~ Oli && Han ~

Tárgy: ~ Oli && Han ~ 08.08.13 11:55

Egész nap az utolsó csengetést vártam. Ilyen még nem volt eddig, de most nagyon ki volt már a paszulyom is, hogy még dupla óra ezzel, még akkor plusz óra azzal. Könyörgöm, az iskola egyik legjobb diákja vagyok, mi a fenének kell nekem pluszórákra járnom, komolyan! Néha nagyon nem értem az iskola vezetését, de ha bezzeg én ülnék ott, akkor lenne csak jó világ. Addig meg tűrjek és nyeljek, mert csak egy jogfosztott diák vagyok, aki ha pattog, kipattog. Azt pedig nem szeretnék, úgyhogy nem pattogok.
Amint meghallottam a csengőt felkaptam a táskám, és leadva a jövő hónapi beadandókat, és már ott se voltam. Valahol máshol nagyobb szükség van rám, és őszintén szólva ez az egy dolog fontosabb mindennél számomra. Mert tegnap telihold volt. És oli ma nem jött iskolába. Vagyis most szüksége lesz rám. És ez mindennél előbbre való.
Mint akit üldöznek, rontok be a koliba, a táskám csak úgy himbálózik utánam, csoda hogy még nem ütöttem le senkit, de jelen pillanatba az se érdekelne, ha maga az igazgató lenne a táskám áldozata. Mert szeretem olit, mindennél jobban, és az egyik legjobb dolog volt az életemben, mikor megcsókolt. Mert már nagyon nehezen tudtam csak a barátjaként mellette lenni, és nagyon féltem, hogy esetleg elüldözöm, vagy valami borzalmasabb, és akkor azt hiszem, megőrültem volna. Mert szükségem van rá, hogy támogasson, és feldobjon a borúsabb napjaimon.
Neki pedig szüksége van rám, hogy egy ilyen este után mellette legyek, és ápolgassam, meg minden, amit egy barátnőnek tennie kell. Hozni akartam én neki csokit is, de elfelejtettem, és már nem volt időm venni, mert akkor még kevesebb időt lehetek vele. Hiszen ma tanulni is kell még.
Megtorpanok az szobájának ajtaja előtt, és kifújom magam. Kell nekem rohangálni, nem vagyok én versenyfutó, a tesiórákat is utálom. Veszek két nagy levegőt, és beletúrok a most épp szőke hajamba, hogy úgy álljon, ahogy kell. Mióta hivatalosan is barátnő vagyok, nem barát kínosan ügyelek a kinézetemre, és ez szerintem kezd betegessé válni. Most is félek, hogy nem fog csinosnak tartani, de hát megesik az ilyen, nem? Igen, ezzel nyugatom magam, és akkor minden rendben lesz. Még egy nagy levegő, majd három rövidet kopogva, jelezve, hogy én vagyok az, benyitok, és bedugom a fejem. Sötét van, és olyan férfiszag. Ki kell szellőztetni!
- oli, itt vagyok, merre bujkálsz? – lépek be teljesen, és remélem nem fog a szekrény tetejéről rám ugrani, mert nem hoztam el a paprikasprayemet.

ez a reag csak és kizárólag Olinak♥ íródott, kevés szóban. Hannah épp ezt a rucit viseli. hozzáfűzni valóm nincs, de remélem tudsz vele mit kezdeni. ♥

Tárgy: Re: ~ Oli && Han ~ 10.08.13 0:30

Erősnek kéne lennem...

...még is gyenge vagyok!

Megremegek. Most is érzem és hallom, kegyetlen játékot űz velem a sors. Puhány volnék? Rosszul tűröm mit nekem szánt az ég? Fogalmam sincs, homály lepi kérdéseim válaszát. De legalább van kiért tűrnöm a fájdalmat, van kire gondolnom mikor kínkeservesen ordítok. Ott a húgom, a barátaim és Hannah, a lány kit tiszta szívemből szeretek. Furcsa! Még csak 18 éves vagyok, de már milliószor megfordult a fejemben, hogy megkérjem a kezét, mindig elhessegettem e gondolatot. Olyan törékeny, fiatal és az élet még csak most fog igazán kezdődni számára. Jó jegyek, szikla erős hatalom, Ő maga a tökéletesség. Gyakran írok róla dalokat, csak úgy magamnak, ha nincs éppen mellettem akkor is érezzem, hogy fogja a kezem. Ő az én szívem motorja és a legtöbb helyet elfoglaló lakó is Han volna. Akárhányszor távol van hatalmas űrt érzek melyet senki más nem tölthet be rajta kívül. Ha tehetném bezárnám egy kalitkába, mint egy kismadarat, de senki sem boldog, ha rabláncra verik, tudom jól még is megtenném. Önző volnék, hogy csak magamnak akarom? Meglehet, de most is ahogy fekszek a sötét szobában a plafont bámulna egyfolytában édes mosolya felsik elém és nevetése cseng fülemben. Teljese elvakít az iránta érzett szerelem, fogalmam sincs normális-e ez. Lehet túlságosan is ragaszkodom hozzá, mint ahhoz a gondolathoz, hogy ide fog jönni. Nem merek az órára nézni, félek, hogy már ez a nap is lassan a tegnap lesz és nem láttam őt. Egész nap a kollégium falai közt roskadtam azon belül is csak az ágyon. Nem tudok moccanni, nem tudok megszólalni. Újból és újból felelevenedik előttem a tegnap sötét emléke. Telihold... Gyűlölöm! Egy őrült megpecsételte az életem, kövér hol rabszolgájává tett. Nem fogadom el! Nem én kértem és még is köszönjem meg? Ugyanolyan őrült vállt belőlem kit hibáztatok, hisz kitudja mit teszek majd, ha egyszer nem láncra verve változom át egy tömlöcben. Mi lesz, ha bántani fogom azokat akiket szeretek...mi lesz, ha gyilkos leszek. Kezem magam elé emelem a semmibe. Ez volna az a kéz ami Han biztonságot nyújtó vára lenne, én volnék aki nyugalmat adna neki? Tévedés...ez egy szörny keze...többé már nem az enyém.
Három kopogás zökkent ki gondolataim ágas-bogas fonákjai közül, kezem magam mellé ejtem. Han lép be az ajtón, még mielőtt megszólal is tudom, felismerem az illatát, melyet oly annyira imádok.
-Szia...az ágyamnál vagyok- Hangom kissé fáradt, vagy csupán meggyötört már magam sem tudom néha milyen vagyok. Felkapcsolom éjjeli lámpát ágyam mellett, majd felülök.
-Ide jössz?- Kitárom karjaim. Ahogy megpillantom, őt magát a tökéletességet mosolyra gördül szám. Mindig vidámabb vagyok, ha vele vagyok, remélem ez sosem lesz másképp.