Nem kapok levegőt. Egyértelműen ez az első dolog, amit észreveszek. A szememet nem merem kinyitni, hiszen mikor tapogatózni kezdek észreveszem, hogy valószínűleg a föld alatt vagyok. Ekkor kezdenek beugrani homályos emlékképek. Kidobtak.. Aztán elindultam az éjszakába és egy ember.. Megtámadott, majd.. Megpróbált megmenteni? De akkor mégis mit keresek most a föld alatt. Olyan lennék, mint ő? Esetleg kezdenék begolyózni? Ez sem kizárt. Bár, akkor miért lennék a föld alatt? Ennek annyira nincs értelme.
Mivel nagyon jól tudtam, hogy nem bírom sokáig elkezdtem magamat kiásni a föld alól. Szerencsére a föld teljesen puha volt, hiszen nem olyan régen áshatták ki és temethettek be alá.. Mikor végre a felszínre jutottam levegőért kezdtem kapkodni és párszor fel is köhögtem, majd pedig mikor kinyitottam a szememet örömmel nyugtáztam, hogy este van. Vajon egy napot töltöttem odalenn vagy csak pár órát? Nem tudom.. Igazából még azt sem igazán fogtam fel, hogy mi történik velem. De az egyszer biztos, hogy tudom ki hibájából történt.
Mrs. Tökéletesség és a férje hibája. Nem értem miért kell engem elítélni azért, mert nem jómódú családból származom.. Attól még nagy szívem van és igen is tudok szeretni. Képes vagyok bármire azokért az emberekért, akit szeretek. Annyira elképzelhetetlen? Mondjuk nem, mintha ez számítana nekik.. A fiúk boldogsága soha nem tartozott a fontos dolgok közé. Legalábbis számukra nem. Ebből már annyira elegem van.. Ha minden igaz és tényleg az történik velem, amit gondolok, akkor itt az ideje egy kiadós bosszúnak.
Feltápászkodtam és próbáltam valamennyire rendbe szedni magam.  Már amennyire most tudtam ahhoz képest, hogy a föld alól másztam ki. Azért teljesen nem tudtam leporolni magam. Egyértelműen látszott rajtam is és a ruhámon is, hogy a föld alól másztam ki. De most nincs szükségem a külsőmre.
Olyan gyorsan lépdeltem, hogy valakinek már futnia kellett volna, hogy feltartsa velem a lépést. De nem érdekelt. Minél előbb oda akartam érni, hogy megtegyem azt, amit már jó ideje meg kellett volna tennem. Egyszer s mindenkorra végezni fogok azzal a hárpiával. Természetesen a férjét sem hagyom le a listámról.
Mikor az ajtóhoz értem egyszerűen kopogtattam. Azért meg kell adnunk a módját. Türelmetlenül vártam, hogy végre valaki ajtót nyisson. Persze.. Most, hogy már nem vagyok itt meg kell emelnie a nagy hátsóját valamelyiküknek, hogy ajtót nyissanak vagy Ő nyitna ajtót? Nem.. Neki nem szabadna itt lennie.. Nem lehet itt.
Közeledő léptek hangjára lettem figyelmes és rögtön elvigyorodtam, majd mikor ajtót nyitott rögtön beljebb löktem, majd bevágtam magam mögött az ajtót.
– Mit képzelsz magadról? Nem megmondtuk, hogy távozz te senkiházi? – Kezdett el ordibálni velem a nő. – Nem vagyok senkiházi és itt az ideje, hogy ezt megtanulja. – Mondtam üvöltve a dühtől, majd rá is vetettem magam a nyakára, hogy vérét vegyem. Egyenlőre nem az egészet.. Nem.. Törleszteni fogom a fájdalmat, amit ők okoztak nekem. Ha nem is teljes mértékben, de megpróbálom.
– Most te jössz. – Mondtam vigyorogva a férjének, miután elhajítottam a nő testét. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyet teszek de jelen pillanatban iszonyatosan jól esett. A következő pillanatban már a férfi nyakán voltam.. Meg kell mondjam, hogy az ő vére sokkal édesebb, mint a feleséggé. Az keserű, ahogy ő maga is az volt.
Élvezettel tördeltem el mindkét karjukat és lábukat. Természetesen gondoskodtam arról, hogy láthassák mit művelek a párjukkal. Végül pedig, mikor már kiszórakoztam magam az utolsó csepp vérüket is kiszívtam a testükből. Annyira mámorító volt, hogy ettől még többet kívántam éhes voltam.. Szükségem van még vérre.. De nem tudom hol.. És hogyan és kit.
Lépteket hallottam a hátam mögül rögtön megpördültem és ekkor szembe találtam magam vele.. Akit mindennél jobban szeretek. De, amit most látok a szemében az nem más, mint gyűlölet és félelem. Körbenézek a szobában és ekkor veszem észre, hogy mit is csináltam. Én.. Egy undorító szörnyeteg vagyok. Semmivel nem vagyok különb, mint ők voltak..
– Én sajnálom.. – Tettem egy lépést felé, közben a szemeim kezdtek megtelni könnyekkel. – Ne. – Emelte fel a kezeit tiltakozóan. – Egy undorító szörnyeteg vagy. Nem is értem miért szerettelek.. Azt hittem más vagy.. De tévedtem. Tartsd magad távol tőlem. – Hangjában érezni lehetett az undort és a félelmet egyszerre. Nem is kellett több ahhoz, hogy a könnyeim potyogni kezdjenek.. A bosszúm miatt elvesztettem azt, akit a világon legjobban szeretek.. Hogy tehettem?
Észrevettem, hogy a kezét magához szorítja. Ekkor éreztem meg, hogy ő.. Vérzik. A vérének az illata is olyan csábító volt, hogy egyszerűen képtelen voltam ellenállni.. Éhes voltam.. Ő pedig itt volt nem tudtam uralkodni magamon.
Mikor újból magamhoz tértem, már élettelen testét szorongattam a karjaim között és zokogásban törtem ki. – Én, annyira sajnálom.. Annyira nagyon sajnálom.. Szeretlek.. Mindig is szeretni foglak..


Hallottam egy különleges suliról, ahová csak a természetfeletti lényeket veszik fel. Természetesen nem volt olyan könnyű hozzájutnom az információhoz.. Hiszen akkor nem is lenne értelme az egész kamu magániskola álcának.
A közelében sétáltam, mikor esküdni mertem volna, hogy Őt láttam.. De az nem lehet, hiszen évszázadokkal ezelőtt megöltem.. Láttam, hogy egy másik srác is odaigyekezik ezért rögtön leszólítottam. – Megmondanád ki az a srác? – Kérdeztem tőle nem túl kedvesen szemeim szinte szikráztak arra célozva, hogy ne akarjon ellenkezni egyszerűen csak nyögje ki ki az. - Miért mondanám meg? - Kérdezte hatalmas vigyorral az arcán. - Mert szépen kérdeztem azért és hidd el nem akarod tudni, mi fog történni, ha másodszor is fel kell tennem ezt az egyszerű kérdést. - Mondtam miközben megragadtam a nyakát olyan erősen, hogy tudja jó, ha nem packázik velem. – Ööö.. Aaron Knight. – Miután megtudtam, amit akartam egyszerűen a földre löktem.. Viszont ekkor már tudtam mindenképpen be kell jutnom ebbe az iskolába.. Muszáj őt megismernem.