Nem akartam megint az erdőbe menni, így most új helyet kerestem magamnak, ahol egy kicsit kiszellőztethetem a fejemet. Mennyivel több dolgot tudnék csinálni, hogyha nem egyedül lennék folyton, de tényleg. A bátyám szokás szerint lelépett valahova, apám Isten tudja éppen merre mászkál, barátaim pedig nem igen vannak, úgyhogy meg kell békélnem azzal, hogy még sokáig fogok egyedül bolyongani. Lehet vennem kéne egy macskát vagy egy kutyát, ők valamennyire enyhítenék a magányomat. Hm, nem is rossz ötlet. Majd megkérdezem a többieket, hogy mit gondolnak róla.
Az autómat leparkoltam, majd sétálni indultam a folyóparton. Talán még sohase voltam itt, ami azért is vicces, mert már lassan négy éve élünk Londonban. Bezzeg az erdőt már úgy ismerem, mint a tenyeremet. Komolyan ennyire begyöpösödött és magamnak való lennék? Lassan elborzadok magamtól. Megrázom a fejem, hogy elhessegessem ezeket a gondolataimat és tovább sétálok. Gyönyörködöm a szép kilátásban, a víz megnyugtató csobogásában. Épp elmerülnék a táj varázsában, mikor megszólal a telefonom. Te is tudsz időzíteni, akárki is legyél.
- Mi az? - Kérdezem dühösen, majd meghallom bátyám hangját.
- Este 8-kor az erdőben találkozunk, ne késs. - Mondja robot hangon. Visszaszólnék neki, hogy nem az én szokásom késni, de mire bármit is reagálhatnék, már le is teszi a telefont. Neked is szia.
Mérgesen felkapok a földről egy követ és belehajítom a folyóba. A fenébe is már! Elegem van az örökös edzésből! Meg tudom védeni magam, nem kell kiképzőprogramot csinálni nekem. Jó lenne, ha ő is és apa is felfogná, hogy már mindent megtanultam, amit tudnom kell. Elolvastam a kódexünket, fel vagyok készülve. Ha valami rátámad az emberekre, közbe tudok lépni. Ismerem a szabályokat, tudom mit, mikor szabad megtennem és mikor nem. Nem vagyok már 5 éves kislány... De mindegy is. Nem fogom felhúzni magam rajtuk, most nem. Emlékszem régen olyan szép család voltunk, de anya halála után szétestünk. Az ő távozásával minden a feje tetejére állt. Rá gondolva egy könnycsepp folyik végig az arcomon, amit gyorsan letörlök, még mielőtt valaki meglátná. A temetése óta nem sírtam, ha nem tudnám, azt hinném a szívem is kővé dermedt. Hisz mit csinálok? Tanulok és vadászok. Talán tényleg kővé változott. A felismerés, hogy mennyire megváltoztam és milyen rossz irányba, égeti a lelkemet. Na jó, ebből elég, Alison!
Mély levegő, és még egy. Oké, most már nyugi lesz. Tovább sétálok és próbálom újra a tájra terelni a gondolataimat, amikor meglátok egy ismerős srácot, ahogy mászik ki a vízből. Odasietek hozzá és kérdőn tekintek le rá.

- Szia. Jól vagy? - Vicces, az utóbbi pár napban, akárkivel találkozom ezzel a kérdéssel indítok. Hát ez valami fantasztikus. Lehet, hogy én vonzom magamhoz a bajt? Valószínű, hogy igen. Be kellene zárkóznom a szobámba és ki se kellene jönnöm onnan többet. Talán nem is a vérfarkasok és a vámpírok jelentenek veszélyt a környék lakosaira, hanem én. Hisz mindig ott jelennek meg ezek a lények is, ahol én. Na jó, már megint elkalandoztam. Vissza a fiúhoz.
- Tudod, szerencse, hogy ki tudtál jönni a vízből. Iszonyat nagy sodrása van. - Jegyeztem ezt meg, de ez se valami jó módja annak, hogy valaki kedves és barátságos benyomást tegyen valakire, aki még szimpatikus is neki. - Minden rendben van nálad? - Nem tudom van-e jogom ilyet kérdezni tőle, hisz annyira jól nem ismerem, mindössze csak párszor beszélgettünk, de megkockáztattam magamnak. Legfeljebb elküld és nem válaszol, de remélem csak véletlen került a folyóba, nem pedig öngyilkos akart lenni, vagy ilyesmi... Kár lenne érte.

A folyópart olyan nyugodtnak látszott, mint amilyennek egy sem. Tekintve, hogy a Temzéhez eddig még nem volt szerencsém, Southamptonban bőven vízközelben voltam, mégse tudott a hatalmas víztömeg nyugalomra inteni. Legalábbis ott nem, de itt a folyó képes volt erre. Talán ha vihar lenne és hánykolódna, nem lenne ennyire kedves a számomra. Bár azon is gondolkozni kezdtem, hogy talán ez nem is a folyó hatása, hanem a fiúé. Láttam már párszor, sőt, beszélgettünk is, és mindig éreztem valamiféle vonzalmat iránta. Nem igazán tudnám megmagyarázni, hogy mi is ez pontosan, hogy csak úgy vonzódom-e hozzá, mint egy baráthoz, vagy mint nő a férfihez. Nem tudtam, de e pillanatban nem is akartam ezzel foglalkozni, hisz éppen hozzám beszélt. Az pedig, ha valaki hozzád beszél és te nem figyelsz, nem éppen kedves gesztus.
- Akkor jó. De ha rosszul éreznéd magad később, csak szólj. - Vicces, az utóbbi pár napban, akárkivel találkozom ezzel a- Nem láttam hogyan került a vízbe, nem tudom, mekkora sérülést szenvedhetett, de bíztam abban, hogy ahogy mondja, nincs semmi baja.
- Óh, igen, bocsi. Alison vagyok, örülök, hogy találkoztunk, most már hivatalosan is. - Vicces, az utóbbi pár napban, akárkivel találkozom ezzel a- Mondom mosolyogva, mire nyújtanám a kezem, addigra feltápászkodott a földről és előhúzott pár dolgot a zsebéből. - Fel szeretnél hívni valakit? Kölcsön tudom adni a telefonomat. - Vicces, az utóbbi pár napban, akárkivel találkozom ezzel a- Mondtam továbbra is mosolyogva. Nem tudom mi ütött belém. Szerintem mióta ide költöztünk nem mosolyogtam ennyit, mint ezalatt a pár perc alatt, mióta vele voltam. Jó, volt már, hogy be kellett vetni a vadászathoz egy kis nőiességet és akkor muszáj volt mosolyognom, de az ő közelében ez csak előjött és nem tudtam miért. Azt hiszem a legjobban ez zavart.

- De, kocsival vagyok. - Vágtam rá, majd hirtelen el is hallgattam, hisz szegénynek még azt se engedtem meg, hogy befejezze a mondatát. - Meglepődnél mi minden van a kocsimban. Mondjuk törülköző pont nincs, de van egy pokróc a csomagtartómban, ideiglenesen az is jó lesz szerintem. Gyere velem... - Vicces, az utóbbi pár napban, akárkivel találkozom ezzel a- Hívtam és el is indultam a parkoló felé. Útközben azon gondolkoztam, hogy vajon mit kellene mondanom. Nem voltam a szavak embere, főleg akkor nem, ha valaki szimpatikussal hozott össze a sors. És figyelembe véve az életstílusomat, barátaim se igazán voltak, akiken gyakorolhattam volna mindezt.  Vajon hogy kell megkérdezni egy sráctól, hogy lenne-e kedve együtt lógni, anélkül, hogy ne értse félre? Nem tudom. Az igazság az, hogy Jaredet nagyon is szimpatikusnak találtam, de nem akartam elijeszteni azzal, hogy azt hiszi én is valami őrült lány vagyok, aki rá akarja vetni magát. Mert hát biztos összefutott már pár ilyennel, hisz jóképű, sportos... Na oké, most lesz ebből elég. Egy mocskos vérszívótól nem félek, de egy korombeli sráctól igen? Ez nevetséges.
- És mizu? - Vicces, az utóbbi pár napban, akárkivel találkozom ezzel a- Ez a felettébb se barátságos kérdés csak úgy kicsúszott a számon. Homlokomat összeráncolva néztem el másik irányba. Ezt most komolyan megkérdeztem? Talán engem kéne elvinni a kórházba, hadd vizsgáljon meg egy orvos, nem pedig őt. Meg akartam szólalni, mondani valami kevésbé nagy hülyeséget, de nem akartam még tovább vágni saját magam alatt a fát, mert már így is elég szánalmasra sikeredett a megnyilvánulásom. Most már értem miért nincsenek barátaim.