émelygek, legszívesebben kidobnám a taccsot, miközben a szívem egyenletes kalapáló üteme az ezerszeresére gyorsul. - Valami ilyesmire számítottál igaz? - kérdem s csípőre teszem a kezeimet, hogy ha másba nem de legalább magamba tudjak kapaszkodni. Remélem hogy sikerült elérnem nála valami vágyakozásfélét, s a győzelem érzetét ugyanolyan gyorsan ki is tépni a kezei közül. - A helyzet az Dorian, hogy én nem szoktam alkudozni. De most mégis felajánlok egyet. Egy csók. Egy csók a titoktartásért cserébe.
Spencer A. Westwood
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 205 ◊ your raise date : 2013. Jul. 24. ◊ i belong here : london,VA high
Tárgy: Re: Kémia Szertár 27.07.13 23:12
This could be perfect but we won’t know unless we try
Keskeny vonallá préseli ajkait. Tehát felbosszantottam - ez jó, több, mint jó. Farkasom vonyít, csahol örömében, amiért ilyen sikereket érek el és amiért ki tudom hozni a sodrából. Különösen szép, amikor ilyen bosszús. Imádom, ahogy megrándul szája sarka és hogy legszívesebben képen törölne. Nem tudom, mi a következő lépést, nem tudom, mi jár a fejében és mit fog kitalálni, de már csak a gondolata annak, hogy beleegyezik valamibe, ami az én fejemben született, teljesen beindít, sőt mi több, bátorít. Már önmagában az is adja alám a lovat, hogy olykor látom meginogni abban a páncélzatban, amit azért "visel", hogy ellenállhasson nekem. Hogy könnyebben ellenállhasson, mert tény, hogy senki sem bírja sokáig, eddig legalábbis még nem találkoztam lánnyal, aki ne adta volna be egy idő után a derekát. Bennreked a levegő tüdőmben, mikor közelebb lép és keze végigszalad rajtam. Itt... ott... és amott. Mindenem megfeszül, alsó ajkam pedig megremeg. Túl közel van, túlságosan befolyásolja minden porcikámat már csak azzal, hogy megérint. A tarkómon égnek merednek az apró hajszálak, ahol az imént végigsiklott tenyere, aztán lefelé indult a gerincemen. - Aha... - kiszökik a levegő ajkaim közül és serényen bólintok, hogy ezzel is sürgessem, bármi is következzék ezután - Szeretek... szeretek irányítani - mosolykezdemény rándul ajkaimon, de csak futó pillanatig csupán, mert egészen rákoncentrálok közelségére és követem testem rezdüléseit, amelyek próbálnak összhangba kerülni az ő testével. Kezem már épp megindulna dereka felé. Közelebb akarom húzni, nem elég belőle és mégis több, mint amire számítottam vagy mint amit valaha vártam. Megfeszül az állkapcsom ajka közeledtekor és érzem a hasfalam környékéből kiinduló, ágyékom felé toluló vágyat és reszketést. Üvegszilánkok zajaként cseng bennem a kép, amint összezúzza ezt az idillt nevetésével. Ráncolom a homlokomat, karomat pedig leeresztem oldalam mellé, mert eddig esetlenül tartottam dereka felé közelítve azt. Elhúzta előttem a mézes madzagot, most meg hoppon maradtam. Belső farkasom újra vicsorog, szét akarja tépni a boszorkányt, amiért szórakozik velem. Velünk. - Megegyeztünk - préselem ajkaim közt és habozás nélkül húzom magamhoz közel, közelebb, mint azt el tudná képzelni bárki is. Ajkaim követelőzően tapadnak ajkaira, kicsit bosszús vagyok és reménykedem benne, hogy kellemetlen számára a helyzet. Remélem, hogy most úgy érzi, mintha eladta volna nekem magát egy apró titok megtartásáért cserébe. Remélem egynek érzi magát a sok közül és remélem, hogy bán minden egyes percet, amit a társaságomban töltött, mert ez azt jelenti, hogy sikeresen bosszút álltam, amiért a... nos, a farkamnál fogva próbált vezetni. Minden tervem ellenére beleveszek a csókba, ruháját görcsösen szorító ujjaim ellazulnak, tenyereimet rásimítom csípőjére és émelygek az orromba szökő kellemes illattól, ami körbelengi az egész lányt. A többet-és-többet érzete elmúlik, jelen helyzetben kiélvezem azt, amit kaptam és amit önként ajánlt fel - vagy legalábbis saját kútfőből merítette az ötletet. - Akár... kérhetnék kettőt is - szinte sípol a tüdőm, ahogy kifújom a levegőt, eltávolodva pár milliméterre ajkaitól. A franc sem gondolta, hogy ilyen lehetetlenül jó lesz ez. Farkasom félrehúzódik az útból, megadóan húzza be fülét-farkát és lecsillapodik.
Dorian Hale
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 45 ◊ your raise date : 2013. Jul. 25.
Tárgy: Re: Kémia Szertár 28.07.13 7:33
Perfect Chemistry
<
Minden pasi ugyanolyan. Kívülről macsónak, megtörhetetlennek látszanak, talán még ők is irányítanak egészen addig amíg mi nők be nem vetjük a csáb erejét. Mert akkor képesek vagyunk olyan dolgokra amiket addig el sem tudtunk volna képzelni. Képesek vagyunk irányítani a férfiakat, a rabszolgáinkká tenni őket, elérni hogy mindent megtegyenek nekünk. S mindehhez mi kell? Nos, egy csipetnyi erotika. Bevallom, szégyen vagy nem, élvezem hogy ezúttal én irányítok, hogy minden egyes rezdülésemre reagál, és szíve az enyémmel együtt dobban ahogy testünk összeér. Veszettül tetszik hogy Dorian Hale engedi irányítani magát, s bár tudom hogy nem helyes amit csinálok, mégis folytatom. Kegyetlenül sok akaraterő kell ahhoz hogy ellépjek tőle, és miután kimondom az alkumat, kihívó tekintettel nézek rá. Általánosságban nem az a fajta lány vagyok, aki "eladja a lelkét az ördögnek", de úgy érzem Dorian szívéhez a farkán keresztül vezet az út. S ha elérek odáig, tudom hogy a titkom biztonságban lesz. Még akkor is ha ehhez ki kell fordulnom önmagamból, még akkor is ha minden idegszálam a csók ellen küzd, muszáj megtennem. Ami azt illeti talán egy kicsit kíváncsi is vagyok. Minden csaj akit Dorian megkapott a suliban, arról áradozik hogy mennyire jól csókol, milyen szuper az ágyban, és mennyire érzéki. Tudni akarom mi tetszik ennyire a lányoknak benne, érezni akarom, még akkor is ha ezzel együtt nem leszek más mint egy a sok közül. Ezzel kapcsolatban rossz érzésem támad, mintha nem akarnék lenni egy a sok közül, hanem az egyetlen (ne kérdezd honnan jön az érzés), de hamar elhessegetem. Mindez a gondolatmenet pár másodpercbe van bele sűrítve, mert Dorian hirtelen megragadja a derekamat, magához ránt, és birtokba veszi azt amit felajánlottam neki. Az ajkamat. Először durván és követelőzően csókol, úgy mintha dühös lenne rám s én állok akár egy bábú, és hagyom hogy azt tegyen amit akar. Azonban a kezdeti erőszakos csókból, hamar érzéki és lágy csók lesz, s azt veszem észre hogy válaszolok neki. Olyan ez mint a tánc. Lép egyet, s ha én is megteszek egy lépést akkor jelzem hogy tetszik amit csinál. Kezei amik eddig a ruhámat markolászták, most gyengéden simulnak a derekamra, én meg testemmel hozzá préselődöm, míg kezemmel végig szántok mogyoróbarna hajában. Remegés fut végig rajtam, mintha áramot vezettek volna belém, s kicsit sem csillapodik, csak akkor amikor Dorian megszakítja a csókot. Végre magamhoz térek, az agyam kitisztul egy kicsit, s így végre a józan eszem is visszatér. Nem nézek a szemébe, úgy érzem ha megtenném akkor a lelkemig látna. Inkább a nyakát nézem, de egy idő után rájövök hogy az sem jó, mert hirtelen végig akarom csókolni az egészet. - Tudtommal...egyről volt szól. - szólalok meg a kelleténél remegősebb hangon, s lesütöm a szememet. Jobban mondva lehunyom, hogyha már az illatát nem tudom eltüntetni, legalább Ő magát ne lássam. - Megkaptad amit akartál. Most pedig tedd meg az alku rád eső részét, és tartsd meg a titkomat. - szemeim kinyílnak, tekintetemmel őt keresem, s mikor rátalálok kék íriszeibe bámulok. - Remélem élvezted a csókot, mert ennyi volt amit valaha is tőlem kaphatsz. Ha többet akarsz azt ne tőlem kérd.... Mert gyűlöllek. - visszavedlek jégkirálynővé, és tudom az utolsó szót nem kellett volna kimondanom, de csak ez az egyetlen módja hogy távol tartsam magunktól őt. Tőlem és a szívemtől.
Spencer A. Westwood
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 205 ◊ your raise date : 2013. Jul. 24. ◊ i belong here : london,VA high
Tárgy: Re: Kémia Szertár 28.07.13 9:40
This could be perfect but we won’t know unless we try
Zavar cikázik át az arcomon, mert túl hamar bontakozik ki a pillanatból. Az izmaim mintha görcsbe rendeződnének, mindannyian sajogni kezdenek és hiányolják a közelemből Spencert, ugyanakkor sejthettem, hogy ez lesz. Már csak azt bánom, hogy nem én voltam az, aki megtörte a varázst és darabokra törte a pillanatot. Ha már valaki pofára akarja ejteni a másikat, akkor én legyek az a valaki. Akár megérdemli ez a boszorkány, akár nem... fenn kellett volna tartanom a megtörhetetlenség látszatát, de elcsesztem. Nyíltan vállalom, hogy hagytam ennek a nőnek, hogy az orromnál fogva vezessen és utálom magam, amiért ekkora hatással van rám a női nem és annak minden szépsége. Ügyetlen, figyelmetlen és mohó voltam. Túl sokat akartam egyszerre és Spencer is láthatja világosan, miket csalt ki belőlem a közelsége. A pokolba vele! - Alkuról volt szó, tartom a szavam - sietősen dugom zsebre kezeimet és próbálom elfelejteni az iménti pillanatot és azt, hogy ezerrel vert a mellkasomban a szívem - Nem mintha különösebben érdekelne, ki elől és miért menekülsz. Jobb dolgom is van annál, mintsem rólad pletykáljak mindenfélét - megrázom fejemet, halk sóhaj szakad ki belőlem, ami tulajdonképp már egy ideje kikívánkozott tüdőmből. A feszültség távozott, kezdem újra a réginek érezni magam és ez felszabadít, sőt bátorságot ad. A lacrosse pálya felé irányul tekintetem. Egy acélkék szempár, amint a frissen nyírt gyepet pásztázza... magamba szívom illatát és elhatározom, hogy amint lesz lehetőségem, kijövök pár órára és magammal csalom Klaust is, hogy akadjon társaságom. Szám sarka azonban kelletlenül megrándul, mikor Spencer újra megszólal. Düh és fájdalom elegye kaparja koponyámat belülről és érzem ezt a keserű, epés ízt is a számban. - Gyűlölsz, de bármikor közelebb lépek hozzád, megugrik a vérnyomásod és majd kiugrik a szíved a torkodon. Naná, hallom minden egyes dobbanását - merően próbálom tartani a szemkontaktust. Szép is lenne, ha farkasként nem hallanám - A csók pedig kétemberes móka, tudod. A kelleténél jobban benne voltál, Westwood. De lényegtelen. Felejtsd el, hogy bármit is akartam tőled! - lazítok tartásomon, csak most veszem észre, mennyire nekifeszültem mondandómnak és hogy még a kezeim is ökölbe szorultak. Hátat fordítok Spencernek, több időt nem vagyok hajlandó rászánni és a gyerekes játékaira. Gyűlölöm, egyszerűen gyűlölöm, ha szórakoznak velem és húzzák az agyamat. Kell... vagy nem kell. A kettő közt nincs teketóriázás, mert könnyen megunom a várakozást. Spencer alattomos módon fúrta be magát a fejembe és próbál az idegeimre menni, amit nem hagyhatok. A lacrosse pálya felé veszem az irányt, egyenesen az öltözők felé masírozok, hogy magamhoz vegyem a felszerelést és levezessem a hirtelen és egyben kéretlen feszültséget, amit a boszorkány által kaptam.
JÁTÉK VÉGE! IMÁDLAK, BÉBI
Dorian Hale
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 45 ◊ your raise date : 2013. Jul. 25.
Tárgy: Re: Kémia Szertár 28.07.13 23:44
JÁTÉK VÉGE, LEHET ÚJAT KEZDENI!!
Spencer A. Westwood
Victorian Angels RPG
◊ you said it : 205 ◊ your raise date : 2013. Jul. 24. ◊ i belong here : london,VA high