Kínzó szomjúság, csillapítani képtelenség. Minél több vért veszel magadhoz annál mohóbbá válsz és egy idő után azon kapod magad, hogy egy élő két lábon járó vérszívó szörnyeteg vagy. Nem ilyen életre vágytam. Valamikor nem is olyan régen még én is emberként éltem, tudatlanul. Mára már tudom, hogy nem csak az unatkozó emberek téveszméik a vámpírmesék. Saját magam is megtapasztalhattam ezt, pontosabban azzá váltam. Sosem akartam ezt az életet magamnak, amennyiben ezt egyáltalán életnek lehet nevezni. Rendes srác voltam, mindenki kedvelt, sosem keveredtem bajba, aztán teljesen kifordultam magamból, más lettem. Amióta vámpír vagyok nem csak a kínzó vérszomj kerget őrületbe, de fejembe szállt az erő amivel rendelkezek. Nem tudnék semmi konkrétumot mondani arról a napról mikor valaki vámpírrá tett. Teljes homályba veszett, mintha valaki kitörölte volna az aznapi emlékeimet. Egyedül tértem magamhoz egy elhagyatott helyen, nyakamon harapásnyom, de nem éreztem fájdalmat, mert a bennem tomboló éhség minden más érzékemet elnyomta. Sosem éreztem még magam ennyire éhesnek, de nem emberi táplálékra vágytam, sokkal inkább vérre szomjaztam. Szükségem volt a vérre, mint aszálykor a száraz talajnak az esőre. Megindult a nagy hajtóvadászat, mindegy volt kit találok, de tudtam táplálkoznom kell. Mai napig nem tudom, hogy az első áldozatom akit megcsapoltam túlélte-e a velem való találkozást, vagy minden vérét kiszipolyoztam-e belőle. Mohón tapadtam a nyaki artériáira, kiélvezve minden csepp életet adó vörös vérét. Ez volt az első eset, hogy emberből táplálkoztam. Utána undorodtam magamtól, bűntudat kerített a hatalmába, el sem akartam hinni, hogy képes voltam ilyen tettre, de ahogy telt az idő és egyre több és több vért vettem magamhoz képes voltam megbarátkozni a gondolattal, hogy nekem ezt kell tennem. Aztán mikor nem éreztem lelkifurdalást élvezettel ittam másokból, kedvem szerint válogattam az áldozataimat, mint mások a jófajta borokat szokták.