Nyár van, olvad a málna a számban, Égek egy könnyű lázban, Ha a váll a vállhoz ér!

Klaus & Heloise

Életemben nem voltam még olyan fáradt mint most. Mikor tegnap hazaértem egyfolytában csak gondolkodtam aztán megint gondolkoztam és megint. Szemhunyásnyit se aludtam. Plafont bámulva vártam, hogy végre reggel legyen. Órákon alig tudtam figyelni mert vagy azon kaptam, hogy kiakarok csúszni a padból félálomban, vagy azon, hogy ajkaimon még mindig Klausét érzem. Akárhányszor rágondolok a tegnapra, hogy milyen boldog volt, hogy nem bántottam meg és láttam csillogni szemeit akaratlanul is elmosolyodom. És ez nagyon, de nagyon ciki! De tényleg...én nem mosolygok. Arcom is szinte akár a fal oly fehér állandóan most pedig mint akibe élet szállt piros mint a paradicsom. Miután vége lett a tanításnak mára úgy iszkoltam haza mintha kergettek volna. Fáradtam dőltem a kanapéra és egyből elnyomott az álom.
Éppen azt a lányt kínzom álmomban kit a legjobban utálok mikor hideg ujjak simítanak végig arcomon. Levegőért kapkodva riadok fel és nézek felkeltőmre. -Nagyiiii! Olyan jó álom volt..- Nyafogva ülök fel. -Csak nem a helyes kis barátoddal?!- Nevet, de én nem tudok. Idegesen rázom meg fejem. Vidám vonásairól a falon csüngő órára pillantok. Szemeim elkerekednek, hirtelen állok fel és indulok a szobám felé..indulok? Inkább rohanok. -Mért csak most keltettél fel?- Hátam mögé kiabálva kaffogok, de nagyon nincs időm haragomat éreztetni nagyival mivel helyre kell pofoznom kócos hajkoronám valamint még az ágyam sincs letakarva és a füzetek is szanaszét vannak. A lehető legnagyobb sebességgel próbálom a szanaszét hagyott dolgokat katona sorrendbe állítani. Mikor a szobám elfogadható állapotba kerül áttérhetek magamra. Szuszogva állok meg a tükör előtt és fésülöm ki hajam. Nézem magam és hirtelen elkomolyodom a szokásosnál is jobban. Egy lányt látok aki teljesen be van zsongva mert életében először valóban szerelmes.
-Bolond vagyok...lehet el sem jön.- Nah igen, ez is benne van a pakliban és bár ráripakodtam milyen következményei lesznek, ha nem jön azért félek. Mit fogok tenni, ha nem fog senki sem csöngetni ajtónknál? Mi lesz a rengeteg nasival..nah jó az a legkisebb gond, inkább magamért aggódom. Nem akarok párnát szorongatva zokogni nagyi karjai közt vagy a szoba közepén összekucorodva. Másnap úgy tenni mintha mi sem történt volna, elrejteni a fájdalmat mely bennem keletkezett. Vajon Klausnak mennyire fájt mikor megbántottam? Talán megakar leckéztetni, hogy én is átérezzem azt amit akkor Ő. Egyre idegesebb vagyok és nem tudom jogosan-e. Egy biztos, ha nem jönne megérdemelném. Utálom bevallani, ha valami rossz jogosan történik velem, de muszáj.
-Valaki csenget!- Mama hangja csilingel lentről én pedig megkönnyebbülve rohanok le a lépcsőn olyan gyorsan, hogy majdnem lebukok. Mielőtt kinyitom az ajtót kezem végig szalad szoknyámon, benntartott levegőt kifújom, majd kezem kilincsre kúszik.
-Szia!- Az ajtó nyílik én pedig a lehető legnormálisabban próbálok nézni, de nem tehetek róla, muszáj elnevetnem magam Klaus-t látva. -Úristen...virág? Nem túlzás ez egy kicsit?!- Kezem szám elé teszem, de így is kacagok. Félre állok, hogy betudjon jönni, s ha nem szalad el mint félős kis nyuszi akkor becsukom mögötte az ajtót. Kuncogva indulok el befelé, s ahogy abba marad a nevetés, feszengés veszi át helyét. Még sosem volt nálunk és fogalmam sincs mit kéne mondanom, vagy tennem tekintve, hogy tegnap nem zártuk le a történteket. De nem fogom előhozni, ha ő úgy érzi akkor majd felhozza a témát. -Van ital a hűtőben és csomó nasi a szekrénybe..-Felé fordulok. -Vagy van rendes kaja is. Valamit kérsz?- Hajam végét babrálom, hogy leplezzem idegességem és zavarom. Ahogy ránézek egyből elkap egy hullám és maga alá szorít, nem enged szabadulni. Nos Klaus, Te szabadon engedsz vagy sem?

words: 565 ~ set:this ~ notes: jujj de izgulok : D